Egyenes az út a népirtástól az ajvárig

1999 márciusában három, pár ezres lakosú koszovói faluban megjelentek a szerb halálosztagok. A lakók a környező erdőkbe menekültek, de megtalálták őket. A nőknek megparancsolták, hogy induljanak meg Albánia felé, a férfiak és a 13 év feletti fiúk papírjait elvették, beterelték egy fészerbe őket, ahol agyonlőtték mindet, a holttesteket elégették. Az asszonyok nem tudták, mi történt a férjeikkel, nem tudták, hogy meghaltak, megszöktek, elvitték őket, vagy megölték.

Egy ilyen nő Fahrije Hoti, aki a NATO-bombázások után visszatért a falujába, és várta a férjét. Nem volt egyedül, Velika Kruša tele volt olyanokkal, akik nem tudták, a párjuk él-e, vagy meghalt. Hoti viszont megtalálta a kiutat a gyászból és a bizonytalanságból: többedmagával létrehozott egy céget, ahol először ajvárt, majd később más savanyúságokat készítettek, főleg helybéli asszonyokkal. A műhelymunka először bevételt biztosított nekik, majd lehetőséget arra, hogy beszéljenek arról, min mennek éppen keresztül. A régióról elnevezett Krusha 2018-ra eljutott oda, hogy naponta 700 üveg ajvárt készít, és szállít több ezer terméket Európa több pontjára, jellemzően olyan helyekre, ahol albán bevándorlók élnek.

A sikerig vezető út azonban finoman szólva is rögös volt, ahogy az ajvárbirodalomról szóló NPR-cikkben is lehet olvasni. Az özvegy albán nőktől azt várja el a társadalom, hogy maradjanak otthon, és ne dolgozzanak. Sikerült keresztbe tenni a férfiak elvárásainak, többszörösen is: a Hoti történetéből készült Zgjoi (nemzetközi címén: Hive, magyarul: Méhkas) a 2021-es amerikai Sundance fesztivál legnagyobb sikere volt, a nemzetközi filmek közül három nagy díjat is elnyert, a nagydíj mellett a közönségdíjat és a legjobb rendező díját is elhozta.

Amit akkor könnyebb lenne megérteni, ha egy egyértelműen jó filmről lenne szó, és nem egy jó sztoriról. Az első filmjét készítő Blerta Basholli egy tévéműsorban látta először Hoti történetét, és miután személyesen is elment a faluba, úgy érezte, hogy ezt azonnal meg kell filmesítenie. Meg is értem, miért, a történetben egyszerre van benne a súlyos trauma, a délszláv háború érthetetlen borzalma, a patriarchális elnyomás, és az a pár éve sokkal nagyobb hangsúlyt kapó tényező, hogy itt nők tesznek magasról a férfiakra, és a saját sorsukat fogják alakítani. Végeredményben ezt is kapjuk meg a filmváltozatban, csak túldramatizálva, néha elcsépelt megoldásokkal, és azzal az érzéssel, hogy az igazi történet sokkal szúrósabb, kényelmetlenebb, sokkal keményebb, mint azt érzékeltetni lehet.

Pedig mindenki megtesz minden tőle telhetőt: a főszerepet alakító Yllka Gashi maga a megtestesült megfeszített ín, ami valószínűleg már sosem fog ellazulni. Amikor először látjuk a karakterét, egy tömegsír feltárásánál ólálkodik, és a hullazsákokat tépi fel, hátha megtalálja a férje maradványait. Otthon egyedül neveli a két gyerekét, az egyetlen segítsége a kerekesszékes apósa, akit viszont ápolnia kell. Mézet árul a piacon, de nem veszik annyira, úgyhogy az ajvár egy utolsó utáni megoldás, hogy enni adjon a gyerekeinek. De a paprikát is hitelre kell vennie.

Az ajvár azonban csak a film felétől jön be, addig bőven megismerhetjük a háborús özvegyek életét, akik attól is félnek, hogy megszerezzék a jogsit, mert mit fognak szólni a hátuk mögött. Mit szólnának, lekurvázzák őket, betörik az autó ablakát, ott szabotálnak, ahol tudnak. Még házon belül is, a kerekesszékes após azt sem engedi, hogy eladják az eltűnt fia fűrészét, mert mi lesz, ha majd visszajön. Mindenki tudja, hogy nem fog, de senki sem meri bevallani magának.

Az egész helyzet érett egy realista drámához, Bashollinak viszont valahogy nem sikerült visszaadnia a földhözragadtságot, amit ez a történet megkívánna. A színészei nem mindig meggyőzők, a szövegeiket még a nyelv ismerete nélkül is eléggé teátrálisan mondják, az aláfestő zene pedig minden lehetséges helyen a maximumba tolja a melodrámát. Azt a melodrámát, amit Hoti története egyáltalán nem érdemelne meg, mert ép ésszel fel sem lehet fogni, hogy min mehet keresztül valaki ennyi időn át. Sajnos a Zgjoiból nem is tudjuk meg.

A Zgjoi bemutatója az idei Sundance filmfesztiválon volt, de a Karlovy Vary-i filmfesztivál műsorán is szerepelt, ahol én láttam. Magyarországon a Cinefesten lehet legközelebb látni, szeptemberben.