Szinte biztos, hogy nem csatlakozik Orbánék EP-frakciójához a Jog és Igazságosság

2024. július 3. – 20:41

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciója megtartotta az alakulóülését, adta hírül a csoport szerdán a honlapján.

Orbán Viktor decemberben csak idő kérdésének nevezte, hogy mikor csatlakoznak hozzájuk, végül már hetekkel ezelőtt biztossá vált, hogy a Fidesz kimarad. (A Corriere della Sera korábbi híre szerint a pártcsalád elnöke, Giorgia Meloni mondott nemet, a Fidesz később arra hivatkozott, hogy az ECR felvette „a szélsőségesen magyarellenes román AUR-t”, ezért nem hajlandó belépni.)

Az ECR frakciója így magyar tag nélkül jött létre 84 fővel. Ezzel továbbra is a harmadik legnagyobb csoport úgy, hogy szinte minden korábbi frakció megtartotta az alakulóülését.

A találkozót eredetileg június 26-ra tervezték, de előbb délelőttről késő délutánra, majd július 3-ra halasztották. A PiS alelnöke, Mateusz Morawiecki másnap egyértelműen megerősítette: tárgyalnak egy új csoportról. Ötven százalékra tette az esélyét, hogy kilépnek az ECR-ből, és összeállnak a Fidesszel, a cseh ANO-val és a szlovén SDS-szel. Több lap információi szerint az volt az ok, hogy nem tudtak Meloni pártjával megegyezni a vezető tisztségekről. A nyomás az Euronews szerint megtette a hatását: Morawiecki bejelentése után egy nappal sikerült megegyezni a posztokról.

Ha a kilépés lebegtetése csak taktikai húzás volt, akkor a jelek szerint bejött: az ECR alakulóüléséről szóló közlemény szerint a párt társelnöki helyet kapott a frakcióban, a Politico szerint a pénztárnoki tisztséget is hasonlóképp kettéosztották, valamint a főtitkárság is marad majd egy lengyelnél.

Joachim Brudziński társelnök a kinevezése után többek között arról beszélt: biztos benne, hogy a csoport hangja hatékony és meggyőző lesz az Európai Parlamentben. „Nekünk, konzervatívoknak központi fontosságú a tagállamok tisztelete, legyenek akár nagyok, akár kicsik. Jó patriótaként ennek a védelmét folytatjuk.”

Nehezen lenne a PiS nélkül a Patriótáké a harmadik legnagyobb frakció

A miniszterelnök az állami tévének adott, hétfő este sugárzott interjúban arról beszélt:

hamarosan a harmadik, majd a második legnagyobb frakciót hozzák létre az Európai Parlamentben. „Túl fogunk nőni hamarosan mindenkit”, és erről „egy elég részletes akciótervvel is rendelkezünk”.

A PiS-é az egyik legnagyobb, húszfős küldöttség az EP-ben és a második legtöbb képviselőt adja az ECR-be Meloniék után. Ha valaki gyorsan túl akarná nőni a csoportot és át akarná venni tőle a harmadik helyet, nehezen találhatna erre jobb módot a PiS átcsábításánál, hogy egyszerre gyengítse az ECR-t és erősítse a saját csapatát, ennek itt próbáltunk nagyjából utánaszámolni. (A lengyel párt után mandátumok száma szerinti sorrendben hatképviselős delegációk következnek az euroszkeptikus csoportban.)

Az ECR alakulóülésén egy új tagot is felvettek, a független észt Jaak Madisont. A képviselőt az Euronews egyik tudósítója korábban hírbe hozta a készülő új frakcióval is.

A Fidesz, az ANO és az Osztrák Szabadságpárt elnöke vasárnap írta alá a Patrióták Európáért nevű frakcióról szóló egyezséget. A magyar miniszterelnök másnap arról beszélt, hogy július 8-án tartják az alakulóülésüket. Elvben bármikor át lehet lépni egy másik frakcióba, de ha a PiS átmenne, akkor napokkal azután tenne így, hogy egy másik csoport alakulóülésén ott volt és társelnöki posztot kapott.

Politico: Az ID beolvadhat a Patriótákba

Frakcióalapításhoz legalább hét országból minimum 23 képviselő kell. Az eddigi bejelentések alapján a Patrióták Európáért csak utóbbi követelményt teljesíti, de ahogy arról az elemzésünkben is írtunk, lehetnek még komoly tartalékai a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) csoportban.

A Bloomberg szerint átmehet onnan a francia Nemzeti Tömörülés (RN), ami az egész EU-ban a legtöbb képviselői helyet, harmincat szerezte, Orbán Viktor pedig a hétfői interjújában olaszokról lehetséges csatlakozásáról beszélt, akik alatt az új csoportot lelkesen fogadó olasz Ligára gondolhatott. Korábban a Politico arról írt a Domani nevű lapra hivatkozva, hogy az RN és a Liga megegyezhetett az ID elhagyásáról, az olasz oldal szerint gyakorlatilag átcímkéznék és bővítenék a mostani frakciót az új csoporttal.

Az ID eredetileg szintén szerdán tartotta volna az alakulóülését, de ezt a Politico szerint hétfőre halasztották – épp aznapra, amikor a Patrióták is először ülnének össze. A lap egyik forrása arról beszélt, hogy hétfőn döntenék el: teljesen beolvadjanak az ID-sek az új frakcióba, vagy maradjanak a 2019 óta kiépített szervezetnél.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!