2024. június 9. – 16:33
Az uniós szélsőjobboldal „blokkolhatja Európát”, figyelmeztetett a június 6-9. közötti európai parlamenti választás első napján Emmanuel Macron. (Magyarországon június 9-én szavazunk.) A francia elnök kijelentése előtt már hetek-hónapok óta sorra érkeztek a hírek arról, hogy az euroszkeptikus és EU-ellenes erők hogyan erősödnek, és akár át is törhetnek. De vajon tényleg teljesen megbénulhat az EP-választás után az EU? Ha nem, akkor valójában milyen hatása lehet az uniós intézményeket támadó pártok megerősödésének? Egyáltalán mennyire várható, hogy megerősödjenek?
Várhatóan marad, de biztosan olvad az eddigi nagykoalíció többsége
Az EP-ben a jobbközép Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok általában nagykoalícióban döntenek, amivel kényelmes többséget tudnak a jogszabályok mögé tenni, de ez nem állandó. Témától függően előfordulhatnak másfajta szövetségek, ráadásul gyakoriak a kiszavazások. A felmérések alapján úgy tűnik, hogy a nagykoalíció többsége nincs nagy veszélyben, az euroszkeptikus és EU-ellenes pártok pedig messze lesznek attól, hogy a 720 képviselő több mint felét adják, amivel megfojthatnák az uniós jogalkotást. Az EP-s frakciókat itt mutattuk be részletesebben.
A háromtagú nagykoalíció két tagja várhatóan tartja is magát, sőt, az eddig legnagyobb Európai Néppárt akár növelheti is az előnyét. A frakciót erősíti a legtöbb EP-képviselőt adó Németországból a Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU), ami messze a legerősebbnek tűnik a hazájában, de a nagyobb uniós országok közül a néppártiak Spanyolországban és Lengyelországban is versenyben vannak az első helyért. (Róluk bővebben itt írtunk.) Itt szeretne kikötni a Tisza Párt is. A felvételi nem automatikus, ahogy azt a már évekkel ezelőtt csatlakozni akaró Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Jobbik példája is mutatja, de Manfred Weber néppárti elnök azt üzente Magyar Péteréknek: az ajtó nyitva áll.
Az EP-ben második legnagyobb szocialisták a felmérések alapján szintén nagyjából ugyanannyi képviselőt tudhatnak majd soraikban, mint eddig. Annak ellenére nem kell komolyabb veszteségekkel számolniuk, hogy több, azóta a frakcióból kitett politikusuk ellen nyomozás indult a 2022 végén kirobbant katari vesztegetési botrány miatt.
Akik viszont sok képviselőt veszíthetnek, azok a választás előtti EP-ben harmadik helyen álló liberálisok. Ők az előző választáson Franciaországból kaptak lendületet, és Renew Europe néven hoztak létre frakciót, de most akár több tucat helyet bukhatnak.
Részben a liberálisok gyengülése, részben a néppártiaktól jobbra álló csoportok erősödése szabja át a parlamenti matekot.
A középpártok többsége így jóval szűkösebbé válhat, és ha ez nem is dönti be az EU-t, már azelőtt látszottak a következményei, hogy az első voksot leadták volna június 6-án Hollandiában.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy áprilisi vitán nem zárta ki az összefogást az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójával. A bizottsági elnöki posztért a Néppárt támogatásával újrainduló Von der Leyent azóta is többször megkérdezték erről, és azóta sem mondott nemet rá. Érdemes ugyanezt összevetni azzal, hogy az eredeti 2019-es néppárti jelölt az Európai Bizottság élére, Manfred Weber annak idején kijelentette: nem kér az olyanok szavazataiból, mint Orbán Viktor. Akkor a Fidesz még az Európai Néppárt tagja volt, így
a változó helyzetet jól mutatja, hogy amíg öt éve Weber a saját csoportja jobb széléből sem kért, most Von der Leyen egy másik, eggyel jobbra álló frakcióról sem mondana le.
A Néppárt bizonyos kérdésekben, mint például a környezetvédelemben már eddig is viszonylag gyakran együtt szavazott az ECR-rel, de eddig ilyenkor a liberálisokra is szükség volt a többséghez. Őket a jobboldal erősödése mellett a saját gyengülésük akadályozhatja abban, hogy továbbra is ilyen központi szerepet tölthessenek be a szavazásoknál. A frakciójuk nemcsak az ECR-rel és a néppártiakkal, hanem a jobbközép és szocialista képviselőkkel közös nagykoalícióban vagy akár egy baloldali összefogásban is nélkülözhetetlen volt egyes szavazások sikeréhez.
Egy, két vagy három radikálisabb jobboldali frakció is lehet
A bizottsági elnök nyilatkozata épp azért ütött vissza, mert még mindig nehéz lenne többséget kikalapálni a szocialisták nélkül. Az Európai Bizottság vezetésére szintén pályázó Nicolas Schmit a frakciója nevében kizárta az együttműködést a néppártiakkal, ha ők a szélsőjobboldali Identitás és Demokráciával (ID) vagy akár az annál mérsékeltebben euroszkeptikus ECR-rel kacérkodnak. Von der Leyen nyilatkozata már afelé mutat, hogy hosszabb távon nyisson a politikai paletta jobb széle felé.
Itt a választás előtt két csoport is volt:
- az euroszkeptikus ECR mellett
- a szélsőjobboldali ID frakciója,
- a függetlenek nagy része pedig olyanokból áll, akik még az ID-től is jobbra állnak, mint például a neonáci görög Arany Hajnal.
Utóbbiak vannak a legkedvezőtlenebb helyzetben az EP-ben. Frakció nélkül alig jutnak felszólalási lehetőséghez, nincs mögöttük olyan kapcsolati háló és közös titkárság, ami segítene nekik, vagyis például a szavazásoknál bogarászhatja ki a pár asszisztensük, hogy akár több száz módosítónál melyik mit jelent, és hogyan lenne érdemes szavazni (vagy informálisan megszerezhetik egy frakcióét). Az olyan posztokról nem is érdemes beszélni, mint az EP vagy akár csak egy szakbizottság alelnöksége.
Az ő táboruk hetekkel a választás előtt bővült nagyot. Az ID megelégelte az Alternatíva Németországnak (AfD) körüli botrányokat – az orosz és kínai befolyás utáni nyomozásokat, valamint a szélsőséges gesztusokat, mint a náci SS-tagok mentegetését –, és kizárta a német tagpártját. A lépésre a Mi Hazánk szinte rögtön azzal reagált, hogy így új frakciót alapíthatnak. Ez nem is tűnik esélytelennek: a mostani szabályok alapján
- 23 képviselőt kell összeszedniük
- 7 tagállamból.
Az első feltétel nem nagyon jelenthet gondot, bár itt fontos hangsúlyozni, hogy ez a mostani szabályokat veszi alapul. A 23 képviselő nagyjából az EP 3,3 százalékának felel meg, de a jelenlegi 705 helyett a változó népesség miatti arányosításnak köszönhetően egy kicsit több, 720 képviselőt választunk – ennyi épp elég, hogy már 24-re kelljen kerekíteni. A felmérések alapján az AfD nagyjából 15 helyre számíthat, így ha még hat tagállamból csak egy-egy képviselős pártokat is szedne össze, már majdnem elérné a küszöböt. A kérdés inkább az lehet, hogy vajon lesz-e elég tagállamból szövetséges befutó – ezért sem mindegy, bejut-e a Mi Hazánk. Még ha sikerül is elég képviselőt összeszedni, a frakcióalapítási határhoz közel egy elég törékeny frakció sülhet ki belőle, és szinte biztosan az EP legkisebb csoportja lenne az eredmény, így pedig sok befolyása se lenne.
Épp akkor jönne létre egy harmadik csoport a jobbközép Európai Néppárttól jobbra, amikor többen is pedzegetik a másik kettő összefogását. Marine Le Pen az ID-hez tartozó francia Nemzeti Tömörülésből azt javasolta Giorgia Meloninak olasz kormányfőnek, az ECR pártcsalád elnökének, hogy a választások után lépjenek szövetségre, és hozzanak létre egy új csoportot. A felmérések alapján így akár a második legnagyobb frakciót hozhatnák létre az Európai Parlamentben. A hírre a korábban hasonló terveket pedzegető Orbán Viktor is felkapta a fejét. „A jobboldali pártoknak együtt kell működniük, két nő kezében vagyunk, akiknek megállapodásra kell jutniuk” – nyilatkozta.
A miniszterelnök újból kijelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az ECR pártcsaládjához. „Vannak kérdések, amelyek megosztanak bennünket, de Giorgiával évek óta ismerjük egymást, és kormányszerepben nagyon jól dolgozik” – utalt Orbán Viktor arra, hogy az ECR egyes pártjaival is bőven vannak nézetkülönbségek, például az ukrajnai háború megítélésében.
Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra olyan pártokkal, amelyek osztják az alapértékeinket, írták még februárban az ECR európai parlamenti csoportjától a Telexnek. Viszont az utolsó hetekben is többen jelezték ellenérzéseiket. „Ha valaki egyszerűen Putyin propagandáját szajkózza, semmi keresnivalója itt” – jelentette ki Alexandr Vondra cseh ECR-es EP-képviselő május közepén, és a finn tagpárt elnöke is undorítónak nevezte a Fidesz Ukrajnához való hozzáállását. (A Fidesz és az ECR kapcsolatáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.)
Az AfD távozása miatt az ECR válhat a 2024-es EP-választások nagy nyertesévé. A kormányzó Olasz Testvérek az egyik legtöbb mandátumot hozó tagállamban győzhetnek, és a nagyobbik magyar kormánypárt korábbi fő szövetségese, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) is ugyan veszíteni fog súlyából, de továbbra is jelentős képviseletet küldhet majd Strasbourgba.
Ezzel párhuzamosan az ID még az AfD kizárása ellenére is növelheti a súlyát, és ez segíthet neki kitörni abból az elszigeteltségből, amiben a többi csoport tartja. A frakciónak például a kisebb Baloldallal szemben nincs EP-alelnöke és szakbizottság élén sem ül képviselője, ráadásul jogszabályi felelősnek (jelentéstevőnek) is csak ritkán nevezik ki a tagjait. Az ID-tag Nemzeti Tömörülés az egyik legnépesebb tagállamban, Franciaországban szerepelhet jól, ami önmagában sok mandátumot szállíthat. Többek között a helyi parlamenti választást nemrég megnyerő holland, valamint a hazájában a korábbi felméréseket vezető Osztrák Szabadságpárt is ide tartozik.
Nem áll le, de időnként akadozhat a jogalkotás
Az új helyzet akár szorosabb együttműködésre kényszerítheti az eddigi nagykoalíciót. Ha ez nem megy, akkor se áll le teljesen az EP, de a megosztó kérdéseknél gyakoribbá válhat, amire már tavaly novemberben is volt példa a növényvédő szerek használatát korlátozó jogszabálynál. A képviselők elutasították a javaslatot, miután nem tudtak olyan szöveget kikalapálni, ami mögé többséget tudtak volna állítani.
Ilyenkor sincs minden veszve – még kétszer nekifuthatnak az ügynek a másik jogalkotóval, a tagállami miniszterek Tanácsával –, de ez hosszadalmasabb és bizonytalanabb, mint ha előre leegyeztetnének egy változatot, amit biztosan meg tudnak szavazni. Az EP csak az egyik a két társdöntéshozóból a Tanács mellett, utóbbi pedig egyedül, egyhangúlag dönt például a külügyekben, így ilyen kérdésekben semmilyen változást nem hoz az, hogy kiket választunk meg az EP-be (az uniós testületek különböző szerepét itt magyaráztuk el).
Arról, hogy pontosan hogyan fog kinézni és milyen frakciókból áll majd az új képviselő-testület, a választások utáni hetekben fognak dönteni. Az is csak az urnák lezárása után derül ki, hogy a 2014-es tündöklése és 2019-es bukása után ismét életre kel-e a csúcsjelölti rendszer. A nagyobb középpártok idénre – mint öt és tíz évvel korábban – bemondtak egy-egy nevet „csúcsjelöltnek”. Ő olyan lenne, mint a nemzeti választásokon a miniszterelnök-jelölt: a győztes frakcióé kapna először jogot rá, hogy az egyik legfontosabb uniós intézményt, az Európai Bizottságot vezesse, és ehhez többséget kérjen az Európai Parlamenttől.
Az egyik bökkenő, hogy a jelölésről a tagállamok dönthetnek, és a csúcsjelölti rendszer nem valamilyen kötelező szabály, csak egy nem hivatalos alku, amivel gyakorlatilag megkötnék a kormányok kezét. Ők 2014-ben lenyelték a békát, és a néppárti csúcsjelöltet, Jean-Claude Junckert mondták be, de 2019-ben Ursula von der Leyennel nem, az eredeti néppárti csúcsjelölt ugyanis Manfred Weber volt. Az Európai Parlament válaszul majdnem elutasította őt, mert hiába a tagállamoké a jelölés joga, a bizottsági elnököt, majd a teljes testületet a képviselők szavazzák meg. Parlamenti forrásokkal beszélgetve gyakran annak tudják be a 2019-es kudarcot, hogy az öt évvel korábbi siker után biztosra vették a dolgukat, és nem zártak gyorsan össze, mint amikor a 2014-es választás után nem sokkal gyorsan összeültek. Visszatérő fogadkozás, hogy még egyszer nem követnek el ilyen hibát.