Kim Dzsongun tüzérségi erőfitogtatással jelentkezett be, aminek egyértelmű üzenete van

„Összecsapásról nem beszélhetünk, erőfitogtatás történt az észak-koreai rezsim részéről” – mondta a Telexnek Csoma Mózes, a Károli Gáspár Református Egyetem koreai tanszékének vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos főmunkatársa. Péntek óta tüzérségi lövések zaja hallatszik Észak-Korea délnyugati részén, annál a partszakasznál, ami kvázi farkasszemet néz néhány dél-koreai fennhatóságú szigettel. Az északi kommunista rezsim tüzérségi hadgyakorlatot tartott, de állítja, hogy közben nem lőtt a déliek irányába. Ettől még a szöuli vezetés is tüzérségi gyakorlattal reagált.

„Ha összevetjük a mostani esetet a 2010-ben történtekkel, látható, hogy akkoriban jóval feszültebb volt a helyzet” – mondta Csoma. 2010-ben két, halálos áldozatokkal járó eset is történt a térségben.

Előbb március 26-án egy északi tengeralattjáró (legalábbis a déliek szerint) elsüllyesztette a Csonan korvettet, akkor 46 déli matróz meghalt, 58 megsérült; később, november 23-án pedig egy dél-koreai tüzérségi gyakorlatra válaszul az északiak hevesen lőni kezdték a Jonpjong-szigetet, amire a déliek is éles tűzzel válaszoltak, az összecsapás következménye halottak és sebesültek sokasága, ezúttal mindkét oldalon (a beszámolók eltérnek, de összesen 9-14 halott és 42-52 sérült lehetett).

A mostani helyzet előzménye Csoma szerint az, hogy a félszigeten egész békésnek számító 2018 szeptemberében született egy katonai egyezmény. Ekkoriban Dél-Koreában liberális vezetés volt hatalmon, és Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető szingapúri találkozója mellett három csúcstalálkozó is lezajlott Észak- és Dél-Korea között. A katonai egyezmény azt foglalta magában, hogy a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet környékén hátrébb vonják a fegyveres erőket, egy hadgyakorlatoknak tiltott pufferzónát pedig meghagynak, nehogy véletlen összecsapások alakuljanak ki. Ez a tengeri határokra is érvényes volt.

„Most ebbe a pufferzónába lőtt Észak-Korea, de még a saját területén”

– magyarázta Csoma. Az északi rezsim szerinte most nagyon demonstrálni akarja, hogy „a 2018-as békülékeny időszaknak teljes mértékben vége van”. Az erődemonstráció azt a célt szolgálja, hogy „felhívják magukra a figyelmet, nehogy elfelejtődjön a nemzetközi politikában a koreai helyzet”. Az észak-koreai stratégia a hatvanas évek vége óta a lehető legnagyobb feszültségre épül, ha ez a feszültség adott, akkor Phenjan szerint magasabb szinten foglalkoznak a világban az ország ügyével, és annál pozitívabb eredményt zsarolhatnak ki.

Ágyú vagy csak puskapor?

A Jonpjong-sziget környéki lövöldözés pénteken vette kezdetét, a déliek szerint aznap kétszáz, szombaton hatvan, majd vasárnap kilencven észak-koreai lövést adtak le. Kim Dzsongun előtérbe tolt húga, Kim Jodzsong viszont vasárnap Csoma szerint azzal állt elő, hogy „nem is tényleges tüzérségi gyakorlatról volt szó, csak szimulálták annak hangjait, valójában robbanóanyagokat használtak”. Tehát azt állítják, pusztán olyan illúziót keltettek, mintha a part menti ütegekből adnának le lövéseket.

„Ez kísérlet lehetett arra, hogy a dél-koreai katonai vezetésen belül konfliktust generáljanak arról, vajon meg lettek-e vezetve” – mondta a szakértő. A déli egyesített vezérkari főnökség nyilatkozata szerint is az volt a cél, hogy lejárassák, nevetségessé tegyék a déli hadsereget. Amikor egyébként a lövések dördültek, a jonpjongi lakosságot óvóhelyekre terelték, de a szigetlakók már hozzászoktak ehhez.

Hogy itt miért ilyen szenzitív a tengeri határ (azaz békeegyezmény hiányában fegyverszüneti vonal), arra Csoma szerint az a magyarázat, hogy „1953-ban a fegyverszünet megkötésekor a vonalat és a tengeri de facto határt úgy húzták meg, hogy az aktuális harctéri helyzetet, status quót kövesse”. Ezek a szigetek akkor a déliek fennhatósága alatt álltak. De nem a szigetek hovatartozása miatt rendszeresek itt a konfliktusok, nem ezeket akarja visszaszerezni Észak-Korea. 2010-ben sem ezért lőttek itt, és a hadihajót sem ezért süllyesztették el,

„egyszerűen ezek a szigetek pont úgy helyezkednek el, hogy nagyon alkalmasak provokációk végrehajtására”.

A halászat kérdése is puskaporos hordó a környéken: a Sárga-tengeren az észak-koreai, a dél-koreai és a kínai halászhajók rendszeresen összetűzésekbe keverednek. Több esetben az történik, hogy a kínai halászok Észak-Koreától kapnak koncessziókat, engedélyeket, a kínai hajók pedig mit sem törődve a határvonallal, átmennek dél-koreai vizekre is. Dél-koreai áldozata is volt már az őrnaszádjaik és kínai halászhajók közti súrlódásoknak: egyszer egy feldühödött kínai kapitány megölte a fedélzetre lépő koreai rendészt.

Választási lövések

2024-ben két, koreai szempontból nagyon fontos fejlemény várható Csoma Mózes szerint, és az ilyen provokációk ezeknek is szólnak. Áprilisban nemzetgyűlési választások lesznek Dél-Koreában, a másik fejlemény a novemberi amerikai elnökválasztás. Észak-Korea szeretne mindkettőbe belezavarni. A déli választásokon bizonyos szempontból a liberálisok a jobbak Phenjannak, hiszen „ha liberális vezetés van délen, akkor barátságosabb a légkör, a segélynyújtást, támogatást preferálják, ez kényelmesebb az északiaknak”.

Amerika esetében Csoma szerint egyértelműen Donald Trump mellett tenné le Kim a garast, hiszen „vele meg tudták találni a közös hangot”. Emlékezetes volt a három csúcstalálkozójuk Szingapúrban, Hanoiban és Panmindzsonban, ahol „látszólag működött a kémia a két vezető között”.

A Koreai-félsziget viszonyait Csoma szerint mindig két konfliktus határozta meg: az észak- vs. dél-koreai, illetve az észak-koreai vs. amerikai. Az északiak ez utóbbinak tulajdonítanak nagyobb jelentőséget. Úgy tekintenek az Egyesült Államokra, hogy az 1953-ban tűzszünettel lezárult koreai háborúban Amerika volt az első számú hadviselő fél a túloldalon. A háború formális, békeegyezménnyel történő lezárását is úgy képzelik el, hogy az Egyesült Államokkal létrejön egy kétoldalú paktum.

Az első, Trumppal közös csúcs után két évig semmilyen fegyverkísérletet nem hajtott végre Phenjan, hogy működjön a kapcsolat az amerikaiakkal, magyarázta tovább a helyzetet Csoma. Ha Donald Trump győzne az elnökválasztáson, elképzelhető, hogy visszajutna a konfliktushelyzet abba az állapotba, ami 2018–2019-ben megfigyelhető volt. „Lehetne velük kötni egy paktumot, amivel visszafogják az erődemonstrációikat” – mondta a Korea-szakértő. Szerinte a nukleáris kérdés nehéz dió: Trump és Kim második, hanoi csúcsa ezen bukott meg. Az atomfegyverek leszerelését az észak-koreai rezsim elutasítja, mert ez garantálja megtámadhatatlanságát.

Szerintük a megbuktatott iraki Szaddám Huszeintől a líbiai Moamer Kadhafiig sok olyan példa akadt az elmúlt évtizedekből, hogy az adott országnak nem volt megfelelő elrettentő ereje.

Kim beszéde, Putyin baráti keze

Kim Dzsongun is megtartotta szokásos újévi beszédét, ami persze mindig agresszívabb, mint amihez mi itt Közép-Európában államfői köszöntőként hozzászokhattunk. „Amire Kim esetén oda kell figyelni, azok a katonai célkitűzések, a fegyverkezést hangsúlyozó, annak növelését célzó mondatok” – mondta Csoma. Az északiak már fellőttek tavaly egy kémműholdat, idén még kettőt kívánnak feljuttatni. Tervezik drónok alkalmazását, megfigyelőket és támadókat is, és persze még több nukleáris eszközt állítanának hadrendbe.

„Ezek aggodalomra adnak okot különösen annak fényében, hogy a múlt nyár óta Oroszország és Észak-Korea között egyre látványosabb az együttműködés” – mondta Csoma Mózes. Akkoriban részletesen is írtunk arról, hogy Kim Dzsongun elképesztően sok tüzérségi rendszerrel és lőszerrel segítheti ki Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját.

Az amerikaiak szerint az elmúlt időszakban már két észak-koreai rakéta is ukrán területre csapódott a háborúban. A fegyverzetért cserébe Észak-Korea technológiákra ácsingózik az oroszoktól, és van, amit már meg is kaptak. „Amikor tavaly szeptemberben a Vosztocsnij kozmodrómban találkoztak, Putyin elmondta, hogy az oroszok segítséget fognak nyújtani a kémműhold pályára állításában” – tette hozzá Csoma.

Ha már új év, régi barátságok: Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő felhívta Kimet év elején, be is jelentették a két ország közötti együttműködés évét.

Csoma Mózes szerint ezt regionálisan kell vizsgálni, ugyanis az elmúlt évek fejleményei alapján itt ismét előjönnek a klasszikus hidegháborús frontvonalak. Egy Dél-Korea–Amerika–Japán tömb alakult ki az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a 2023-as év fejleménye az volt, hogy Észak-Korea és Oroszország összeborult az egymásrautaltság miatt.

Ebből Kína semmiképp se szeretne kimaradni. Kínának összehasonlíthatatlanul jelentősebb kapcsolatai vannak Dél-Koreával, de stratégiailag fontos számára Phenjan is. Kína régóta az északi rezsim legfontosabb támasza, és azt sem akarja, hogy Kim túlzottan odaforduljon az oroszok felé, amire volt már példa. „Phenjan a hatvanas évektől jó ideig ingadozott Moszkva és Peking között, és próbálta kihasználni ennek a helyzetnek a pozitívumait.” Kína egyfelől abban érdekelt, hogy az Egyesült Államok vezette kelet-ázsiai szövetségi renddel szemben saját szövetségesei legyenek, másfelől azért közben ne sérüljenek a kínai pozíciók.

Hercegnőből királylány?

A dél-koreai titkosszolgálat először utalt arra a napokban, hogy Kim Dzsongun lánya, Kim Dzsue lehet a potenciális örököse, noha ezt már a sajtóban azóta találgatják, amikor másfél évvel ezelőtt nyilvánosan feltűnt apja mellett az észak-koreai propaganda képein és videóin.

A lány 2022 novemberében volt először látható a talán negyvenéves apja mellett, előtte csak az önjelölt békeközvetítő-exkosarasnak, Dennis Rodmannek mutogatták még csecsemőként. Nemzetközi elemzők egyre behatóbban figyelik Kim lányát, ugyanis általánossá vált, hogy a különböző eseményeken, rakétateszteken, fegyverbemutatókon ott van az apja mellett. „Olyan stílusban kommentálja az észak-koreai média a kb. 10-11 éves kislány jelenlétét, ami szerint valóban egy kijelölt utódról van szó” – mondta Csoma Mózes.

Szerinte ha összevetjük ezt a helyzetet az Észak-Koreát először vezető Kim Ir Szen időszakának, illetve fiának, Kim Dzsongilnek a hatalomátadásával, felsejlik egy érdekes mintázat. Az első generációs vezető korán eldöntötte, hogy elsőszülött fiát neveli ki utódnak, így a hetvenes évektől ott volt Kim Dzsongil Kim Ir Szen mellett.

A második Kimnek 2010 környékén annyira megromlott az egészségi állapota, hogy el kellett kezdeni gondoskodni az utódról, és váratlanul húzták elő a legkisebb fiút, Kim Dzsongunt a tarsolyból. Csak 2010 őszén láthatta őt először a világ, az apja pedig egy év múlva meg is halt. Csoma szerint Kim Dzsongunnak elég hirtelen kellett átvennie az ország irányítását.

„Neki sem teljesen tökéletes az egészségi állapota, sokáig el volt hízva, egy ideig próbált is lefogyni, ráadásul láncdohányos, alkoholfüggő. Előrelátóan, nagyapjához hasonlóan korán el akarja indítani, hogy legyen egyértelmű örökös, hogy a dinasztia ne szakadjon meg.”

Kim Dzsongunnak állítólag van egy idősebb fia is, de ezt Phenjanból senki sem erősítette meg soha Csoma szerint, ezen felül pedig lehet még egy kisebb gyereke is. Csoma szerint „a koreai történelemben legutóbb a középkorban volt női uralkodó, akkoriban többször is előfordult, hogy apáról lányra szállt az ország irányítása”.

Hozzátette, „Korea hihetetlenül patriarchális volt évszázadokig, de az 1940-es évek második felétől a kommunista rezsim sokat tett az egyenjogúsításért”. Ez sok helyi értelmiséginek vonzóvá tette kezdetben a kommunista rendszert, így Észak-Koreában benne van a lehetőség, hogy a társadalom elfogad egy női utódot.