Kim Dzsongun talán ma ünnepli a negyvenedik születésnapját

2024. január 8. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn tölthette be negyvenedik életévét Kim Dzsongun észak-koreai diktátor – írja a Reuters. Ez viszont csak feltételezés, az észak-koreai állami média ugyanis évtizedek óta titkolja a vezető születésnapját.

Ennek ellenére a legvalószínűbb feltevés az, hogy Kim Dzsongun január 8-án született, az Egyesült Államok hivatalos álláspontja szerint 1984-ben. Ez azt jelenti, hogy idén már negyvenéves lett.

Kim Dzsongun apjának és nagyapjának a születésnapját nem fedi homály, azok nemzeti ünnepnapok Észak-Koreában.

2020 januárjában egyébként majdnem kikotyogták a hatóságok a diktátor születésnapját, akkor ugyanis elismerték, hogy születésnapi üdvözletet kapott az akkori amerikai elnöktől, Donald Trumptól. A pontos dátumot viszont akkor sem említették.

Idén óvatosabb volt az állami média, hétfőn csak egy képet tettek közzé Kim Dzsongunról, amin egy csirkefarmot látogat meg a lányával, Kim Dzsuéval. A tízéves kislányról egyébként pont nemrég röppent fel a dél-koreai hírszerzés jelentése alapján, hogy ő lehet Kim Dzsongun utódja. Ezt a feltételezést támaszthatja alá, hogy a kislány egyre többször tűnik fel az apja mellett annak hivatalos programjain.

Kim Dzsongun a kislányával egy csirkefarmon január 7-én. Ezt a képet tette közzé róla az állami média a feltételezett születésnapján – Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP
Kim Dzsongun a kislányával egy csirkefarmon január 7-én. Ezt a képet tette közzé róla az állami média a feltételezett születésnapján – Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Egyébként az is lehet, hogy Kim Dzsongun napirendjébe most egyáltalán nem fér bele a szülinapozás. Az elmúlt hónapokban ugyanis pattanásig feszült a konfliktus Észak- és Dél-Korea között, évzáró beszédében Kim Dzsongun sürgette is a Koreai Munkapártot, hogy gyorsítsa fel a háborús előkészületeket, ide értve az ország nukleáris programját is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!