Novák Katalinnak is óvóhelyre kellett mennie Kijevben a légiriadó alatt

2023. augusztus 23. – 05:35

frissítve

Novák Katalinnak is óvóhelyre kellett mennie Kijevben a légiriadó alatt
Hozzátartozói a hatéves Szofia koporsóját és képét viszik ki egy templomból augusztus 22-ei temetése közben. A kislány akkor halt meg, amikor oroszok rakétákat lőttek egy csernyihivi színházra – Fotó: Roman Pilipey / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az orosz légügyi hatóság szerdán későn este bejelentette, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldoscsoport vezetője és a másik alapító Dmitrij Utkin is azon a magángépen volt, amely órákkal korábban lezuhant.
  • Novák Katalinnak is óvóhelyre kellett mennie Kijevben a légiriadó alatt. Az államfő a Krími Platformon vett részt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is négyszemközt tárgyalt.
  • Drón csapódott szerda hajnalban Moszkvában egy építés alatt álló épületbe, nem sérült meg senki.
  • Herszonban óvodát támadtak az oroszok.
  • Ukrán belügyminiszter: Négy iskolai dolgozó meghalt egy szerdai orosz dróntámadásban.
  • Szergej Szurovikin helyett új vezetőt neveztek ki az orosz légierő élére.

Miközben arról érkeztek hírek, hogy lezuhant a repülő, amelyen Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldoscsoport vezetője is utazott, Vlagyimir Putyin orosz elnök a kurszki győzelmet ünnepelte, és a csata 80. évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket is átadott, írja a Sky News. A kurszki csata a második világháború egyik legjelentősebb csatája volt.

Az orosz légügyi hatóság szerdán késő este bejelentette, hogy Jevgenyij Prigozsin, és a Wagner-zsoldoscsoport másik alapítója, Dmitrij Utkin is azon a magángépen volt, amely órákkal korábban lezuhant. Az már korábban kiderült, hogy Prigozsin neve szerepelt a Moszkvából Szentpétervárra tartó gép utaslistáján. Az orosz hatóságok szerint a tíz emberből senki sem élte túl a becsapódást. Azt egyelőre nem tudni, miért zuhant le a repülő. Prigozsin korábban közel állt Putyinhoz, de a Wagner június végi, egynapos, sikertelen lázadása után kegyvesztett lett.

Novák Katalin köztársasági elnök a Krími Platformra érkezett Kijevbe, de emellett négyszemközti megbeszélést is folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / Handout via Reuters
Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / Handout via Reuters

Erről Novák a következőket írta a Facebookján:

„Megállapodtunk a következőkben:

  • 1. Ahogy szomszédokhoz illik, közvetlen elnöki kommunikációs csatornát állítunk fel.
  • 2. A két ország közötti kapcsolatokról szóló új dokumentum előkészítésébe kezdünk.
  • 3. Bekapcsolódunk az ukrán elnök által kezdeményezett békeformula egyeztetéseibe.
  • 4. Kiemelten együttműködünk a háború által érintett gyermekek ügyében.
  • 5. A kárpátaljai magyarok kisebbségi jogai kapcsán mielőbbi előrelépést érünk el.”

A Krími Platformon Novák Ukrajna területi integritásának fontosságáról és arról beszélt, hogy Magyarország átérzi a szomszédos ország háborús szenvedéseit. A konferencia idején légiriadó is volt, amely ugyan nem szakította meg a rendezvényt, de a köztársasági elnök egy időre többekkel levonult a konferencia helyszínéül szolgáló szálloda óvóhelyére.

A konferencia után a köztársasági elnök nem, de kabinetfőnöke, Schanda Tamás talált módot arra, hogy néhány kérdésre röviden válaszoljon a Telexnek.

Átrepült Ukrajnába, és megadta magát egy orosz Mi-8-as katonai helikopter, írja a Unian.ua. Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium igazgatóságának szóvivője is megerősítette a hírt, miszerint a gép sérülés nélkül landolt az Ukrán Fegyveres Erők egyik harkivi katonai bázisan. A helikoptert és felszerelésést átvizsgálták, és ezentúl az ukrán haderő tulajdona.

Kirill Budanov, a katonai hírszerzés vezetője egy interjúban arról beszélt, hogy az eltérített Mi-8-as vezető orosz pilóta önként térítette el a repülőgépet, amiről a fedélzet többi tagja nem tudott. Mindeközben a pilóta családját pedig átmenekítették Ukrajnába, írja News.Liga.net. „Mikor az utasok rájöttek, hol is szálltak le, megpróbáltak megszökni, sajnos őket likvidálnunk kellett” – mondta Budanov, majd azt is hozzátette, hogy a helikopter jelenleg Kijevben van. Az ukrán hírszerzés vezetője szerint a pilótának jelenleg két lehetősége van, de hajlik arra, hogy Ukrajnában maradjon.

Ma találkozott Novák Katalin köztársasági elnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, a találkozóról a a köztársasági elnök kabinetfőnökét, Schanda Tamást kérdeztük, a miniinterjúból megtudtuk, hogy „tartalmas négyszemközti beszélgetést” folytattak a felek. A cikkünket itt lehet elolvasni.

Még mindig nem lehet pontosan tudni minden részletet, de ennyi biztos: szerdán lezuhant egy magánrepülőgép Oroszországban, Tver régióban, Moszkvától több mint 100 kilométerre, aminek az utaslistáján szerepel Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője. A repülőn mindenki meghalt az orosz sajtóinformációk szerint. A frissülő cikkünket itt lehet elolvasni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-csoport csúcstalálkozóján videóra felvett beszédében Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját is védelmezte, és megismételte a Kreml álláspontját, miszerint a katonai fellépés Oroszország válasza Kijev és Washington ellenséges magatartására.

„Ukrajnai cselekedeteinket csak egy dolog diktálta: véget vetni a Nyugat és csatlósai által a Donyec-medencében élő emberek ellen indított háborúnak” – jelentette ki Putyin, utalva az Ukrajna keleti részén az oroszbarát szakadárok és az ukrán hadsereg között 2014 óta tartó harcokra. „Meg kívánom jegyezni, hogy egyes országoknak a hegemónia megőrzésére irányuló vágya vezetett az ukrajnai válsághoz” – tette hozzá az orosz elnök.

A szerdai johannesburgi csúcstalálkozón Brazília, India, Kína és Dél-Afrika vezetőivel ellenben Putyin személyes nem vesz részt, miután a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények gyanújával, és Dél-Afrika részese az ICC statútumának.

Putyin videó üzenetében arról is beszélt, hogy Moszkva, a jövő évi soros elnöki pozícióját felhasználva, erősíteni szeretné a BRICS-csoport szerepét a világban, majd azt is hozzátette, hogy a szervezet következő tanácskozását 2024 októberében Kazanyban akarják megrendezni.

(MTI)


Novák Katalin köztársasági elnök is óvóhelyre vonult, miután légiriadó van Kijevben. Novák az Instagramjára is kirakott képet, TEK-es kommandósok és Schanda Tamás kabinetfőnök társaságában látható.

Novák Katalin a szerdán tartott Krími Platformra érkezett az ukrán fővárosba. Ezen Novák Ukrajna területi integritásának fontosságáról és arról beszélt, hogy Magyarország átérzi a szomszédos ország háborús szenvedéseit.

63 ország képviselte magát az egynapos fórumon, egy részük csak online jelentkezett be. Minden megszólaló kiállt Ukrajna területi egységének megőrzése mellett, összhangban azzal, amit Volodimir Zelenszkij is mondott nyitóbeszédében: „Ukrajna nem kereskedik a területeivel”. Azt mondta, hogy Ukrajna minden területe, tehát a Krím visszaszerzéséért is harcol, és nem lehet tárgyalási alap a terület átadása, még a NATO-tagságért cserébe sem.

Az ukrán védelmi minisztérium arról számolt be, hogy délelőtt megsemmisítettek egy orosz S-400-as légvédelmi rendszert az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félszigeten. Egy videót is közzétettek, amelyen szerintük a robbanás látható Olenyivka falu közelében. Az oroszok eddig még nem reagáltak az ukrán védelmi minisztérium bejelentésére.

(Guardian, Reuters)

Kijev belvárosában légiriadó van a Krími Platform alatt. A nemzetközi rendezvényt – amelyen Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz – emiatt nem szakították meg, de a városrész több áruházából kitessékelték a vásárlókat az utcára.

Egy áruház elé kiterelt emberek Kijevben – Fotó: Molnár Réka / Telex
Egy áruház elé kiterelt emberek Kijevben – Fotó: Molnár Réka / Telex

A Krími Platformról részletesebben itt írtunk, ezen Novák Katalin azt mondta, hogy Ukrajna a jogaiért harcol.

Négy iskola dolgozó meghalt, négy másik pedig megsebesült az északkelet-ukrajnai Romni város elleni orosz támadásban szerdán – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter. Klimenko azt mondta, hogy az iskola igazgatójának, igazgatóhelyettesének, titkárának és egy könyvtárosnak a holttestét a mentőalakulatok húzták ki a romok alól. Hozzátette, hogy négy, a dróntámadás idején az iskola előtt elhaladó helyi lakos is megsebesült.

„Az iskola épülete megsemmisült, és mindez közvetlenül a tanévkezdés előtt történt, amely sajnos egyesek számára soha nem fog elkezdődni” – írta Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos a Telegramon.

(Reuters)

Egy orosz drón szerda délelőtt megsemmisített egy oktatási intézményt Szumi régióban – közölte a terület közigazgatási hivatala. „10 óra körül egy iráni gyártmányú Shahed drón csapást mért egy oktatási intézményre Romni városában. Az iskola épülete teljesen megsemmisült” – írták a Telegramon közzétett közleményükben.

Az ukrán belügyminisztérium később azt közölte, hogy a csapásban két tanár meghalt, további három ember megsebesült. A keresési és mentési művelet jelenleg is folyamatban van.

Mentők dolgoznak az orosz dróncsapás helyszínén Romni városában 2023. augusztus 23-án – Fotó: National Police / Handout via Reuters
Mentők dolgoznak az orosz dróncsapás helyszínén Romni városában 2023. augusztus 23-án – Fotó: National Police / Handout via Reuters

(Sky News)

A RIA állami hírügynökség szerdán bejelentette, hogy Oroszország új megbízott vezetőt nevezett ki az orosz légierő élére, írja a Sky News.

Szergej Szurovikint, azaz „Armageddon tábornokot” kedden rúgták ki az orosz légierő éléről: de Szurovikin még akkor tűnt el, amikor a Wagner-csoport megindult Moszkva felé. Állítólag Szurovikin tudott Prigozsin terveiről, Oroszországban vizsgálták azt is, hogy bűnrészes volt-e a lázadásban.

Azt nem tudni, milyen eredményre jutott a nyomozás. A RIA egyedül annyit közöl, hogy Szurovikint felmentették posztjáról, őt ideiglenesen Viktor Afzalov vezérezredes, a légierő főtörzsének vezetője helyettesíti.

Vlagyimir Putyin orosz elnök megbeszélést folytatott Moszkvában kedden Leonyid Paszecsnyikkal, a luhanszki régió, azaz a Luhanszki Népköztársaság nevű orosz bábállam vezetőjével. A találkozóról a Kreml beszélgetésleiratot is közölt, amely azzal kezdődik, hogy Putyin megkérdezi Paszecsnyikot arról, hogy érzi magát: Paszecsnyik elmondja, hogy jól, majd arról beszél, hogy „a helyzet a köztársaság területén sajnos továbbra is feszült, de stabil, eszkaláció nincs.”

Fotó: Mihail Klimentyev / Sputnik / MTI
Fotó: Mihail Klimentyev / Sputnik / MTI

Hogy mitől feszült, arra Paszecsnyik azt mondja, hogy a közelében lévő háború miatt lehet ez. Arról is beszélt, hogy erre válaszul megalakult a Luhanszki Népköztársaság kormánya. A Putyin „hogy vagy?” kérdésére adott, már-már szemtelenül hosszú válaszban Paszecsnyik ezután a szeptemberi választások fontosságát emelte ki.

Ősszel ugyanis helyi választásokat tartanak a Moszkva által ellenőrzött négy ukrán régióban, ahol a lakosok helyi vezetőt választhatnak. Azzal kapcsolatban, hogy Oroszország tesz javaslatot és irányít a Luhanszki Népköztársaságon belüli szavazásnál, Paszecsnyik úgy fogalmazott magukra vonatkozóan, hogy

„Olyanok vagyunk, mint az engedelmes katonák – egyszerűen csak teljesítjük a feladatainkat, és minden működik, haladunk előre.”

Putyin saját fényezésének végighallgatása után megdicsérte Paszecsnyikot, biztosította őt arról, hogy Oroszország támogatni fogja őket, aztán ment mindenki a dolgára.

Augusztus közepétől az oroszok ismét pontonhidakat használnak Dél-Ukrajna és a megszállt Krím határa között. Azonban mindkét híd megsérült augusztus elején az ukrán ellentámadásban, írja a brit védelmi minisztérium.

Így a hidak valószínűleg nem is képesek teljes mértékben ellátni funkcióikat ó: ilyen a lőszer- és fegyverszállítás, nehéz járművek átvitele a frontra. További súrlódásokat okoz a déli orosz logisztikában, hogy emiatt kerülniük kell észak felé.

Hajnalban támadás érte Herszont, ahol az oroszok óvodákat és lakóépületeket vettek célba, írja az Unian.

„Hajnal négy körül az orosz hadsereg két irányított légibombát dobott le egy óvodára és lakóépületekre. Tűz ütött ki, hatan megsérültek” – mondta Olekszandr Prokudin, a herszoni regionális katonai közigazgatás vezetője.

Oroszország emellett megtámadta az éjszaka folyamán az Odessza megyei – Duna-vidéki – gabonaüzemeket. Tűz ütött ki több üzemben is, közölték szerdán az ukrán helyi hatóságok.

„Az ellenség eltalálta a gabonatárolókat, illetve egy termelőkomplexumot is a Duna-vidéken. A raktárban tűz ütött ki, amit gyorsan megfékeztek az ukrajnai tűzoltók” – mondta a katonaság.

Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere közölte, hogy drón talált el egy építés alatt álló épületet Moszkva központjában szerda hajnalban. Az orosz hadsereg további két drónt lőtt le a moszkvai régió nyugati részén, írja Szobjanyin Telegram-csatornája alapján a Guardian.

Kedden felfüggesztették Moszkva reptereinek járatait azután, hogy ismeretlen drónt észleltek az orosz légtérben. Csak aznap délelőtt további két drónról számoltak be az oroszok. „Moszkvai idő szerint hajnali háromkor hangos zaj hallatszott, majd füst szállt fel az épületekből ugyanott”, jelentette a RIA orosz hírügynökség.

„Moszkvai idő szerint hajnali háromkor hangos hang hallatszott, valamivel később füst szállt fel az épületekből ugyanazon a területen” – jelentette a RIA. A hírügynökség közzétett egy videót, amelyen egy nagy fehér füstcsík látható a robbanás helyéről.

„Éjszaka a légvédelmi erők meghiúsították a kijevi rezsim újabb kísérletét”, fogalmazott az orosz védelmi minisztérium a dróntámadással Ukrajnát vádolva. Áldozatok nem voltak a dróntámadásokban, tették hozzá, csak az épület ablakait törte ki a becsapódó drón.

Kedden több moszkvai repülőtéren is ideiglenesen felfüggesztették a járatokat biztonsági okokból, szerdán a dróntámadások miatt bezárták az orosz főváros körüli reptereket hajnalban – majd később újraindították a légiközlekedést.

Jó reggelt! Ha a háború keddi híreit keresi, itt megtalálja őket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!