Nyomoz a német rendőrség Roger Waters ellen, miután náci uniformisra hajazó ruhában lépett fel Berlinben

2023. május 26. – 20:24

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozást indított a német rendőrség az elsősorban a Pink Floyd egykori basszusgitárosaként ismert Roger Waters ellen, miután az évtizedek óta sikeres szólókarriert egyengető zenész a május 17-i, berlini fellépésén egy náci egyenruhára hasonlító öltözéket viselt. A rendőrség szóvivője elmondta, közösség elleni uszítás gyanúja miatt nyomoznak a potenciálisan a náci uralmat idealizáló, SS-egyenruhára hasonlító öltözék miatt – írja a BBC.

Első ránézésére nem meglepő, hogy a német rendőrség foglalkozik az üggyel, hiszen Németországban a mai napig érzékeny téma a nácizmus, és a törvények egyértelműen tiltják minden ehhez kapcsolódó szimbólum, öltözet és zászló közszemlére tételét. Waters ruhája kétségtelenül kísértetiesen hasonlít egy SS-tisztére, még vörös karszalag is dukált mellé, rajta fehér alapon fekete kalapácsokkal. Azt ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy ez az egész az 1982-es, The Wall című filmből származik, melynek egy pontján Bob Geldof azt hallucinálja, hogy egy fasiszta gyűlést vezet.

A nyilvánvaló egyezés mellett azért is egyértelmű, hogy erre utal vissza Waters, mert ahogy az a turné korábbi, budapesti állomásán készült felvételen is látszik, a filmmusicalhez hasonlóan itt is az In The Flesh és a Run Like Hell alatt jelenik meg ez a szimbolika. Az izraeli külügy egyébként azt is kifogásolta korábban, hogy az óriáskivetítőn többek közt Anne Frank neve is megjelent, és többeknek az sem tetszett, hogy a koncerteken egy (többek közt) Dávid-csillaggal is ellátott malacot reptetnek a közönség felett.

Waters turnéja egyébként eddig sem volt botrányoktól mentes, Münchenben, Kölnben és Frankfurtban is megpróbálták betiltani a koncertjeit a helyi zsidó szervezetek panaszai után, de sehol nem jártak sikerrel, utóbbi városban bíróság mondta ki, hogy a zenésznek joga van megtartani a koncertjét. Waters a héten arról írt egy hosszú Facebook-posztban, hogy feleségével lerótta a tiszteletét a Fehér Rózsa nevű náciellenes mozgalom három kivégzett tagjának sírjánál. Ebből kiindulva aztán kifejtette, hogy az akkori ellenállás után a németek jelenleg csendben nézik, ahogy Izrael intézményes keretek között gyilkolja a palesztinokat.

A végén aztán amellett, hogy köszönetet mondott azoknak, akik elmentek a müncheni koncertjére, azt is hozzátette: szomorú attól, hogy Németországban többen is támadást indítottak ellene az „izraeli lobbi parancsára”, és antiszemitának bélyegezték őt, miközben nem az. Ahogy azt korábban írtuk, Roger Waters a palesztin függetlenség és az Izraellel szembeni kulturális/gazdasági bojkottmozgalom elkötelezett támogatója, kritikai eszközei viszont sokszor ízléstelenek – a zsidóságot a zsidó állammal azonosítja, implicit módon felelőssé téve a zsidókat Izrael állam valóban sokszor jogellenes és elnyomó tetteiért.

Megítélését tovább nehezíti, hogy Izrael maga is évtizedek óta igyekszik összemosni az Izrael-ellenességet és az antiszemitizmust, így ezen a ponton tényleg lehetetlen igazságot tenni ebben a kérdésben. Waters viszont az utóbbi hónapokban egy másik ügyben is véleményes nyilatkozatot tett, amikor azt mondta, hogy Ukrajna az extrém nacionalisták miatt keveredett háborúba Oroszországgal, valamint kritizálta a nyugati országokat is, amiért fegyverekkel segítik Ukrajnát. Később az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt is azt mondta, hogy az ukránok kiprovokálták a támadást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!