Zelenszkij tanácsadója: Ha látták azt a videót, amelyen az oroszok levágják egy ukrán katona fejét – a magyarok fizetnek a késért

2023. április 12. – 08:10

frissítve

Zelenszkij tanácsadója: Ha látták azt a videót, amelyen az oroszok levágják egy ukrán katona fejét – a magyarok fizetnek a késért
Egy ukrán katona fegyverek maradványait vizsgálja az orosz csapatok egykori állomáshelyén, Harkiv régió északi részén 2023. április 11-én – Fotó: Sergey Bobok / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Belarusz kiadta Oroszországnak Alekszej Moszkaljónak, akit azért ítéltek két év börtönre, mert a lánya iskolai füzetében oroszellenes rajzokat találtak.

Moszkaljónak az előtt sikerült megszöknie a házi őrizetből az otthonából, mielőtt kiszabták volna rá az ítéletet.

A rendőrség azután nyomozott ellene, hogy lánya megtagadta a részvételt egy iskolai órán, és több olyan rajzot készített, amelyen rakétákat lőttek ki egy ukrán zászló alatt álló családra, egy másikon pedig az állt, hogy „Dicsőség Ukrajnának!”.

Moszkaljót két nap szökés után fogták fel Minszkben, feltehetőleg azért sikerült őrizetbe venni, mert bekapcsolta a mobiltelefonját, és ezzel elárulta a tartózkodási helyét.

(Guardian)

Kedden kezdett el terjedni egy videó az interneten, ami akkora hullámokat vert, hogy még Magyarországot is sikerült belekevernie az ukrán elnök egyik tanácsadójának.

A videón – amit a Telexen nem fogunk megosztani – az látható, hogy feltételezhetően orosz katonák egy késsel lefejeznek egy ukrán katonát.

A felvétel rossz minőségű, valószínűleg mobiltelefonnal készült, feltételezések szerint a nyári hónapokban, ismeretlen helyszínen. Az áldozaton sárga karszalag látható, ezeket jellemzően ukrán katonák hordják, míg az elkövetőkön fehér szalag látható, amit jellemzően oroszok hordanak. Az elkövetők oroszul beszélnek.

A videó egy adott pontján a kamerába tartanak egy mellényt, ezen Ukrajna hivatalos címerére hasonlító szimbólum láthat, a Punisher névre keresztelt képregényfigura logójával együtt. A BBC megjegyzi, hogy a Punisher-logót mindkét oldal használta. A földön, az avarban látható egy ukrán katonai útlevél.

A videót először egy Kreml-párti blogger osztotta meg, ahonnan gyorsan elkezdett terjedni Telegramon.

Volodimir Zelenszkij arra kérte a világ összes vezetőjét, hogy reagáljanak erre a felvételre, és ne várjanak arra, hogy elfelejtődjön. A Kreml szerint a felvétel „szörnyű”, de megjegyezték, hogy ellenőrizni kell a valódiságát. A Wagner-csoport vezetője szerint a hadseregnek nincsen köze a videón történtekhez.

(BBC)

Az ukrán helyettes védelmi miniszter, Hanna Majlar arra kér mindenkit, hogy ne ossza meg azt a videót, amin az látható, hogy orosz katonák kivégeznek egy ukránt.

Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy a felvételt mindenkinek látnia kell, és az elkövetőket vadállatoknak nevezte, de Majlar egy Telegram-posztban arról írt szerdán, hogy ne adják tovább emberek a videót, és hasonló videókat se terjesszenek.

A védelmi minisztérium mindent megtesz, hogy azonosítsa a felvételen látható lefejezett katonát, és arra kérte az internetezőket, hogy tartsák tiszteletben az elhunyt családját.

(Sky)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gazdasági tanácsadója, Oleg Ustyenko azt mondta a Politico nevű lapnak, hogy ha valaki látta azt a videót, amin egy orosz katona látható, ahogy lefejez egy ukránt, akkor „azért a késért a magyarok fizettek”.

Nemrég kezdett el terjedni egy ilyen videó, amire maga Zelenszkij is reagált, és vadállatoknak nevezte az elkövetőket.

Ustyenko azt is mondta a lapnak, hogy teljesen vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne vegye észre az ember, milyen bűncselekményeket szponzorál az, illetve hogy az orosz gáz vásárlásával az oroszoknak még több lehetősége van a háborús kapacitásokat növelni.

A Politico megjegyezte, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter nemrég írt alá egy megállapodást az orosz Gazprommal. Magyarországra eddig is évi 4,5 milliárd köbméter orosz földgáz érkezett.

Ustyenko azt szeretné, ha az EU közbelépne, és „minden lehetséges nyomást” Budapestre helyezne, hogy ne tudjon több pénzt elfogadni orosz energiáért cserébe.

(Politico)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délután fogadta a Magyarországra érkező belarusz külügyminisztert, Szjarhej Alejnyiket. Szijjártó a találkozóról szóló Facebook-poszt mellé azt írta: „Magyarország békét akar, a békéhez pedig a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. Ha a kommunikációs csatornák bezárulnak, a békének még a reménye is szertefoszlik. Ezt meg kell akadályozni.” Arról, hogy miről tárgyalt a két külügyminiszter, egyelőre nem közöltek részleteket.

Szijjártó előző nap, kedden Moszkvában járt, ahol a Roszatom vezetőjével és Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel tárgyalt. A külügyminiszter gyakori oroszországi látogatásairól ebben a cikkben írtunk bővebben.

Hazugságnak nevezte Milos Vucevic szerb védelmi miniszter azokat az amerikai hírszerzési értesülésekre hivatkozó állításokat, amelyek szerint Szerbia fegyvereket adott el Ukrajnának.

Szerda reggel a Reuters egy kiszivárgott titkos Pentagon-irat alapján írta meg, hogy Szerbia – az egyetlen európai ország, amely eddig nem volt hajlandó szankciókat alkalmazni Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt – beleegyezett, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap internetes oldalán közölt nyilatkozat szerint

sokadszor jelent meg ilyen alaptalan állítás, nyilvánvaló, hogy valaki destabilizálni akarja Szerbiát, és olyan konfliktusba igyekszik belerángatni, amelyben Belgrád nem fog részt venni.

„Több mint tízszer cáfoltuk már az ilyen valótlanságokat, és most újra megtesszük. Szerbia nem adott el, és nem is fog eladni fegyvereket sem az ukrajnai, sem az orosz félnek, sem azoknak az országoknak, amelyek a konfliktus térségében fekszenek. Úgy tűnik, valakinek az a célja, hogy belevonja Szerbiát ebbe a konfliktusba, de mi kitartunk a politikánk mellett” – közölte Vucevic.

A védelmi miniszter hozzátette: Szerbia valóban elad fegyvereket harmadik országoknak, amelyek távol vannak az orosz-ukrajnai konfliktustól, és mindig fennáll annak a lehetősége, hogy valaki ezeket továbbadja. Ez viszont nem Szerbia problémája, hanem azoké az országoké, amelyek nem tartják be a nemzetközi szabályokat.

Azt a Reuters is kiemelte, hogy független forrásból nem tudták ellenőrizni a dokumentum hitelességét. A hírszerzési szivárogtatásról szóló cikkünk itt olvasható.

(MTI)

Zelenszkij cselekvésre szólította fel a nemzetközi vezetőket, miután több olyan videó is terjed a közösségi médiában, amelyeken állítólag lefejezett ukrán katonák láthatóak.

„Van valami, amit a világon senki sem hagyhat figyelmen kívül. Milyen könnyen ölnek ezek a fenevadak” – mondta a Twitter-oldalán közzétett videóban az ukrán elnök. Szerinte ezek a videók mutatják meg, milyenek az oroszok valójában. „Nincsenek emberek számukra. Egy fiú, egy testvér, egy férj, valakinek a gyermeke. Ez egy videó Oroszországról, amely éppen ezt próbálja az új normává tenni.”

Zelenszkij szerint ez nem egy baleset volt, és nem is az első ilyen eset. „Senki ne várja, hogy elfelejtjük. Nem fogunk elfelejteni semmit. És nem fogunk megbocsátani a gyilkosoknak. Felelősségre fogjuk vonni az elkövetőket. Le kell győzni a terrort” – fogalmazott az ukrán elnök, és azt kérte a nemzetközi vezetőket, hogy cselekedjenek, mert senki nem fogja megérteni, ha nem reagálnak az orosz terrorra.

A Guardian cikke szerint az egyik videón két ukrán katona lefejezett holtteste látható, egy megsemmisült katonai jármű mellett fekszenek a földön. A videó készítője szerint orosz katonák ölték meg a két katonát. Egy másik felvételen pedig azt állítják, hogy késsel vágták le egy ukrán katona fejét az oroszok.

„Abszurd, hogy az ISIS-nél is rosszabb Oroszország vezeti az ENSZ Biztonsági Tanácsát. Az orosz terroristákat ki kell rúgni Ukrajnából és az ENSZ-ből, felelősségre kell vonni őket a bűneikért” – reagált a videókra Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is.

Interkontinentális ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre az orosz hadászati rakétaerők – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. Az indítás kedden történt az Asztrahán megyei Kapusztin Jar lőtérről, mobil földi indítóállásról, a rakéta gyakorló robbanófeje a kazahsztáni Szari-Nagan gyakorlótéren talált el egy célpontot.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a kilövés célja az interkontinentális ballisztikus rakéta fejlesztés alatt álló harci berendezéseinek tesztelése volt. Azt állították, hogy a kilövés céljai maradéktalanul teljesültek. A tájékoztatás szerint az indítás „lehetővé tette az új stratégiai rakétarendszerek fejlesztése során alkalmazott tervezői-szerkezeti és műszaki megoldások helyességének megerősítését”.

(MTI, Interfax)

Oroszország az elmúlt hetekben folytatta a kiterjedt védelmi rendszerek kiépítését a dél-ukrajnai Zaporizzsjai régióban. A terület nagy valószínűséggel az orosz Déli Katonai Körzet felelősségi körébe tartozik. Oroszország mostanra három mélységi védelmi vonalat épített ki a szektor mintegy 120 kilométeres szakaszán – írja a brit védelmi minisztérium szerdai jelentése.

Oroszország valószínűleg azért fordított jelentős erőfeszítéseket ezekre a védelmi munkálatokra, mert arra készülnek, hogy Ukrajna támadást tervez Melitopol irányába.

A brit jelentés hozzáteszi, hogy a védelmi vonalak hasznossága szinte teljes mértékben attól függ, hogy elegendő tüzérséggel és személyzettel támogatják-e őket. Az továbbra sem világos, hogy az orosz haderő képes-e ezeket az erőforrásokat előteremteni.

A CIA igazgatója, William Burns szerint Oroszország azt kockáztatja, hogy Kína gazdasági gyarmatává válik, mivel az ukrajnai invázió után egyre jobban elszigetelődik a Nyugattól.

„Oroszország egyre inkább függ Kínától, és bizonyos szempontból fennáll a veszélye, hogy idővel Kína gazdasági gyarmatává válik, az energiaforrások és nyersanyagok exportjától függően” – mondta Burns a houstoni Rice Egyetemen tartott rendezvényen.

(Reuters)

Egy kiszivárgott titkos Pentagon-irat szerint Szerbia – az egyetlen európai ország, amely eddig nem volt hajlandó szankciókat alkalmazni Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt – beleegyezett, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnának – írja a Reuters.

Az „Európa|Válasz a folyamatban lévő orosz-ukrán konfliktusra” címet viselő dokumentum táblázatos formában 38 európai kormány „értékelt álláspontját” sorolja fel válaszul Ukrajna katonai segítségkéréseire. A táblázatból kiderül, hogy Szerbia elutasította az ukrán katonák kiképzését, de kötelezettséget vállaltak fegyverek szállítására. A dokumentum szerint Szerbiának „megvan a politikai akarata és katonai képessége arra, hogy a jövőben fegyvereket szállítsanak Ukrajnának”.

A táblázata négy kategóriába sorolta az Ukrajna segélykéréseire adott válaszokat:

  • olyan országok, amelyek vállalták, hogy kiképzést és „halálos segítséget” nyújtanak Ukrajnának;
  • olyan országok, amelyek már képeztek ki ukrán katonákat;
  • olyan országok, amelyek küldtek már Ukrajnába fegyvereket;
  • és olyan országok, amelyek rendelkeznek a katonai képességekkel és a politikai akarattal, hogy „a jövőben halálos segítséget nyújtsanak”.

Csupán két ország volt, amelynél mind a négy kategóriában a „nem”-et jelölték meg: Ausztria és Málta. (A Magyar Honvédség korábban elismerte, hogy humanitárius célból ukrán katonai egészségügyi szakembereket képeznek ki Magyarországon.)

A Reuters kiemeli, hogy független forrásból nem tudták ellenőrizni a dokumentum hitelességét. Aleksandar Vučić szerb elnök hivatala és az ukrán nagykövetség sem reagált azonnal a megkeresésükre. A Pentagon szintén nem válaszolt azonnal a Reuters megkeresésére, és korábban elutasították, hogy kommentálják a nemrég kiszivárgott dokumentumok ügyét. A hírszerzési szivárogtatásról szóló cikkünk itt olvasható.

A szerb kormány korábban semlegesnek vallotta magát az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, annak ellenére, hogy Szerbiának mély történelmi, gazdasági és kulturális kapcsolatai vannak Oroszországgal. „Ha ez a dokumentum pontos, akkor vagy Vučić kétszínűségét mutatja Oroszországgal szemben, vagy pedig a szerb kormány óriási nyomás alatt áll Washington részéről, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának” – értékelte a dokumentumot Janusz Bugajski, a Jamestown Alapítvány külpolitikai intézet kelet-európai szakértője.

A táblázat nyilvánosságra hozatala alig több mint egy hónappal azután történt, hogy a Telegram egyik oroszbarát csatornáján közzétett dokumentumok szerint egy szerb fegyvergyártó tavaly novemberben Grad típusú rakétákat szállított Ukrajnába. Az akkor közzétett dokumentumok között szerepelt egy szállítási jegyzék és egy ukrán kormányzati végfelhasználói igazolás is.

  • Amerika hamisnak tartja a vádakat, amik miatt Oroszország letartóztatta a Wall Street Journal újságíróját.
  • Brit hírszerzés: Termobárikus rakétákkal készülnek az orosz légideszantosok.
  • Kiszivárgott amerikai dokumentumok szerint Egyiptom titokban rakétákat és lőszert akart szállítani Oroszországnak.
  • Közel 8500 civil halálát erősítette meg az ENSZ 2023 április 10-i jelentése.
  • Oroszország azt tervezi, hogy most először elektronikus módon, online katonai behívópapírokat fog bevezetni, ezzel megnehezítve a behívás elkerülését.
  • A Krím Oroszország által kinevezett vezetője, Szergej Akszjonov szerint készen állnak az ukránok esetleges tavaszi ellentámadására, a Krímben állomásozó orosz erők kiépítették a védelmi vonalakat, és bőven elegendő emberrel rendelkeznek a támadás visszaverésére.
  • Szijjártó Moszkvában tárgyalt a gázellátásról.
  • Kedden Magyarországra érkezett a belarusz külügyminiszter, szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is tárgyal.

A keddi nap legfontosabb történéseit itt tudja visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!