Szijjártó Moszkvában tárgyalt a gázellátásról

2023. április 11. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

Megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását az elkövetkezendő időszakban is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában. A miniszter Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel és a Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval tárgyalt, írja az MTI.

Szijjártó szerint ha tetszik, ha nem, Oroszország és az oroszokkal való együttműködés meghatározó marad Magyarország energiaellátásának biztonsága tekintetében. Idézte a Nemzetközi Energia Ügynökség nemrég kiadott jelentését, amely szerint a következő fűtési szezonban lesz igazán kritikus a gázellátás.

A megállapodás részeként kiterjesztették azt a lehetőséget is, ami alapján Magyarország a gáz aktuális árától függetlenül, késleltetve fizetheti meg a megszabott 150 eurós árszint feletti részt. „Persze a mai energiaárak, hála a jóistennek, ennél jóval alacsonyabbak, de az elmúlt egy év pont azt mutatta meg, hogy az extrém helyzetekre is fel kell tudni készülni” – mondta erről Szijjártó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!