Módosították Paks II. szerződéseit

2023. április 11. – 17:07

Másolás

Vágólapra másolva

Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután egyeztetett a Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval Moszkvában.

Szijjártó Péter videóban beszélt a részletekről – írta az MTI, a külügyminisztertől megtudhattuk, hogy az ukrajnai háború és az arra adott válaszok nem könnyítették meg a paksi bővítést előrehaladását, ráadásul

sok esetben politikai eszközökkel és jogtalan döntésekkel próbálják gátolni Európa-szerte Magyarország és Oroszország sikeres nukleáris együttműködését.

A szerződést módosítani kellett, mert

  • eltelt 9 év,
  • más az élet,
  • más a műszaki és technológiai helyzet, amire
  • a szankciók is rátesznek egy lapáttal,

„így meg kellett találni azokat a jogi kereteket a meglévő szerződések módosításával, amelyek biztosítják számunkra, hogy az atomerőművet fel tudjuk építeni”.

Amint a jogászok végeztek a dolgukkal, azonnal benyújtják a szerződésmódosításokat Brüsszelben az Európai Bizottság számára, ahol Szijjártó reményei szerint az gyorsan jóvá fogják hagyni, és haladhat tovább a beruházás.

„Paks2 megépül” – írta posztjában Szijjártó Péter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!