Nyolcmilliárdan vagyunk

2022. november 15. – 08:11

Nyolcmilliárdan vagyunk
Hindu vallási ünnep Mumbaiban – Fotó: Indranil Aditya / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

8 milliárd ember él a bolygón. Egészen pontosan persze nem tudhatjuk, épp hányan vagyunk, most valószínűleg vagy egy kicsivel többen, vagy egy kicsivel kevesebben a nyolcmilliárdnál, de annyi biztos, az ENSZ számításai szerint 2022. november 15-én érjük el a 8 milliárd főt. Az előző milliárdforduló 2011-ben volt, a hatmilliárdot pedig 1999-ben értük el. 7-ről 8 milliárdra tehát mindössze 11 év alatt ugrott a bolygó népessége, ehhez képest az első milliárd elérése még 200-300 ezer évbe telt a fajunknak. Ezt a mérföldkövet az 1800-as évek legelején értük el, az azóta eltelt kétszáz évben tehát hétszer annyit nőtt a Föld lakossága, mint azelőtt több százezer év alatt.

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint 2022. november 15. remek alkalom arra, hogy változatosságunkat és az emberiséget ünnepeljük, valamint örüljünk annak, hogy az egészségügy fejlődése soha nem látott mennyiségű ember számára tette lehetővé, hogy korábban elképzelhetetlen hosszúságú életet éljen, emellett a gyerekhalandóságot és az anyai halálozási rátát is drasztikusan csökkentettük.

Az ENSZ közelmúltbéli népesség-előrejelzéseinek igazuk volt abból a szempontból is, hogy valóban lassulni kezdett a népességnövekedés üteme, jelenleg a növekedés már csak évente 1 százalékos, holott ötven éve még 2 százalék felett is járt ez a ráta. Persze jelenleg még az 1 százalékos növekedés is azt jelenti, hogy évente 80 millióval, azaz egy németországnyi emberrel leszünk többen.

Lagos, Nigéria gazdasági központja. A város külvárosai várhatóan tovább fognak növekedni a következő években – Fotó: Pius Utomi Ekpei / AFP or licensors
Lagos, Nigéria gazdasági központja. A város külvárosai várhatóan tovább fognak növekedni a következő években – Fotó: Pius Utomi Ekpei / AFP or licensors

Ha a helyzet nem változik drasztikusan, 2030 környékén éri el a bolygó lakossága a 8,5 milliárdot, 2050-re pedig kb. 9,7 milliárdnyian leszünk. Az emberi népesség a 2080-as években tetőzik majd 10,4 milliárd fő körül, és 2100-ig nagyjából ezen a szinten is marad, majd csökkenésnek indul.

A világ legnépesebb országa valószínűleg már 2023-ban India lesz, és a 2050-es évekig előre jelzett népességnövekedés több mint feléért India mellett hét ország lesz felelős: Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Nigéria, Tanzánia, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom és Etiópia. Ebből is látszik, hogy a növekedés nagy része Délkelet- Ázsiában és Afrikában koncentrálódik.

Ehhez képest már 61 olyan ország van, ahol 1 százalékos vagy annál nagyobb népességcsökkenést prognosztizál az ENSZ a következő években. Magyarország is közéjük tartozik, a népesség az 1980-as csúcs, a 10 698 682 fő után indult csökkenésnek, 2050-re 8,7, 2100-ra 7 millió körül lesz az ország lakossága. A fogyás már nem korlátozódik csupán Európára, a világ népességének kétharmada olyan országban él, ahol a termékenységi ráta a népesség szinten tartásához szükséges 2,1 alatt van.

Mindezzel együtt a várható élettartam persze növekszik, a születéskor várható átlagos élettartam globális átlaga 2019-ben – tehát a koronavírus-járvány előtt – 72,8 év volt, ami majdnem 9 évvel magasabb az 1990-es szintnél. 2050-re a globális átlag 77,2 év körül lehet majd, a jelenlegi adatok azonban ebben a mutatóban a legkevésbé fejlett országok csaknem hétéves lemaradását jelzik a fejlettektől.

Ezzel persze az idősek száma is növekszik, a 65 évesek vagy annál idősebbek aránya jelenleg 10 százalék körüli, és ez 2050-re 16 százalékra növekszik. Ekkor a 65 évesnél idősebbek kb. annyian lesznek majd, mint a 12 évnél fiatalabbak.

Az ENSZ szerint munkaerő-gazdálkodás szempontjából a Szaharától délre lévő afrikai országok többsége, valamint Ázsia és Latin-Amerika több állama óriási fejlődési lehetőség előtt áll, hiszen csak a közelmúltban sikerült csökkenteniük a születések számát, emiatt pedig a következő években a munkaképes korúak aránya növekedni fog a teljes lakosságon belül.

„A kedvező életkori eloszlás lehetséges előnyeinek maximalizálása érdekében az országoknak be kell fektetniük emberi erőforrásaik további fejlesztésébe azzal, hogy minden korcsoportban biztosítják az egészségügyi ellátáshoz és a minőségi oktatáshoz való hozzáférést, valamint előmozdítják a produktív és tisztességes munkához való hozzáférést” – tanácsolja az ENSZ.

Nem vagyunk túl sokan?

A legfontosabb kérdés, ami mindig felmerül a népességnövekedésről szóló hírekkel kapcsolatban, hogy mennyire vagyunk sokan, elbírja-e a bolygó ezt a 8 milliárd embert. Az igazság az, hogy

el.

Egyrészt elbírja már most is, hiszen még nem omlott össze (teljesen) a világ, persze látjuk, hogy ahogy most élünk, az nem fenntartható. A bolygó erőforrásait túlhasználjuk, szennyezzük a környezetet, minden fosszilis tüzelőanyagot elégetünk, amire csak rábukkanunk, az emberen és a hozzá szorosan kapcsolódó fajokon kívül szinte minden élőlény számára sokkal, de sokkal rosszabb hellyé tettük a Földet az elmúlt kétszáz évben.

A fajunk jelenlegi életvitelének fenntarthatatlansága azonban nem szorosan véve a létszámunkból fakad, hanem az életformánkból.

Vendégek egy amerikai zenei fesztiválon Nashville-ben – Fotó: Mike Coppola / 2018 Getty Images
Vendégek egy amerikai zenei fesztiválon Nashville-ben – Fotó: Mike Coppola / 2018 Getty Images

Talán a legkifejezőbb fenntarthatósági mutató a biokapacitás és az ökológiai lábnyom egymáshoz viszonyított aránya. Persze ez is sok mindent egyszerűsít, de képes földterületben kifejezni az egy-egy ember által felhasznált erőforrás-mennyiséget, és azt is, hogy mekkora az az erőforrásmennyiség, amit még fenntarthatóan igénybe vehetnénk. Előbbi mérőszámot nevezzük ökológiai lábnyomnak, utóbbit pedig biokapacitásnak.

A Föld átlagos biokapacitása egy főre vetítve a jelenlegi népesség mellett kb. 1,6 hektár. Ez azt jelenti, hogy a bolygó fenntarthatóan képes lenne eltartani 8 milliárdnyi olyan ember, akinek ökológiai lábnyoma nem nagyobb 1,6 hektárnál. Eszerint tehát ha mindannyian úgy élnénk a bolygón, ahogyan mondjuk Maliban vagy Jamaicán él egy átlagos polgár (mindkét államban 1,6 hektár az egy főre vetített ökológiai lábnyom), akkor nem lennének olyan nagy gondjaink. Ha úgy élnénk, mint egy átlagos indiai, ahol egy főre vetítve 0,6 hektáros ökológiai lábnyommal élnek rengetegen, még jobb lenne a helyzet, hiszen kevesebb mint feleannyi erőforrást használnánk, mint amennyit a bolygó fenntarthatóan biztosítani tud.

Jelenleg az egy főre vetített ökológiai lábnyomunk világátlagban 2,75 és 3 hektár között van. Eszerint egy átlagos földlakó életvitelének ekkora a területigénye, ekkora szárazföldi és vízi terület kell az adott személy igényeinek kielégítéséhez és hulladékainak elnyeléséhez. Ez jócskán meghaladja a személyenként 1,6 hektáros biokapacitást, ezért is tartunk lassan ott, hogy lassan ezen kívül még egy Földre szükségünk lesz az életvitelünk fenntartásához.

Természetesen a legfejlettebb országok lakóinak nagyobb az ökológiai lábnyoma, egy átlagos amerikaié 8,1, egy németé 6,8, egy luxemburgié 13, egy kínaié 3,8 hektár. Egy átlagos magyar ökológiai lábnyoma is 3,8 hektáros, azaz több mint a duplája a még fenntartható 1,6 hektáros értéknek.

Ez az oka annak, hogy több természetvédelmi szakértő és klímakutató egyáltalán nem sorolja a világ legégetőbb problémái közé a túlnépesedést, hiszen az erőforrásainkat általában nem azok az országok használják túl, ahol a leggyorsabban nő a népesség.

Thanos, a Marvel Bosszúállók című mesefilmjének főgonosza hiába szerzett rajongókat a Redditen is azzal, hogy egyetlen csettintéssel felére akarta csökkenteni az univerzum lakóinak számát, a Földön még ez sem segítene sokat, a mostani számok alapján 4 milliárd emberrel is csak 3,2 hektárra nőne a bolygó egy főre vetített biokapacitása, azaz a mostani életszínvonalunkat nagyjából megtartanánk, de ha újra szaporodni kezdünk, vagy akár minimálisan is több erőforrást kezdünk használni a kényelmünk további növelése érdekében, akkor újra fenntarthatatlanná válik az életünk Thanos csettintése után is. Ráadásul a világ népessége 1974-ben volt 4 milliárdos, azaz ha ugyanebben a szociális és gazdasági rendszerben maradva kerülnénk vissza a 4 milliárdos szintre, Thanos kevesebb mint ötvenévente járhatna vissza csettintgetni.

Olajjal beborított madár egy tankerhajó szivárgása után Spanyolország partjainál – Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP or licensors
Olajjal beborított madár egy tankerhajó szivárgása után Spanyolország partjainál – Fotó: Pierre-Philippe Marcou / AFP or licensors

A kérdést más oldalról szemlélve viszont igenis probléma a túlnépesedés, hiszen akár Indiában, akár Magyarországon, akár az Egyesült Államokban születik valaki, általában nem arra törekszik, hogy az életét egy átlagos indiai fogyasztási szintjén élje le. A legtöbb ember gazdagodni akar, és minél jobban élni, ez viszont a kapitalista rendszerben általában az erőforrások intenzívebb használatával is jár, és ez az, amit a bolygó egyre kevésbé tud kiszolgálni.

Emellett a biokapacitás és az ökológiai lábnyom összevetése is csak papíron szép, valójában egyre több jel utal arra, hogy ebben a gazdasági rendszerben egyszerűen nem tudjuk magunkat úgy összehúzni, hogy minden fenntarthatósági problémát megoldjunk.

A legalapvetőbb probléma az, hogy valamit mindenképpen ennünk kell, sőt ahogy növekedik a bolygó népessége, egyre több ételre van szükségünk, miközben a termőterületeink csökkennek. Az élelmiszer-pazarlás és a húsfogyasztás visszafogásával valamivel hatékonyabbá tudnánk tenni a 8 milliárd emberélet fenntartásához szükséges kalóriák megtermelését, de a termőtalajaink pusztulását ez sem oldaná meg. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a jelenlegi intenzív, nagyüzemi növénytermesztő mezőgazdaság rossz gyakorlatai és a városaink szennyezése miatt kb. ötpercenként egy focipályányi termőföldet tesz tönkre a talajerózió. A talaj persze újra is termelődik, de lényegesen lassabban, mint amilyen ütemben mi tönkretesszük. A FAO szakemberei szerint a jelenlegi trendek afelé tartanak, hogy

a 2070-es években lesz az utolsó aratás a bolygón,

mert addigra minden termőföldünk használhatatlanná válik. Persze addigra elterjedhetnek talaj nélküli mezőgazdasági termelési módszerek és olyan, genetikailag módosított növények, amik jól tűrik az ilyen termesztést, viszont ez mind még több energia felhasználásával jár, ami pedig nem áll rendelkezésre, a jelenlegi technológiai fejlettségünkön legalábbis semmiképp. Sok optimista energiaszakértő javasolja, hogy telerakhatnánk napelemekkel a Szaharát, és eláraszthatnánk a tengereink sekélyebb részeit szélturbinákkal, de ennek szintén lennének globális éghajlati következményei. A sok szélturbinától például lassulnának a szelek, a Szahara lenapelemezése pedig leállítaná a Szaharából az Amazonas-medencébe tartó poráramlást, ami meg elengedhetetlen az ottani esőerdő túléléséhez.

Amerikai vásárló a húspultban – Fotó: Spencer Platt / 2022 Getty Images
Amerikai vásárló a húspultban – Fotó: Spencer Platt / 2022 Getty Images

Arról nem is beszélve, hogy ezek a drasztikus megoldások erkölcsi következményekkel is járnának, kipusztulna például a Szahara élővilága, holott az itteni élőlények képesek a rendelkezésre álló vizet és élelmet leghatékonyabban hasznosítani. A szélturbinák elterjedése pedig ragadozómadár-fajokat tizedelne meg, ennek következtében elszaporodnának a kis testű rágcsálók, amiből további problémáink származnának.

Majd megoldjuk valahogy

De eddig mindig megoldottuk valahogy, nem? Bizony, meg, de sokszor csak olyan megoldásokkal, amiknek következményeit a mai napig nyögjük. A 20. század elején például sokan attól tartottak, hogy a termőtalajok tápanyagtartalma nem fog tudni 3-4 milliárd embernél többet fenntartani. Az akkori számítások ezt minden kétséget kizáróan előre jelezték, és nem is tévedtek.

Azt viszont nem tudhatták, hogy két német vegyész hamarosan kidolgozza az azóta róluk elnevezett Haber–Bosch-eljárást, amivel lehetővé válik a légköri nitrogén mesterséges megkötése, ezzel pedig a műtrágyagyártás. A műtrágya a 20. században soha nem látott szintre emelte a talajaink termőképességét, ma sem lehetnénk többen 3,5 milliárdnál enélkül. Jelenleg a testünkben lévő nitrogén átlagosan kb. fele valamelyik műtrágyagyárból származik, márpedig a testünk 3 százaléka nitrogén, természetesen DNS-ünk se lenne nitrogén nélkül.

Örömteli is lehetne tehát a Haber–Bosch-eljárás kifejlesztése, és az is, hiszen műtrágya nélkül ez most nagyon más világ lenne. A 20. században azonban a túlzott műtrágyahasználat vadvizeket tett tönkre, mérgezte az ivóvizet, növelte az üvegházhatást, szennyezte a levegőt, hozzájárult a talajaink elsavasodásához és bizonyos talajlakó élőlények pusztulásához. Emellett persze a műtrágyagyártás rengeteg energiát és földgázt is felemészt.

Tehát azzal, hogy elértük, hogy többen tudjunk enni, azaz lehessünk többen a bolygón, sokkal több energiát kezdtünk használni, és sokkal szennyezőbben élünk, ami viszont tovább rontja a bolygónk ökológiai állapotát, ami meg oda vezet, hogy kevesebb embert tud eltartani, mint azelőtt, hogy mi feltaláltuk volna azt az eljárást, amivel többen lehettünk.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!