2025. február 20. – 17:35
A Vértes szűk és mély keleti völgyeit, és az azokat elválasztó meredek és éles sziklataréjokat kevesen ismerik, mert jelölt túraút nem vezet hozzájuk, és nem egyszerű megközelíteni őket. Most megpróbálkoztunk vele, és bemásztunk egy szép, csontokkal teli hasadékbarlangba is a sziklafalon.
Két hete a Vértesben lévő Közép-Dunántúli Piros bejárásakor azon poénkodtam, hogy micsoda hegység az, aminek egyetlen pontja éri el a földrajzi „hegy” minősítéshez szükséges 500 méteres magasságot – az is egy torony tetején van. Aztán kaptam egy tippet. A hétvégén elmentünk megint a Vértesbe, de most délkeleti irányból támadtunk, csákvári starttal. Célunk a Pamlag-völgy és három sziklataraja volt, ahol lenyűgözve megállapítottam: most már értem, miért hívják a Vértest hegységnek.
A Pamlag-völgy és János-völgy sziklatarajaihoz nem visz jelölt túraút, de térkép alapján rendesen be lehet járni őket. Már most mondom, hogy aki nekivágna a túrának, amit felvázolok, jó bakancsot, túrabotokat és mobiltelefonos túratérképet vigyen magával, mert szükség lesz rá, nem könnyű terep. (Van egy könnyebb változat, amit a cikk végén ismertetek.)
Mielőtt azonban elindulunk, nézzük meg, nehogy véletlenül tilos területre lépjünk: a Vértesnek ez a része tájvédelmi körzet, de nem fokozottan védett természeti terület, tehát be lehet hatolni a turistautakon túlra is.
Csákvár főterére vonattal-busszal másfél, autóval nagyjából egy óra alatt érünk oda a fővárosból. Az itteni buszvégállomásról indul a Z jelű túraút, amiről 300 méter után a Mikes utcánál lefordulunk a S jelű turistaútra. Ezen baktatunk ki a városból a szépnevű Malac-hegy lejtőjének nadrágszíj-parcellái alatt.
A zártkertek végét a csákvári vadászkápolna fehér tornya jelzi, amit 1797-ben emelt gróf Esterházy János a feleségének „Török-torony” néven, nyári pihenő gyanánt. A frontoldali bejárati ajtó zárva, de a felső kilátószintre a hátsó bejáraton át fel lehet osonni.
Nem rossz a kilátás a toronyból a sárgálló februári mezőre. Túrázót egy szemet se látni, pedig a mínusz 1-2 fokos hideget jól semlegesíti az egyre erősebb napsütés. A távolban pár lovas poroszkál, hirtelen időutazónak érzem magam. A jelenbe egy üresen tátongó egykori katonai betonbunker ránt vissza végérvényesen egy kilométerrel később. Ahogy közeledünk a Vérteshez, az erdei út szabadabb részeiről egyre jobban láthatók a sziklataréjok, ahová igyekszünk.
Az éles, egymás mellett sorakozó sziklagerincek között mély völgyek futnak a csákvári dűlők irányába, amik lényegében a lefolyó szerepét töltötték/töltik be: a hegytömb fennsíkjáról lezúduló csapadékvizet vezetik el. (Szaknyelven: a nagyobb sasbércek fennsíkjának peremét a meredek lejtőjű szárazvölgyek időszakos vízfolyásai sűrűn beréselték.)
Ezek egyikét, a Pamlag-völgyet vesszük célba, leválva a S jelzésű turistaútról. Innentől az utat nem jelzi semmi, először egy alig látható, majd a semmibe tűnő ösvényt követünk. A völgy két magas fala és a GPS-es térkép segítségével sikerül nem eltévednünk, majd a völgyfal meredekén felkecmergünk az első sziklataréj aljába, ahol elvileg egy hasadékbarlang van.
Nem egyszerű a barlangot megtalálni, mert eléggé elbújik az éles sziklafalak között, de felfedező egységünket nem állíthatja meg semmi. A Pamlag-völgyi-hasadékbarlang néven futó üreg másfél méter széles, négy és fél méter magas bejárata két méter magasan nyílik a sziklaszirtben.
A bejutáshoz kapaszkodni kell egy kicsit, de megéri, mert egy 10-15 méter hosszú, aránylag világos barlanghasadékot járhatunk be, ami egy hármas hatásnak köszönhető: egy tektonikus elmozdulás rését kifagyásos kőzetaprózódás és korrózió tágította ki.
A barlang alján két aggasztó dolgot fedezek fel: az állati csontok, maradványok nyilván nem jelentenek nagy veszélyt, mert errefelé nincs emberevő medve, viszont a talajon heverő, frissen lepotyogott, fej nagyságú kődarabok arra intenek, hogy óvatosan közlekedjünk bent, és aránylag gyorsan haladjunk át a bizonytalan szakaszon. (Utánanéztem annak is, hogy a barlang szabadon látogatható.)
A barlang előterétől nem messze kellemes, meredek sziklapad vár minket, hogy elfogyasszuk reggelinket. Az egyik nagyobb szikla tetejére állva megnyílik előttünk a keleti panoráma, de sejtjük, hogy a fenti részekhez képest ez még semmi. Az előorom meredek sziklatömbjét megkerülve feljutunk a köves-gyepes tetőre, majd a völgyfőt egy kanyarral megkerülve kijutunk a következő sziklagerincre.
Ez inkább egy hosszan elnyúló, meredek oldalú, keskeny sziklataréj kis ösvénnyel a gerincén. Ahogy sétálunk rajta kifelé, egyre szélesebben feltárul előttünk Észak-Mezőföld sík területe a háttérben a Velencei-hegységgel. Nem is tudom, hogy van-e Magyarországon hasonló panorámagerinc, de azt látom, hogy itt egymás mellett három is. A gerinc végében leereszkedünk a János-völgybe, majd a túloldalon fel a másik gyönyörű gerincre. A kilátás innen is ámulatba ejtő. Nyomott S-alakú kanyargásunkat a három gerincen a Z jelzésű turistaútra kiérve fejezzük be.
A Z jelű túraút már nem az az el-eltűnő kis ösvény, amit sziklataréjról sziklataréjra szörfözve megpróbáltunk követni, hanem rendes erdei út, amit jól láthatóan gyakran használnak az erdészeti gépkocsik. Az erdő hangulata itt is kellemes, de hol van ez a gerincektől! Az úton megkerüljük a Kotló-hegyet és a Gyümölcsös-völgyben lebattyogva kiérünk a Vértest kettészelő Csákvár-Oroszlány műútig.
Itt két dolgot tehetünk: megvárjuk a buszt a közeli buszmegállóban, esetleg begyalogolunk a műút mentén Csákvárra, vagy folytatjuk utunkat a Z jelű úton és a Haraszt-hegy csoportját megkerülve délnyugat felől futunk be Csákvárra. Mivel maradt a lábunkban bővel kilométer, az út folytatását választjuk. Az erdei útban, néhol ösvényben folytatódó túrát egy kellemes erdei tó szakítja meg, és elmegyünk Vérteserdő petrecseri bázisa mellett.
A Szent Jakab zarándokútba csatlakozva sajnos már kezd szürkülni, ezért máskorra halasztjuk a közeli Öreg-hegy kitérőjét, és később a Csákvár határában található Báraczháza-barlang meglátogatását is. Nagyjából sötétedik, mire beérünk a városba, de mivel a Csehó névre elkeresztelt vendéglő meleg fényei szirénként hívogatnak, beülünk egy kemencés tepsiskrumplira. Végül is megérdemeltük.
A 21 kilométeres túra második fele így inkább csak egy hosszú levezetés, bár így is vannak benne szép, gyepes tisztások a domboldalakon, amiken szívesen legeltettem a szemem, és erdőben sétálni sem rossz időtöltés. Ha valaki csak a sziklataréjokra kíváncsi, megteheti a rövid kört, sőt a legegyszerűbb esetben az oroszlányi műút mellett hagyva az autóját (vagy buszát) csak felsétál az első gerincig a Kotló-hegyet megkerülve. Ez utóbbi esetben az út csak 5-6 kilométeres séta oda-vissza, bokatörő lejtők és kámforrá váló ösvény nélkül.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Ha eljutottál idáig a cikkben, akkor nagy valószínűséggel érdekel annyira a hely, hogy el is menj megnézni. Bár a terület nem fokozottan védett, kérlek, hogy fokozottan ügyelj arra, hogy ne tegyél kárt benne. A szemetet már nem is mondom, annyira egyértelmű, de vigyázz a taposással, a gerinceken maradj az ösvényen, amennyire tudsz, ne gyújts tüzet! Mindenki érdeke, hogy ez a szép terület megmaradjon olyannak, amilyen most.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
Vértesi túráink:
- KDP 2: A népszerű magyar hegység, ami csak egy ponton olyan magas, mint egy hegy, egy eldugott torony tetején
- Mintha gépen szállnánk fölébe: panorámatúra a Vértes peremén
- Vérkör: 77 km-es teljesítménytúra a vértesi kánikulában
