A saját magunk által kitűzött célokat sem sikerült eddig elérnünk, tovább pusztul a Föld élővilága

• A világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, a WWF friss jelentése szerint a trópusi területeken csökken a leggyorsabban a biológiai sokszínűség, pedig pont ezeket a területeket lenne a legfontosabb megőrizni.
• Az ENSZ a 2010-es éveket a biodiverzitás évtizedének nevezte ki, de az emberiség elbukott, 2020-ban rosszabb a helyzet, mint 2010-ben.
• A WWF által megfigyelt vadon élő fajok állománya több mint kétharmadával csökkent az utóbbi ötven évben.
• Egyelőre úgy tűnik, a párizsi klímacélokat sem fogjuk tudni tartani, kataklizma felé tartunk.

1970 és 2018 között átlagosan 69 százalékkal csökkent a WWF által megfigyelt 5230 vadon élő gerinces faj állománya – derül ki a WWF most megjelent Élő Bolygó Jelentéséből. Ez a szervezet legátfogóbb és legfontosabb kiadványa, 1998 óta adják ki minden páros évben. A jelentés egyebek mellett azt írja:

„A bolygó mintegy 5230 fajának 32 000 állományáról gyűjtött adatok nem hagynak kétséget afelől, hogy az ENSZ Biodiverzitás Évtizede, amely széles körű támogatással a társadalom természethez fűződő kapcsolatát alakította volna át,

nem érte el a kívánt hatást”.

A vadon élő fajok állományait figyelő Élő Bolygó Index továbbra is erősen csökken, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóvá vált, a jelenlegieknél sokkal jelentősebb természetvédelmi erőfeszítésekre van szükség, ha túl akarjuk élni a 21. századot. A WWF szerint „2030-ra természetpozitívvá kell válnunk”, ez pedig azt jelenti, hogy az évtized végére jobb állapotban kell lennie a természetnek, mint ahogy most van. „Több természetes erdő, több hal az óceánokban és folyókban, több beporzó a termőföldjeinkre és világszinten magasabb biológiai sokféleség” – sorolja a célokat a dokumentum.

Az pusztul leginkább, aminek a legkevésbé kellene

Az 1970 és 2018 között a gerinces vadon élő fajoknál mért 69 százalékos állománypusztulás azt mutatja, hogy nagyon rossz úton haladunk. A vadállományok pusztulása ebben az időszakban Latin-Amerikában volt a legjelentősebb, az élőhelytípusok közül pedig az édesvizekben: Latin-Amerikában 94, az édesvizekben 83 százalékos.

Afrikában 66 százalékos ez az arány, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben 55, Észak-Amerikában 20, Európában és Közép-Ázsiában 18. Az azonban, hogy a fejletteknek nevezett európai és amerikai országokban kisebb volt a vadon élő fajok pusztulása a megfigyelt időszakban, nem jelenti azt, hogy ezeken a vidékeken összességében sokkal jobban sáfárkodnának az emberek a természeti erőforrásokkal. A különbség inkább annak köszönhető, hogy Európában és Észak-Amerikában már 1970 előtt komoly vadállomány-pusztulás ment végbe, míg Latin-Amerika vagy Afrika sokkal fajgazdagabb, ott sokszínűbb élőhelyek voltak 1970-ben.

Latin-Amerikában van a Föld legsokszínűbb ökoszisztémája, az Amazonas-medence esőerdeje. Ennél fajgazdagabb társulás nincs a bolygón, éppen ezért már ha csak ez sérül, az komoly visszaesést jelent a latin-amerikai indexben. Márpedig az esőerdőre rájár a rúd: az ottani erdőterületek 17 százaléka teljesen eltűnt, és további 17 százalék súlyosan károsodott. A legfrissebb kutatások szerint

„rohamosan közelítünk egy olyan fordulópont felé, amelyen átbillenve a Föld legnagyobb trópusi esőerdeje működésképtelenné válik”.

2-3 fokos melegedés, azaz világméretű kataklizma felé tartunk

A biológiai sokszínűség csökkenését nem kizárólag az ember által előidézett klímaváltozás okozza, az csak az egyik jelentős tényező. Emellett a környezetszennyezéssel, az inváziós fajok betelepítésével és a természetes élőhelyek rombolásával is hozzájárul az ember a biológiai sokszínűség csökkenéséhez. Az elmúlt ötven évben az utóbbi, azaz a természetes élőhelyek pusztítása volt a biodiverzitás csökkenésének legfőbb kiváltó oka, de a WWF szerint „ha nem leszünk képesek a globális felmelegedés mértékét 1,5 fok alatt megállítani, akkor az elkövetkező évtizedekben valószínűleg az éghajlatváltozás válik a biológiai sokféleség csökkenésének elsődleges okává”.

Az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése ezért a WWF szerint kettős krízishelyzetet jelent, a két tényező nem is választható el egymástól. A szervezet térképet is készített arról, hogy az iparosodás előtti korhoz képest számolt hőmérséklet-növekedés mekkora biodiverzitás-csökkenéshez vezet a világ egyes régióiban, így néz ki:

A jelentés szerint „a Föld átlaghőmérséklete már 1,2 Celsius-fokot emelkedett az iparosodás előtti idők óta. […] A meleg tengerekben élő korallok mintegy 50 százaléka különböző okokból kifolyólag már elpusztult. Egy 1,5 fokos melegedés a tengerek korallállományainak 70-90 százalékos, míg

a 2 fokos melegedés több mint 99 százalékos pusztulásával fog járni.

Ezzel szemben

a biológiai sokféleség megőrzésére és helyreállítására tett törekvések minden országban kudarcot vallottak:

a 2020-ra kitűzött Aichi Biodiverzitás Célok 20 célkitűzéséből egyet sem sikerült teljesíteni, néhány esetben a helyzet 2020-ban egyenesen rosszabb volt, mint 2010-ben.

A 2 fok alatti párizsi klímacél elérésében szintén kudarcot vallunk – a jelenlegi
vállalások szerint 2-3 fokos vagy annál is nagyobb emelkedés felé tartunk. Ahhoz, hogy tartsuk az 1,5 fokos célt, 2030-ig 50 százalékkal kell csökkentenünk a globális kibocsátást, és a század közepéig elérni a nettó nullát. Sajnos valószínű, hogy 2040 előtt átlépjük az 1,5 fokos célt.”

Viszlát, Costa Rica-i aranyvarangy

Az éghajlatváltozás már most teljes fajokat pusztít ki, a madár-, emlős-, kétéltű-, hüllő- és halfajok 1-2,5 százaléka már kipusztult miatta; a populációik mérete és genetikai sokfélesége is csökkent; valamint fajok veszítik el az éghajlat által meghatározott élőhelyeiket. A WWF szerint egymillió növény- és állatfajt fenyeget a kihalás veszélye.

Az egyre gyakrabban jelentkező hőhullámok és aszályok fák, madarak, denevérek és halak tömeges pusztulásához vezetnek. „2014-ben egyetlen forró nap több mint 45 000 repülőkutyaféle denevéregyed halálához vezetett Ausztráliában. Az éghajlatváltozáshoz köthető továbbá több mint 1000 növény- és állatfaj egyes populációinak teljes kipusztulása.

A Costa Rica-i aranyvarangy 1989-ben pusztult ki a helyi köderdőkre jellemző pára hiánya miatt. A korallszirti mozaikfarkú patkányt – ez egy kis rágcsáló, amely egy apró szigeten élt Ausztrália és Pápua Új-Guinea között – 2016-ban nyilvánították kihaltnak, miután a megemelkedett tengerszint és heves viharok sorozata árasztotta el az élőhelyét” – áll a jelentésben.

De a klímaváltozás nem minden faj számára hátrányos, néhányat kifejezetten jobb helyzetbe hoz, de ezzel is felborul az ökológiai egyensúly. Az északi erdőterületeken kártevő bogár- és lepkefajoknak például jobbak a túlélési esélyeik az enyhébb teleken, és évente így több generációjuk tud kifejlődni. Ez viszont a fák tömeges kihalásához vezet Észak-Amerika és Európa északi mérsékelt és az északi féltekén. Szintén a melegedés miatt több, emberekre és állatokra veszélyes betegségeket hordozó faj tudott új területeket meghódítani.

Évente több mint egy magyarországnyi erdőt fogyasztunk el

Szintén világszerte a biodiverzitás csökkenéséhez vezet az erdőirtás, az erdők ugyanis többnyire kifejezetten fajgazdag élőhelyek. Ehhez képest az emberiség mégis évente kb. 10 millió hektár erdőt veszít el évente, azaz valamivel több mint egy teljes magyarországnyi erdőterületet pusztítunk ki, hogy a területet művelésbe vonjuk vagy építkezzünk rajta, esetleg simán csak eltüzeljük a fát.

Pedig az erdők több szenet tárolnak, mint a Föld összes kitermelhető kőolaj-, földgáz- és szénkészlete.

2001 és 2019 között pedig az erdők 7,6 gigatonna szén-dioxidot nyeltek el a légkörből évente, vagyis az emberi szénkibocsátás körülbelül 18 százalékát.

Az erdők vizet is párologtatnak, csapadékot juttatnak a kontinensek belső területeire, és együttes hatásuk a WWF szerint kb. 0,5 fokkal hűti a bolygót.

A szervezet szerint „az erdőirtás, különösen a trópusi területeken szénkibocsátást okoz és melegebb, szárazabb helyi éghajlathoz vezet, növelve az aszályokat és tüzeket, valamint – mértékétől függően – csökkenti a csapadékot és eltolja a globális
csapadékeloszlást. Közép-Afrikában vagy Dél-Amerikában például a trópusi erdők kiirtása 7-8 fokkal is meg tudná növelni az átlagos nappali hőmérsékletet, és 15 százalékkal csökkenteni tudná a csapadékot az egész régióban”.

Mi a teendő?

A WWF szerint még nincs minden veszve, de azonnal kell cselekedni. Szerintük „természetpozitív jövőt” kell építenünk, ehhez pedig gyökeres változásokra van szükség abban, ahogy termelünk és ahogy fogyasztunk, valamint át kell alakítani a globális kereskedelmi és pénzügyi rendszert.

„Társadalmunk a történelmünk eddigi legfontosabb válaszútja előtt áll.

Szembe kell néznünk a kihívással, hogy olyan változásokat eszközöljünk, amelyek rendszerszintűek és minden eddiginél mélyrehatóbbak. Ez kell ahhoz, hogy rendezni tudjuk létfontosságú kapcsolatunkat a természettel. Mindezt pedig azokban az időkben kell megtennünk, mikor éppen csak elkezdtük megérteni, hogy mi sokkal nagyobb mértékben függünk a természettől, mint amekkora mértékben a természet függ tőlünk” – írta a jelentés előszavában Marco Lambertini, a WWF nemzetközi főigazgatója.

Az Élő Bolygó Jelentés üdvözölte, hogy az ENSZ Közgyűlése 2022 júliusában elismerte minden ember jogát az egészséges környezethez, a WWF szerint ez komoly szemléletbeli változásokat hozhat a jövőben.

„Az Egyesült Nemzetek Szervezete idén decemberben Montréalban találkozik, hogy elfogadja a biológiai sokféleségre vonatkozó új, globális keretrendszert.

Ez lesz az utolsó esélyünk.

Az évtized végére tudni fogjuk, hogy ez a terv elég volt-e vagy sem, megnyertük vagy elveszítettük-e az emberiségért és a természetért folytatott harcot. Az előjelek nem jók. A viták eddig a régimódi gondolkodásmód és a beszűkült álláspontok közé szorultak, és egyelőre nyoma sincs a szükséges bátor cselekedeteknek, amelyek által létrehozhatnánk egy természetpozitív jövőt.”