Küszöbön lehet a herszoni offenzíva, a G7 elutasította Oroszország atomfegyverekkel kapcsolatos retorikáját

2022. november 4. – 05:58

frissítve

Küszöbön lehet a herszoni offenzíva, a G7 elutasította Oroszország atomfegyverekkel kapcsolatos retorikáját
Herszonból evakuált emberek érkeznek a krími Dzsankoj pályaudvarára 2022. október 20-án – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • 4,5 millió ember maradt áram nélkül Ukranjában a legutóbbi orosz rakétatámadás után.
  • A britek szerint az orosz hadsereg a saját katonáira is lő, hogy megakadályozza a dezertálást.
  • Putyin 1,3 millió forintnyi összeget utal ki minden katonájának.
  • Herszon visszafoglalására készülhet az ukrán hadsereg.

Attól fél az ukrán vezetés, hogy teljesen lekapcsolhatják a hadseregüket a Elon Musk Starlink nevű internetszolgáltatásáról, miután 1300 műholdas egységük kiesett a hálózatból. Több forrás is azt állítja, hogy korábban a SpaceX vevőkészülékenként 2500 dollárt kért az ukránoktól a használatért, idővel azt azonban már nem tudták fizetni, írja a CNN.

Az egyik Starlink-szatellitállomás – Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP
Az egyik Starlink-szatellitállomás – Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP

Szakértők szerint a Starlink műholdas internete kulcsfontosságú a háború kimenetelével kapcsolatban, az ukrán egységek eddig folyamatosan előnyben voltak az oroszokhoz képest csak azzal, hogy mindig volt internethozzáférésük. Október 24-én azonban a finanszírozás problémái miatt lekapcsolták az ukránok szatellitkészülékeinek egy részét, és azóta is aggódnak, hogy még több helyen veszítik el az internethozzáférésüket.

Az ukránok Starlink-hozzáféréséért sokáig Ukrajna fizetett, de nemrég felmerült, hogy a Pentagon vagy az EU átvállalhatja a költségeket. Erről azonban még nem sikerült megegyezni Elon Muskkal.

Egy új hidegháború kialakulásának elkerülésére szólította fel Ferenc pápa a világ vezetőt, elsősorban az orosz-ukrán háborúra hivatkozva. Szerinte „két szörnyű világháború után, egy hidegháború után, amely évtizedekig bizonytalanságban tartotta a világot, a világ minden részén katasztrofális konfliktusok zajlanak, és a vádaskodások, fenyegetések és elítélések közepette továbbra is egy kényes szakadék szélén állunk, és nem akarunk lezuhanni”.

Ferenc pápa a konferencián – Fotó: AFP
Ferenc pápa a konferencián – Fotó: AFP

Hozzátette: „Meglepő paradoxon, hogy miközben a világ lakosságának többsége egységesen ugyanazokkal a nehézségekkel néz szembe, súlyos élelmezési, ökológiai és világjárványválságoktól, valamint egyre botrányosabb globális igazságtalanságtól szenved, néhány hatalmasság elszánt harcba keveredik a pártérdekekért, felelevenítve az elavult retorikát, újratervezve a befolyási szférákat és szembeállítva a blokkokat”.

Ferenc pápa Bahreinben vesz részt egy nemzetközi találkozón, ahol többek között muszlim vallási vezetőkkel tárgyal az egyházak közötti szorosabb együttműködésről. Ahogy korábban, úgy most is felszólította az Ukrajnában harcoló feleket, hogy minél gyorsabban kezdjenek béketárgyalásokba.

(CNN)

Elfogadhatatlan Oroszország felelőtlen retorikája az atomfegyverekkel kapcsolatban – jelentették ki a hét fejlett demokratikus államot tömörítő G7-csoport külügyminiszterei pénteken egy közös nyilatkozatban. Szerintük nagyon súlyos következményei lesznek, ha Oroszország tiltott fegyvereket vet be az ukrajnai háborúban.

A miniszterek visszautasították azt az orosz vádat, miszerint Ukrajna úgynevezett „piszkos bombát” készítene a nukleáris kapacitásait felhasználva. Ez utóbbit a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség is megerősítette.

(CNN)

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint „elkerülhetetlen” volt a háború kitörése Oroszország és Ukrajna között. „Oroszország összeütközése ezzel a kialakulóban lévő ukrajnai neonáci rezsimmel elkerülhetetlen volt. Ha februárban nem tettünk volna megfelelő lépéseket, akkor ugyanez történt volna, csak számunkra rosszabb kimenetellel” – mondta Putyin az Orosz Történelmi és az Orosz Hadtörténeti Társaságok újjáalakulásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett találkozón.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország azért indított „különleges katonai műveletet” Ukrajnában, hogy ne ismétlődjenek meg az 1941-es hibák, amikor a náci Németország Szovjetunió elleni közelgő támadásáról szóló hírszerzési jelentések ellenére az ország vezetése nem tette meg a szükséges védelmi intézkedéseket.

Putyin „nehéznek és keserűnek” nevezte a jelenlegi helyzetet. „Lényegében egy nép harcol egymás ellen, ez lényegében egy népen belüli konfrontáció”

– tette hozzá.

Analógiát vont 1917-tel, amikor „az idegen hatalmak rátették a kezüket népünk tragédiájára, nem törődtek sem a fehérekkel, sem a vörösökkel, a saját érdekeiket követték, gyengítették és szétszakították a történelmi Oroszországot” – mondta Putyin.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. november 4-én, Moszkvában – Fotó: Mikhail Metzel / Sputnik via AFP
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. november 4-én, Moszkvában – Fotó: Mikhail Metzel / Sputnik via AFP

„És ma azzal, hogy szüntelenül fegyvereket szállítanak Ukrajnának, zsoldosokat telepítenek oda, teljesen kíméletlenül bánnak az ország polgáraival, az ő kárukra támogatják geopolitikai céljaikat, amelyeknek semmi közük az ukrán nép érdekeihez. Ukrajna, az ukrán nép az első és fő áldozata az Oroszország elleni gyűlölet szításának.

Oroszországban éppen az ellenkezője a helyzet: mi mindig is tisztelettel és melegséggel bántunk az ukrán néppel. Ez így volt és így van a jelenlegi, tragikus konfrontáció ellenére is”

– mondta az orosz elnök.

(Interfax)

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a mozgósítás keretében behívjanak akár súlyos bűncselekmény miatt elítélt személyeket is, írja a Ria Novosztyi. A törvény szerint ezentúl besorozhatóak lesznek a jogerősen és a nem jogerősen elítélt állampolgárok is.

A mozgósítottak száma már elérte a 318 ezer főt, jelentette be pénteken Putyin, aki szerint áramlanak az önkéntesek. Az orosz elnök szerint 49 ezren már a fronton vannak, a többiek pedig még kiképzésen vesznek részt, tudósít a Tassz.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Herszon lakosait evakuálni kell a veszélyes katonai akciók övezetéből. Putyin a november 4-i orosz nemzeti ünnep, a nemzeti egység napja alkalmából beszélt ifjúsági és önkéntes szervezetek tagjaihoz. Azt mondta: „A civilek nem szenvedhetnek a katonai akciókhoz kapcsolódó ágyúzások és offenzívák miatt. A Herszonban élőket el kell távolítani a legveszélyesebb akciók zónájából.”

A herszoni orosz adminisztráció október 18-án jelentette be, hogy a lakosokat tömegesen áttelepítik a Dnyeper bal partjára. November 1-jén már azt közölték, hogy több mint 70 ezer lakost kellett evakuálni a régióból.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter csütörtökön azt mondta, úgy véli, hogy az ukrán erők képesek lehetnek visszafoglalni Herszon városát.

Putyin arról is beszélt pénteken, hogy a mozgósítottak többségét most képzik ki. „Az önkéntesek száma nem csökken. Azt hiszem, közülük negyvenkilencezren már a csapatoknál vannak, és harci feladatokat látnak el. Mindenki más még csak gyakorol” – mondta. Korábban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt mondta, hogy a részleges mozgósítás keretében több mint 300 ezer embert hívtak be, és 87 ezret küldtek Ukrajnába.

(Interfax)

A Kínába látogató Olaf Scholz német kancellár pénteken arra kérte Kínát, hogy gyakoroljon befolyást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében.

Peking és Berlin egyetért abban: elfogadhatatlan, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik – jegyezte meg a német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közös pekingi sajtótájékoztatóján. A nukleáris fegyverek alkalmazásával Moszkva átlépné azt a határt, amelyet a világ országai együtt húztak meg – folytatta. A német vezető Pekingből arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri ukrán gabonaszállítási megállapodást, amely november 19-én lejár.

„Az éhínség nem válhat fegyverré” – fűzte hozzá.

Li Ko-csiang azt hangsúlyozta: reméli, hogy mihamarabb vége lesz az ukrajnai háborúnak.

(MTI)

Így néz ki az orosz állami tévében – másmilyen lényegében nincs is – egy ukrán hadifogoly vallomása. A katona embertelen bánásmódról és nagy veszteségekről számolt be, ami az orosz propagandának fontos gyógyír, ha már olyan katonai akcióról van szó, amelyben az orosz erők összeomlottak és jelentős területeket veszítettek az általuk megszállt ukrajnai megyékből. Az Ukrajna által visszaszerzett területekről itt, itt és itt olvashatja helyszíni riportjainkat, képes beszámolóinkat, de megnézheti videóinkat is Kupjanszkból, Izjumból, Kamjankából láthatók.

A katona beszámolóját – amely szerint az ukrán erők nagy veszteségeket szenvedtek el a herszoni ellentámadásban – a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnél tekintheti meg.

A férfi az orosz hadsereg szervezett visszavonulását is megdicsérte, abban a hadműveletben, amelyben Ukrajna jelentős területeket szerzett vissza, és a Telex által is látott nyomok alapján jelentős technikai és emberi veszteséggel menekültek el az orosz erők.

„A csapatokban vannak lengyel, amerikai zsoldosok, feketék is, akik nagyon negatívan viselkednek. Ők (a zsoldosok) mindig mögöttünk jönnek, ha előretörünk, mindig mi kapjuk a tüzérségi támadást, minket pajzsként használnak… a fehérekért nekik nem kár” – mondta az orosz állami tévében a férfi.

Péntekre félmillió háztartás maradt Kijevben áram nélkül, a legutóbbi orosz rakétatámadás nyomán – írta a CNN az ukrán főváros polgármestere nyomán. Vitalij Klicsko arra kérte a lakosságot, hogy ahol van áram, ott is spóroljanak vele, mivel a még működő rendszerre nagy terhelés hárul, miután az ország középső részének energiaellátásért felelős erőművek egyike jelenleg nem működik.

Az Ukrajnát megtámadó Oroszország a harctéren visszaszorulóban van, amit az ország egészét elérő rakétatámadásokkal torol meg. Ezek Ukrajna fronttól távolabbi, kijevi és nyugati részeit is elérik, a polgári infrastruktúrát, az energiaellátó rendszereket célozva. Ezek a támadások október 10. óta újultak ki. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök energetikai terrorizmusnak nevezte a támadásokat.

A hét gazdaságilag legfejlettebb országot tömörítő G7-csoport és Ausztrália megállapodott abban, hogy az orosz olajra vonatkozó ársapka véglegesítésekor fix árat állapítanak meg, közölte a Reuters forrásaira hivatkozva.

Az amerikai tisztviselők és a G7-országok az elmúlt hetekben intenzív tárgyalásokat folytattak arról, hogy átirányítanák az eddig Európába érkező orosz olajat Ázsiába, majd ársapkával korlátoznák az árát. Az intézkedés a tervek szerint december 5-én lépne életbe.

A G7 országok külügyminisztereinek találkozója a németországi Münsterben 2022. november 4-én – Fotó: Rolf Vennenbernd / Reuters
A G7 országok külügyminisztereinek találkozója a németországi Münsterben 2022. november 4-én – Fotó: Rolf Vennenbernd / Reuters

Minden hivatásos, sorozott és a mozgósítás nyomán behívott katona 195 ezer rubel (1,3 millió forint) egyszeri kifizetéshez jut az orosz elnök friss rendelete alapján – írta a Ria Novosztyi. Vlagyimir Putyin rendeletének azonban van egy fontos megkötése: az összeg csak azokra vonatkozik, akik szeptember 21-én már az orosz hadsereg kötelékében álltak.

Az összeg így nem közvetlenül a toborzási kedvet szolgálja – a mobilizáció meglehetősen népszerűtlen, különösen az orosz hadsereg ukrajnai inváziójának kudarcai ismeretében –, ám közvetve igen, miközben gazdaságos is: hiszen felkeltheti a reményt sokakban, hogy jelentkezése esetén később is hasonló összeg várható, miközben erre az állam a továbbiakban egyelőre nem tett ígéretet.

A harctéren az Ukrajnát megtámadó Oroszország továbbra is távolodik eredeti terveitől. A kilencedik hónapja tartó háborút néhány naposra tervezte, Ukrajna gyors kapitulációjával, helyette a becslések szerint bőven 60 ezer fő feletti veszteséget szenvedett el, tavasszal Kijev környékéről vonult vissza, szeptemberben már Harkiv megye keleti részéről is, miközben Luhanszk megye északi, nyugati részét a nyáron ugyan megszerezte, ám azóta kisebb mértékben ezekből is veszített. Eközben érik egy ellentámadás Ukrajna részéről Herszon megyében is, amelynek nagy részét Oroszország a háború első napjaiban foglalta el.

Az orosz erők most leginkább távoli rakétatámadásokkal operálnak, rombolva a polgári infrastruktúrát.

Közzétette szokásos napi jelentését a brit védelmi minisztérium. Azt írják: az alacsony harci morál miatt az orosz erők valószínűleg elkezdték olyan egységek létrehozását, amelyek azzal kényszerítenék támadásra a csapatokat, hogy saját visszavonuló katonáikra lőnek. Az oroszok már alkalmazták ezt a taktikát korábbi konfliktusok során is.

Nemrégiben az orosz tábornokok olyan utasításokat adhattak ki, hogy a parancsnokok akár fegyvert is használhatnak a dezertőrök ellen, beleértve azt is, hogy a figyelmeztetés után akár agyon is lőhetik őket. A tábornokok célja a védelmi pozíciók mindenáron – akár ilyen áron is – való fenntartása. Ez az orosz erők gyengeségéről, alacsony moráljáról és fegyelmezetlenségéről tanúskodik.

Oroszország célirányosan az ukrán energetikai hálózat megsemmisítésére törekszik, legutóbbi rakétatámadása után 4,5 millió ember maradt áram nélkül – írta az Unian Ukrajna elnöke nyilatkozata nyomán. Volodimir Zelenszkij az orosz támadást energetikai terrorizmusnak is nevezte. Az energetikai hálózat rombolása a közelítő tél miatt is érzékeny veszteséget jelent, hiszen az ország több részén a gázhálózat is megsemmisült, így a fűtéshez csak elektromos hősugárzókat használhatnak.

Oroszország eközben a márciusben elfoglalt Zaporizzsja Atomerőművet is lekapcsolta az ukrán hálózatról, majd az orosz elnök egy hónapja arról rendelekezett, hogy az erőművet – amely Enerhodarban, Zaporizzsja megye oroszok által elfoglalt déli részén van – kapcsolják rá az orosz energetikai hálózatra.

Az energetikai hálózatra mért támadások miatti áramszünet Kijevben 2022. október 31-én – Fotó: Andre Luis Alves / Anadolu Agency / AFP
Az energetikai hálózatra mért támadások miatti áramszünet Kijevben 2022. október 31-én – Fotó: Andre Luis Alves / Anadolu Agency / AFP

Oroszország az Ukrajna ellen indított háború eddigi legnagyobb vereségével nézhet szembe az Egyesült Államok védelmi minisztere szerint – írta a Reuters. Lloyd Ausin szerint ugyanis az orosz megszállás alatt lévő Herszon visszafoglalására most már képes az ukrán hadsereg.

Austin nyilatkozata egybeesik azzal, hogy Herszon oroszok által kijelölt vezetője szerint az orosz erők a város elhagyására készülnek. Austin tért ki erre az értesülésre, de nyilatkozata utal arra, hogy Ukrajna valóban készül Herszon megye nyugati felének visszafoglalására, amelyről már szeptember elején szóltak előrejelzések. Akkor azonban az ellentémadás igazi iránya nem itt, hanem északkeleten, Harkiv megyében volt, amelynek keleti felét páratlan gyorsasággal szerezte vissza az ukrán hadsereg, az orosz megszálló erők addigi legnagyobb összeomlását okozva.

  • Az oroszok bejelentették, hogy megkezdték a zaporizzsjai atomerőmű integrálását az orosz atomerőművet üzemeltető Rosznyergoatom fennhatósága alá.
  • Orosz szexuális erőszak nyomaira bukkannak a felszabadított ukrán településeken a hatóságok.
  • A brit hírszerzés szerint napi 40-nél is több orosz páncélozott jármű semmisül meg.
  • Szijjártót felhívta az új svéd külügyminiszter, hogy arról érdeklődjön, a magyar parlament mikor ratifikálja Svédország NATO-csatlakozását.
  • Eltávolították az orosz zászlót a Herszon nyugati oldalán álló regionális közigazgatási épületről, az USA védelmi minisztere pedig kijelentette, hogy Ukrajna képes lehet visszafoglalni Herszont.
  • A Fehér Ház azzal vádolja Észak-Koreát, hogy titkon „jelentős mennyiségű” tüzérségi lövedéket szállított Oroszországba Ukrajna inváziójának támogatására.
  • Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy amennyiben Vlagyimir Putyin és Oroszország részt vesz a konferencián, akkor ő nem megy el a két hét múlva Balin sorra kerülő G20-csúcsra.
  • Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Irán azt fontolgatja, hogy Oroszországot ballisztikus rakétákkal látja el, a Teherán által már leszállított drónokon kívül.

A csütörtöki hírfolyamunkat ide kattintva tudja visszanézni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!