Már büntetett előéletűek is besorozhatóak az orosz hadseregbe, Putyin szerint özönlenek az önkéntesek

2022. november 4. – 13:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a mozgósítás keretében behívjanak akár súlyos bűncselekmény miatt elítélt személyeket is, írja a Ria Novosztyi. A törvény szerint ezentúl besorozhatóak lesznek a jogerősen és a nem jogerősen elítélt állampolgárok is.

A mozgósítottak száma már elérte a 318 ezer főt, jelentette be pénteken Putyin, aki szerint áramlanak az önkéntesek. Az orosz elnök szerint 49 ezren már a fronton vannak, a többiek pedig még kiképzésen vesznek részt, tudósít a Tassz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!