Ez maradt hátra: megsemmisült otthonok, porig rombolt gazdaságok, elaknásított termőföldek
2022. október 6. – 15:28
frissítve
Négy év hiányzott a Szentháromság-templomnak az északkelet-ukrajnai Izjum melletti faluban, hogy fennállásának 200. évfordulóját ünnepelhessék. A háború azonban súlyos károkat okozott benne. Igaz ez a falura, Mala Komisuvahára is, ahol a templom körül széles körben egyetlen épület sem maradt meg. A térségben több település az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború áldozata lett, de a veszteségek mellett súlyos gond az is, hogy nagy területek vannak elaknásítva, nehezítve az újrakezdést ott is, ahonnan már kiszorították az orosz megszálló erőket. Helyszíni riport Izjum környékéről.
Óriási lyuk tátong a templom kupoláján, az udvaron autóroncs, a környező utakat lánctalpak friss nyomai szántják. A falak több helyen beomolva, egy emeleti ajtó a semmibe nyílik. 2022 ősze Ukrajna északkeleti részén, azon a területen, amelyet a szeptemberi ellentámadás során szereztek vissza az ukrán erők az orosz megszállóktól.
Az Ukrajnában zajló háborút kitörése óta nagy erőkkel követjük, Nyilas Gergely és Huszti István kollégáink pedig most újra a helyszínről jelentkeznek beszámolókkal, riportokkal. Ha fontosnak tartod a munkánkat, legyél te is a rendszeres támogatónk!
Izjum alig öt kilométerre van (korábbi helyszíni riportunk itt olvasható), a város is súlyosan megszenvedte a harcokat: előbb az Ukrajnára támadó orosz hadsereg előrenyomulását, amely végén áprilisban a megszálló orosz erők bevették a települést. Majd a szeptemberi ellentámadást – igaz, az orosz erők a márciusi ostromhoz képest viszonylag gyorsan feladták a várost, miután északabbra fontos stratégiai ponton, Kupjanszkban vereséget szenvedtek, így Izjum megtartása lehetetlennek tűnt.
Ezekben a harcokban rongálódott meg súlyosan a Szentháromság-templom, amelyben az orosz megszállók hadikórházat rendeztek be – tábori lelkészt is hoztak Oroszországból. Az épületet harckocsik vették körül, a templom köré védősáncokat emeltek. Ezek végül nem sokat értek, a megszálló orosz erők végül gyorsított ütemben, inkább menekülve, mint szervezetten, visszavonultak.
Most a templom körül szétszórt ruhák, fegyverroncsok, a bejáratnál homokzsákok hevernek. Az épületben rengeteg orosz katonai láda, amelyeket jobb nem piszkálni, sosem lehet tudni, hogy felrobbanhat-e. A földön hordágyak egymásra dobálva, matracok, kötszerek maradékai. Az asztalon egy hatalmas bontatlan befőttesüvegben káposztaleves.
Ételmaradék nincs, talán, mert a templomot most három kis méretű kutya és egy vörös macska lakja. Háziasak, a kutyák pitiznek, a macska dorombolni kezd, ahogy belépünk a romos templomba. A háború miatt 10 millió menekült országában rengeteg házi kedvenc is elárvult, látványuk itt egyáltalán nem meglepő – és csak sokadik probléma.
A megsemmisült otthonok, porig rombolt gazdaságok, elaknásított termőföldek gondja egyelőre sokkal aggasztóbb. A templomát és rengeteg lakóházát vesztett falutól alig 8 kilométerre fekszik Kamjanka, amelyből talán még kevesebb maradt.
A fél éve még 1200 fős település most szinte teljesen néptelen. Furcsa is lenne embereket látni a rommá lőtt házaknál.
Egyetlen portánál hallatszik csak valami munka: Nyikolaj próbálja megmenteni azt, ami maradt a gazdaságából.
A 42 éves férfinak két boltja, gombatermesztő telepe, munkagépei voltak a termőföldjei mellé. „Nézze meg, mit hagytak itt” – mutatja az út túloldalán traktorjának maradékát, miután félbehagyta a palatető flexelését. Ez a traktor csak egy a sok közül, amelyet kibeleztek és kerekétől megfosztottak. Van, amelyiket egészben elvitték, van, amelyiket felgyújtották.
Nyikolajjal az elnyűhetetlennek tűnő Lada Niváján körbemegyünk a falun. Az úton szétlőtt orosz páncélosok, Z betűvel megjelölt mezőgazdasági munkagépek hevernek – sok házra is felfestették a megszállók jelképévé tett Z betűt abban a fél évben, amikor a terület orosz katonai ellenőrzés alatt állt.
Nyikolaj az orosz támadás tizedik napján menekült el a feleségével együtt a faluból, ahova csak szeptemberben tért vissza. Ekkor szembesült a veszteségekkel.
„Ezek nem emberek, hanem szörnyek! Barbár horda!”
– forrong, miközben álmatlanságtól vörös szemét a távolba meresztette. Jól tette, mert a földúton nem sokkal később egy rakéta maradéka felett gurultunk el. Körülöttünk az utak mentén, az udvarokban, a rögtönzött egykori orosz katonai bázisokon rengeteg zöld katonai láda látszik.
„Korábban egészen mást gondoltam Oroszországról” – mondta. A támadással azonban szinte mindent elveszített. Havonta egy tonna gombát termesztett a telepén, amelyből semmi sem maradt. Boltjai leégtek. Földjeire jó ideig nem mehet az aknák miatt, igaz, nem is lenne mivel, hiszen munkagépéiből szinte semmi sem maradt.
„Nyugodtan éltem a tudatban, hogy a gazdaságból elő tudok teremteni annyi pénzt, amennyire szükségünk van. Erre most nincs semmim” – egyetlen vigasza, hogy a megszállókat innen elűzte az ukrán hadsereg.
Nyikolaj egyébként orosz anyanyelvű, de sosem érezte, hogy ezért hátrány érné, így azt sem, hogy őt bármi oknál fogva meg kellene mentenie Moszkvának, ahogyan azt az orosz elnök vallotta. Vlagyimir Putyin az orosz anyanyelvűek elleni népirtásról beszélt, amelyet a „náci ukrán hatalom” követ el.
Nyikolaj nácikról nem tud. És arról sem, hogy bárki hívta volna ode az orosz hadsereget, amely a pusztítás nagy részét végezte a faluban, ahol nemrég még iskola is működött. Most nem is lenne kiért fenntartani.
Nem messze, a romos házak között egy nő sétál. „Anyám sírját keresem, de sem a kertben, sem a folyóparton nem találom” – mondta.
Idős édesanyja a harcok idején, még márciusban halt meg, a nő szerint „egyik reggel már nem ébredt fel”. A lánya azonban akkoriban már nem volt a faluban, így háborús körülmények közötti temetést sem rendezhetett neki. Valakik, valahol elföldelték az idős nőt – ahogyan Izjumban is tették az orosz megszállás hónapjaiban. Azt a rögtönzött temetőt már feltárták, több mint négyszáz azonosítatlan áldozat volt benne (helyszíni riportunkat itt olvashatják). Kamjanka egy ekkora temetőhöz kicsi lenne, de az asszony tragédiája jelzi, sokan lehetnek jelöletlen sírban a térség kisebb településein.
A nő tanácstalanul bolyong, végignézte a kertet, a folyópart egy részét – ezek mellesleg nem veszélytelen időtöltések az elaknásítás mértékének ismeretében.
Hosszú időbe telik még az aknák eltakarítása az utakon is, a Telexnek egy rendőr arról beszélt, hogy a térségben az elmúlt hetekben hat autó is aknára futott, amikor túlságosan az út szélére hajtottak. „Jobb lenne mielőbb megtisztítani a területet, de ehhez nincs elég ember” – mondta a rendőr.
„Ha a levelek lehullanak, még nehezebb lesz, aztán meg főleg, amikor leesik a hó. Ha nem találjuk meg őket időben, akkor még sokáig szedhetik áldozataikat.”
Márpedig a háborúnak nincsen vége, még ha az orosz hadsereg jelentősen vissza is szorult az utóbbi hónapban.
Nyikolaj sem hiszi, hogy a harcok hamar elülhetnének, bár azt nem gondolja, hogy az orosz erők visszatérnek a falujába. Ezért döntött úgy, hogy kész az újrakezdésre, és belevág gazdasága felújításába. Addig, amíg még van mit megmenteni. „A tető nélkül maradt házak két hónap múlva már menthetetlenek lesznek. Most kell elkezdenünk a munkát, akármilyen nehéz is, a feleségemmel lesz is hozzá erőnk.”