Macron lenne Orbán új Merkelje?

2021. december 15. – 14:16

Macron lenne Orbán új Merkelje?
Emmanuel Macron és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozata a Karmelitában a francia elnök magyarországi látogatásának napján, 2021. december 13-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök néhány éve még azt hangoztatta, hogy Emmanuel Macron a „bevándorláspárti erők vezetője”, mire a francia elnök azzal reagált, hogy Orbán „helyesen gondolja, hogy én vagyok a fő ellenfele”, és a magyar miniszterelnökre (és Matteo Salvini olasz szélsőjobbos politikusra utalva) azt is kijelentette, hogy „nem enged a nacionalistáknak és a gyűlöletbeszéd pártolóinak”.

Macron hétfői budapesti látogatása nagyon más hangnemben zajlott. Macron személyében 2007 óta először látogatott francia elnök Magyarországra, és a korábbi retorikán tompítva, azzal vezette fel az Orbánnal való találkozóját, hogy „politikai ellenfelek és egyúttal európai partnerek vagyunk”, de Budapesten már azt is hozzátette, hogy „nézeteltéréseink ellenére hajlandóak vagyunk lojális partnerekként együtt dolgozni Európáért”.

Macron a rend kedvéért felhozta a jogállamiság kérdését, elszavalta a kötelező bírálatokat Orbánnal szemben, demonstratíve találkozott az ellenzék képviselőivel és ellátogatott a magyar kormány által halála előtt démonizált Heller Ágnes filozófus sírjához is, de azért budapesti látogatása a közös érdekek hangsúlyozásáról szólt.

Orbán pedig azt mondta, Magyarország tisztelettel viszonyul Macron elnökhöz, és „a hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében egyet fogunk érteni”.

A hangnemváltás persze csak a kiragadott mondatok szintjén ennyire feltűnő, a magyar–francia kapcsolatok a háttérben eddig sem voltak rosszak, és Macron és Orbán számos gyakorlati kérdésben is egyetért.

A közös pontokat a német kormányváltás még inkább felerősítette: az Orbánnal szemben hagyományosan megértő Angela Merkel kancellárt egy – az orbáni megfogalmazás szerint – „bevándorláspárti, genderbarát, föderalista, német Európát megcélzó” kormány váltja fel, amelyekkel a magyar miniszterelnök szerint „új, nyílt sisakos idők jönnek”. Emiatt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a pár éve még liberális démonként lefestett Macron ma már konstruktív partnerként jelenik meg.

Azaz végső soron látszólag átvette Angela Merkel szerepét, aki a magyar és a lengyel kormányt érő német és más nyugat-európai bírálatokat rendre azzal hárította, hogy a közös európai érdek a párbeszéd és a konstruktív együttműködés.

Ez annak a lenyomata, hogy az orbáni illiberalizmus elleni harc Macron aktuális politikai érdekei fényében másodlagos. A francia elnök egyes kommentárok szerint Angela Merkel német kancellár visszavonulása után újabb esélyt lát rá, hogy magához ragadja a kezdeményezést az Európai Unióban, és a francia hatalmi érdekek mentén terelgesse az integrációt. Ehhez tágabb uniós konszenzust kell kovácsolnia, így lényegesebb számára, hogy minél több tagállamot maga mögött tudjon, mint hogy hogyan áll a magyar jogállamiság helyzete.

Stratégiai autonómia

A magyar miniszterelnök hosszú ideje híve a Macron által is propagált közös európai hadsereg létrehozásának, ami szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy Macronhoz hasonlóan nem rajongója az Egyesült Államok európai és globális politikai és védelmi befolyásának.

De nemcsak az Amerika-szkeptikusság köti őket össze, a francia elnök például Oroszországgal szemben is hasonló húrokat penget, mint Orbán Viktor, azaz a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való kiegyezés híve (bár kérdés, hogy az ukrán helyzet ezt mennyiben befolyásolja). Ahogy Kína-politikája is közelebb áll Budapesthez, mint mondjuk Washingtonhoz, bár ez majdnem minden európai országra igaz.

Macron minderre szeret az európai stratégiai szuverenitás néven hivatkozni, amely az ő tálalásában azt jelenti, hogy az EU-nak a világban egy független és egységes, saját (azaz az amerikaitól független) érdekeket megfogalmazó szereplőként kell fellépnie.

Bár ez első ránézésre élesen ellentmond az Orbán-féle felfogással, amely szerint az EU nem veszélyeztetheti a tagállamok szuverenitását, a gyakorlati kérdésekben sok a közös pont.

Mindazonáltal a macroni világpolitikai terveknek a németek eddig sem voltak nagy rajongói, és ez a berlini kormányváltás után sem valószínű, hogy változik: a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár és a zöldpárti külügyminiszter, Annalena Baerbock nézetei Merkelénél is kevésbé vágnak össze Macronnak a francia nagyhatalmiság romantikájából táplálkozó elképzeléseivel. Vélhetően erről is szól a keleti építkezés a francia elnök részéről: a Merkel távozása után keletkezett európai hatalmi vákuumban szeretne momentumot szerezni elképzeléseinek.

Jobbra, atommeghajtással

Első ránézésre meglepőbbnek tűnhet, de a bevándorlás kérdésében is közelebb sodródott egymáshoz a magyar és a francia kormány. Bár Macron már a magyar kormánykommunikáció fent idézett kirohanásai idején sem volt kifejezetten bevándorláspárti, a politikai pályáját a szocialista pártban kezdő, és névleg liberálisként hatalomra jutó Macron 2017-es megválasztása óta társadalmi ügyekben markásan jobbra tolódott. Olyannyira, hogy nemrég még azzal kellett szabadkoznia, Franciaország „nem olyan, mint Magyarország vagy Törökország”.

Menekültek sátrai egy régi vasúti vágány mentén az észak-franciaországi Dunkerque térségében, ahol körülbelül 800 ember várja, hogy átkelhessen az Egyesült Királyságba – Fotó: Geovien So / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Menekültek sátrai egy régi vasúti vágány mentén az észak-franciaországi Dunkerque térségében, ahol körülbelül 800 ember várja, hogy átkelhessen az Egyesült Királyságba – Fotó: Geovien So / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Ez elsősorban a Macron mögött álló választási koalíció átalakulásával és azzal áll összefüggésben, hogy az elnök visszaesett népszerűsége miatt igyekszik lekövetni a francia lakosság bevándorlással és közrenddel kapcsolatos, az utóbbi években a rendpártiság irányába tolódó nézeteit. Macron támogatottsága 24 százalék körül stabil, és erősebb a riválisainál, akik az elnök reményei szerint egymást is gyengítik majd. Bár a magyar kormánykommunikációban a konkrét politikájától függetlenül bármelyik nyugati ország előkerülhet bevándorlásellenes démonként, a gyakorlati ügyekben Franciaország inkább partner, mint ellenség az uniós porondon.

A uniós zöldenergetikai átállással kapcsolatos tervek miatt az atomenergia terén is egymásra talált a két ország: Franciaországban az áramtermelés döntő része atomerőművekben zajlik, Magyarországon Paks szerepe szintén kiemelt, ezért mindkét országnak érdeke, hogy az atomot is zöldenergiaként ismerjék el. Szintén egybecseng a magyar narratívával az európai újraiparosítás vágya. Macron régen hangoztatja, hogy bizonyos stratégiai szektorokban vissza kell hozni a termelést Európába, ami vélhetően a külföldi termelőberuházásokba szerelmes magyar kormánynak is kedves elképzelés – bár a francia elnök tervei inkább a nyugati tagállamok technológiai szektorainak megerősítéséről szólnak.

A találkozó során pedig az uniós agrárprogramok fenntartása is felmerült. Bár a sajtóban erről kevés szó esik, az Európai Unió költségvetésének még 2020-ban is 35 százalékát tették ki az agrártámogatások, amelyeknek mindkét ország nagy haszonélvezője (a régi szöveg szerint az európai integráció egyik alapelve, hogy a németek fizetik a francia gazdákat). Brüsszelben visszatérő téma, hogy az EU-nak a 21. században nem a mezőgazdaság szubvenciója lenne a legfontosabb pénzügyi célja, ezen támadások ellen indokolt a magyar-francia dacszövetség.

Megmaradtak a nézeteltérések

Persze a fentiekből azért az sem következik, hogy a Párizs-Budapest tengely lesz majd az EU meghatározó kapcsolata, sőt. A potenciális kisebb nézeteltérések ellenére Macron számára az új német kormány is tökéletes partnernek ígérkezik, és az uniós reformokat és gazdaságpolitikai ügyeket illetően közelebb is áll hozzá Olaf Scholz és Baerbock, mint Merkel.

Itt az alapvető politikai törésvonal továbbra is megmaradt Orbánnal szemben: Macron ugyanúgy inkább föderalista irányba húz, mint a németek, sőt a belső uniós nézeteltérések miatt hajlandóbbnak mutatkozik hátrahagyni azon országokat, amelyek nem hívei a mélyebb integrációnak. Azaz kicsit optimistának tűnik az a narratíva, miszerint a Kárpátok stratégiai géniusza majd éket ver a francia-német tengelybe.

Mindez a francia európai uniós elnökség prioritásaiban is visszaköszön. Párizs január 1-jén veszi át az Európai Unió Tanácsának rotálodó vezetését, Macron látogatása és találkozása a V4-országok vezetőivel is részben ehhez kapcsolódott. A tanácsi elnökséget elsősorban arra szokták felhasználni a tagállamok, hogy a számukra fontos uniós ügyeket helyezzék napirendre, ebben a tekintetben a francia program a közös pontok mellett az érdekellentétekre is rávilágít.

Olaf Scholz német kancellár találkozója Emmanuel Macronnal Párizsban 2021. december 10-én – Fotó: Gisele Tellier / Anadolu Agency / AFP
Olaf Scholz német kancellár találkozója Emmanuel Macronnal Párizsban 2021. december 10-én – Fotó: Gisele Tellier / Anadolu Agency / AFP

A tervben szerepel a stratégiai autonómia, a közös védelem és az uniós határok védelmének erősítése és az illegális bevándorlás elleni közös fellépés is. A francia program sarokpontja ugyanakkor a megállapodás az európai minimálbér-szabályokról, a konzervatív költségvetéspolitika feladása, az uniós közös beruházásösztönző és munkahelyteremtő programok létrehozása is.

Itt szögesen ellentétes a magyar és a francia elképzelés: bár az uniós pénzeket a magyar kormány is szereti, a gazdaságpolitikai szuverenitás és a közös uniós programok kiterjesztése erősen szembemegy az orbáni elvekkel.

Mindemellett pedig ott van a jogállamiság kérdése is, amely téren a francia elnök budapesti látogatásának hangvételétől függetlenül tovább folyik a szkanderezés Magyarország és Lengyelország, illetve az EU maradék része között. Januárban, a francia soros elnökség elején várható az Európai Unió Bíróságának ítélete a jogállamisági mechanizmus ügyében. A főtanácsnok szakvéleményében december elején azt javasolta, hogy el kellene utasítani a mechanizmus ellen beadott magyar és lengyel keresetet, a végleges ítéletek pedig leggyakrabban megegyeznek az indítvánnyal.

Mással is el tudnák képzelni

Arról sincs szó, hogy a magyar-francia közös érdekek Macron személyéhez kötődnének, sőt. Nemrég Macron szélsőjobbos kihívója, Marine Le Pen is Budapesten járt, a francia politikussal Orbán egyébként is gyakran egyeztet, és retorikailag jóval közelebb is állnak egymáshoz. Le Penhez kötődik, hogy Orbán továbbra sem állt le a szélsőjobbos európai parlamenti frakció létrehozását célzó kavarással, ami természetesen ellenére van a liberális frakció vezető erejének számító Macron pártjának.

A szeptember végi demográfiai csúcsra Orbán meghívására Budapestre érkezett a szintén szélsőjobboldali, és Le Pent szorongató Éric Zemmour is, aki nemrég jelentette be hivatalosan is indulását az áprilisi elnökválasztáson, és új pártot is alapított. A magyar miniszterelnök vélhetően kiegyezne azzal is, ha a jobbközép Köztársaságiak (LR, Republikánusok) elnökaspiráns-választásán győztes mérsékelt Valérie Pécresse futna be a 2022-es elnökválasztáson – már persze ha Orbán is befut majd a 2022-es magyarországi parlamenti választásokon.

A másik oldalról vélhetően Macron is kényelmesebben mozogna egy EU-pártibb kormánnyal. Az Orbánnal szembeni nézetkülönbségek Márki-Zay Péter hatalomra jutása esetén is megmaradnának, cserébe számos uniós kérdésben jóval konstruktívabb hozzáállásra számíthatna az ellenzéki összefogás részéről, kiváltképp, hogy például a Momentum brüsszeli EP-képviselői ma is Macronék frakciójában ülnek.

A látogatás hátteréhez pedig érdemes kiemelni, hogy Macron nem Orbánhoz jött, hanem a visegrádi négyek csúcsa miatt érkezett Budapestre. Azaz

nem kifejezetten Magyarországról szólt a történet, hanem arról, hogy Párizs építgesse régiós kapcsolatait,

és támogatást szerezzen a francia napirend számára a visegrádi országoktól. Más szóval a látogatás a normális európai diplomáciai üzem része volt, különös újdonságok és mélyebb tanulságok nélkül.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom