A liberális reformeként megválasztott Emmanuel Macron francia elnököt az utóbbi hónapokban jobbratolódással és illiberális intézkedésekkel vádolják, és több tíz-, akár százezres tüntetéseket tartanak kormánya biztonsági reformjai ellen. Az elnök szerint csupán a radikális iszlámmal és a politikai erőszakkal szemben védi a köztársaság értékeit, mások úgy vélik, a társadalmi hangulatot követi, és a 2022-es választásra készül a rendpárti stratégiával.
Emmanuel Macron francia elnök 2017-es megválasztásakor népszerűtlen liberális gazdasági reformokat, az európai integráció mélyítését, az ország felrázását, a jobbpopulizmus megfékezését és ideológiai ellentéteken átívelő, középről való kormányzást ígért.
Aztán a gazdasági reformok (nem váratlan módon) százezres tüntetéshullámhoz és az országot megbénító sztrájkhoz vezettek, az Európai Unió felforgatása (ahogy az lenni szokott) apróbb előrelépésekre korlátozódott, az ország felrázásából a koronavírus félrekezelése okozta mély válság lett, a jobbpoppulizmus megfékezése pedig olyannyira nem sikerült, hogy manapság a rendőrség jogköreit a tüntetők kárára bővítő törvényjavaslat és a muszlimokat érintő lépések miatt már az egykori liberális reménységet vádolják jobbra tolódással és illiberalizmussal.
Macron balközép bírálói szerint az utóbbi szűk egy évben markánsan jobbra tolódott, és eddigi sikertelenségét a francia identitással, a bevándorlással és az iszlámmal összefüggő viták felkorbácsolásával akarja palástolni a 2022-es választások előtt. Egyes késő őszi lépéseit követően ismét több tízezreket megmozgató, rendszeres tüntetésekkel kell szembenéznie, és egyes kritikák miatt már azzal kellett mentegetőznie, hogy
„Nem vagyunk Magyarország, Törökország vagy a többiek!”
Macron és támogatói szerint nem illiberalizmusról van szó, csupán valós kihívásokkal próbál szembeszállni. Mások szerint a jobbratolódás a francia társadalom általános hangulatát követi, és a ciklus felén túllépve az elnökválasztási helyezkedésről szól.
Kattintson ide a legfrissebb hírekért!
Illiberális harc a liberalizmus fenyegetői ellen
A macroni illiberalizmusról szóló vádakat részben az iszlámmal összefüggő megnyilatkozásai, részben az ellene tüntetőkkel szembeni fellépés, részben a sajtószabadság korlátozásának vádja szülte.
Macron először október legelején hirdetett fellépést „a radikális iszlám” és a „muszlim szeparatizmus” ellen, egy héttel a Charlie Hebdo szatirikus lap korábbi szerkesztőségénél történt késelés után, ahol egy hentesbárddal felfegyverkezett muszlim a lap Mohamed-karikatúrái miatt akart elégtételt venni. (2015-ben radikálisok 12 embert öltek meg a lap szerkesztőségében, szintén a karikatúrákra hivatkozva.) Ezt két további terrorcselekmény követte, október közepén szintén a Mohamed-karikatúrák miatt egy csecsen származású fiatal lefejezett egy középiskolai tanárt. (Az ügy részleteiről, illetve általában véve az iszlám franciaországi megítéléséről akkor részletesen is írtunk.) Október végén pedig a nizzai katedrálisban történt késes támadás.
A kormány ezt követően vizsgálatot indított számos, radikálisnak tartott mecset ellen, felvetette az iszlám vallás állami szabályozását, és december 9-én benyújtott egy átfogó törvénytervezetet a vallási radikalizmus elleni harc jegyében. A tervezet egyebek mellett
- korlátozza majd a magántanulást, hogy megakadályozza a muszlim fiatalok kivonását az állami iskolarendszerből,
megkönnyíti a kormány számára, hogy vizsgálatot rendeljen el, és bezárasson olyan vallási intézményeket vagy közösségeket, ahol nem tartják tiszteletben a „köztársasági elveket”, például a nők egyenlőségét; - büntetőjogi kategóriává teszi a köztisztviselők vallási alapú fenyegetését;
- megtiltjá, hogy az orvosok szüzességi bizonyítványt adjanak ki;
- és a tanárgyilkosságra hivatkozva szigorúbb büntetést helyez kilátásba azokkal szemben, akik olyan információt tesznek közzé közszolgákról, amely veszélybe sodorja őket.
A kormány szerint a lépésekre azért van szükség, hogy felszámolják a szélsőséges iszlamisták „párhuzamos társadalmait”. Ezek a szervezetek bölcsödéktől iskolákon át sportegyesületekig egy sor helyen próbálják „elcsábítani a fiatalokat” a kormány állítása szerint. 2017 óta ilyen okokból négy iskolát és 15 vallási intézményt zártak be a hatóságok. Az ehhez hasonló vallási közösségeket okolják azért, hogy 2012 és 2018 között több mint kétezer francia állampolgár utazott Szíriába, hogy dzsihadisták oldalán harcoljon, és 250 ember vesztette életét az ország határain belül terrortámadásokban.
Erőből megy
Bár az idén őszi támadások nem mérhetők a korábbi terrorhullámhoz, azt a francia politikai palettán kevesen vitatják, hogy a muszlimok integrációja és a radikálisok kiszűrése nagyobb figyelmet érdemel. A bírálók szerint ugyanakkor Macron erőből akar megoldani olyan problémákat, amelyeket nem nagyon lehet tiltással és kényszerítéssel.
Az elnök október eleji beszédében például elismerte, hogy a problémák forrása a fiatal muszlimok rossz életkörülményeiben és társadalmi kirekesztettségében keresendő, és azt ígérte, megreformálják az ötmillió francia muszlim többségének otthont adó, banlieue néven emlegetett elővárosi lakótelepeket, ahol a fiatalok munkanélkülisége eléri a 40 százalékot, a 2005-ös zavargások óta csak romlott a lakók eleve rossz gazdasági helyzete.
Október óta viszont Macron hallgat annak konkrétumairól, hogy hogyan akarja felszámolni a muszlimok marginalizációját, a kisebbségekkel szembeni társadalmi, hatósági és gazdasági diszkrimináció felszámolásáról pedig a napokban azt mondta, valóban vannak fehér privilégiumok Franciaországban, de „nem lehet mindent ezzel magyarázni”.
Azt is fel szokták hozni ellene, hogy egy szűk csoport magatartását kivetíti az egész muszlim közösségre (a francia muszlimok kétharmada eleve nem gyakorló vallásos, bár a fiatalok körében vannak aggodalomra okot adó radikalizálódási tendenciák), összekeveri a konzervatív vallási gyakorlatot a radikalizmussal, a radikalizációról szóló állításai közül több néhány nagy port vert történetre korlátozódik, de nem tudja adatokkal alátámasztani a gyerekek radikalizációját. Ahogy visszatérő bírálat, hogy kifejezetten az iszlám elnyomására használja a laicitás eszméjét, amely a francia köztársaság egyik legfontosabb alapelve, és leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az állam távol tartja magát a vallási kérdésektől. (Pár éve még maga Macron volt az, aki óva intett a laicitás iszlámellenes lépésekre való felhasználásától.)
Mások azt is felhozzák, hogy a francia integrációs modell szerintük magasabb fokú asszimilációt vár el például az angolszász országoknál, és a sokszínűséggel szemben egy „színvak” megközelítést alkalmaz, azaz az etnikai csoportok helyzete közti különbségeket nem különösebben veszik figyelembe. Megint mások viszont azzal vádolják a bírálókat, hogy túldramatizálják a kormány fellépését, és nem hajlandók tudomásul venni a francia társadalmat fenyegető válságot.
Meggyalázták a csendőrséget
A másik vitatott jogszabály a terrorizmus és a bűnözés elleni harc jegyében benyújtott módosítások egyike. A tervezet akár 45 ezer eurós (kb. 16,3 millió forintos) büntetéssel sújtotta volna a rendőrök arcának vagy azonosító számának közzétételét, ha az „fizikai vagy pszichológiai kár okozása céljával történt”. Ez a paragrafus a francia sajtó és a baloldal nagy része szerint a rendőri elszámoltathatóság elfojtását célozta.
Az utóbbi években egymást érték a rendőri brutalitásról szóló hírek, a Macron gazdaságpolitikája elleni sárgamellényes tüntetéshullám szemkilövetéssel tarkított rendőri túlkapásaitól kezdve illegális bevándorlók összeverésén át a hatósági önkény egyéb, elszórt példáiig. Ahogy pedig a nyár folyamán az Egyesült Államokban, úgy az utóbbi időben Franciaországban is nagyobb figyelmet kapott a rendőrség diszkriminatív fellépése a kisebbségekkel szemben.
A kormány szerint a tüntetések eldurvulása, a terrorveszély, valamint a rendőrök elleni támadások megsokasodása miatt van szükség a rendőrség védelmére (szerdán három csendőrt öltek meg egy kis faluban, bár az eset a jelek szerint nem terrorizmushoz köthető), ebben pedig a rendőrszakszervezetek is a kormány mellett vannak. A bírálók szerint ezzel szemben a tervezet szabad kezet adna a már most is túl erőszakos rendőröknek és csendőröknek; a kifogásolt paragrafus az Európa Tanács szerint veszélyt jelent a szólásszabadságra.
A tervezet és a rendőri brutalitás elleni tiltakozásként november vége óta rendszeresek a több tízezres tüntetések Franciaországban,
amelyeket tovább tüzelt egy november végi eset, amikor rendőrök különös ok nélkül megvertek egy ismert fekete rapproducert. Az utóbbi két hétvégén a békésen induló demonstrációk több helyen gyújtogatásba és tömeges letartóztatásokba torkolltak, anarchisták a rendőrökre is rálőttek. November utolsó hétvégéjén a hatóságok szerint 130 ezren, a szervezők szerint 500 ezren vonultak utcára, bár decemberre nagyot csökkent a létszám, a hatóságok 50 ezerre tették a tüntetők számát.
A december eleji erőszakos tüntetésekre hivatkozva Macron bár kiállt a biztonsági reform mellett, de a kifogásolt paragrafust végül a tiltakozás hatására módosították a kormánypárt képviselői, és a rendőrök azonosítójának lefilmezését nem tiltották meg. A szöveget november végén jobbos támogatással elfogadta a törvényhozás alsóháza, a felsőház januárban tárgyalja majd. Az életbe lépésig mindenesetre könnyen lehet, hogy tovább kell majd lazítani a jogszabályon, kedden például a legfelsőbb közigazgatási bíróság, az Államtanács megtiltotta, hogy a párizsi rendőrök drónokkal tartsák szemmel a tüntetőket, miközben a vitatott biztonsági törvény egy paragrafusa pont a drónos megfigyelés lehetővé tételéről szól.
Évek óta tolódik
Bár Macron nemrég egy online interjúban azt pedzegette, nem biztos, hogy indul az elnökségért 2022-ben, a sajtó szerint aktuális lépéseit egyértelműen az újraválasztás vezérli. A jobbratolódás, a rendpárti fellépés és a francia identitásról való elmélkedés pedig – gazdasági reformjainak fényezése mellett – nem kifejezetten erős népszerűségi mutatóinak megtámasztását szolgálja.
Ebben pedig elért részsikereket. A koronavírus inkompetens kezelése ellenére Macron megítélése sokat javult a 2018 téli mélypont óta. Akkor 20 százalék alá is benézett támogatottsága, ezzel szemben az illiberálisnak tartott lépésekkel tarkított idén novemberben a felmérések jellemzően 40 és 50 százalék közé mérték a Macronnal elégedettek arányát (bár decemberre újra romlott a renoméja).
A népszerűségnövekedés annak fényében nem meglepő, hogy egy felmérés alapján a franciák 79 százaléka szerint (beleértve a szocialista szavazók 72 százalékát) „az iszlamizmus háborúban áll Franciaországgal”, azaz a rendpárti szöveg népszerű. Macron számait emellett az is felfelé húzta, hogy ősszel a kormány egy 100 milliárd eurós, GDP-arányosan minden más európai országénál nagyobb gazdasági mentőcsomagot jelentett be, amely valamelyest szakítva az eddigi macroni liberális gazdaságpolitikai elvekkel közvetlen munkahelytámogatást és komoly állami zöldberuházásokat ígér.
„Ma egy alapvetően más Macront látunk”, mint megválasztásakor, nyilatkozta Pierre Rosanvallon, a Collège de France kutatóegyetem professzora. Szerinte a váltás oka, hogy Macron ugyan szilárd liberális (Franciaországban hagyományosan a jobboldal által képviselt) gazdasági megrögződésekkel érkezett az elnöki székbe, de társadalmi ügyekben nem voltak kiforrott elképzelései. Mások szerint Macron egy szimpla politikai kaméleon, aki a számára szerencsés helyzetben különösebb ideológiai elkötelezettség nélkül manőverezik.
Macron támogatói és párttársai ezzel szemben jellemzően úgy vélik, az elnök hangnemváltását a tőle független események vezérlik, más szóval szembe kellett néznie a terrorizmus és a durvuló tüntetések valóságával. Az elnök pedig azt hangoztatja, hogy a kommentárok félreértik és félreértelmezik, ő pont a franciák szabadságát védi a radikalizmustól és az erőszaktól, nem pedig rendőrállamot épít.
A végeredmény mindazonáltal az Emmanuel Macronnal szemben hagyományosan a francia népnél jóval megértőbb Financial Times üzleti lap megfogalmazásában az lett, hogy
„a felforgató reformer egyre inkább tűnik egy hagyományos francia konzervatívnak, egy kis zöld beütéssel”.
A jobbratolódás vádja mindenesetre nem új. A korábban részben a Szocialista Párt, részben a jobbközép romjain létrehozott Macron-párt, a Köztársaság lendületben (LREM) három tucat képviselője már az év elején otthagyta a párt alsóházi frakcióját a rendpárti retorika elleni tiltakozásul, ami miatt Macron jelenleg kisebbségben (bár relatíve biztos külső támogatással) kormányoz. Idén a helyhatósági választáson sem szerepelt jól az LREM, a nagyvárosokban két kivétellel elbuktak a jelöltjeik, bár erős helyi pártszervezetek híján eleve rossz pozícióból indult a párt.
Macron ezt követően kormányátalakításba kezdett, újonnan kinevezett belügyminisztere, Gérald Darmanin pedig nem kifejezetten a liberális eszmék megtestesítője: háborút hirdetett az iszlamista „belső ellenséggel” szemben, kemény fellépést ígért több mint 70 francia mecsettel szemben, és kigúnyolta a rendőri erőszakot bírálókat.
Egyes felmérések egy hosszabb folyamatról árulkodnak, amely során az elnök tábora is jelentősen átalakult. Egy közvélemény-kutatás szerint míg 2017-ben 51 százalék volt az öt évvel korábban balra szavazók és 21 százalék a jobbra szavazók aránya az elnök támogatói között, 2019-ben az arány 32-41 arányú jobbos többséget mutatott. Egy tágabb értelmezés szerint nemcsak Macronon és táborában, hanem az egész francia társadalomban tetten érhető a jobbratolódás, egy szeptemberi felmérésben például a választók 16 százaléka tartotta magát baloldalinak, 33 százalék jobboldalinak, a maradék pedig a politikai középre pozícionálja magát.
A helyzet neki kedvez (egyelőre)
Ez a felállás inkább Macronnak kedvez. A szocialisták az előző elnök, François Hollande bukása óta árnyékuk régi önmaguknak, alig öt százalékon állnak; a zöldek népszerűsége bár nő, de tíz százalék alatt van; a szélsőbal pedig alig ugorja meg a tíz százalékot. Azaz a jelen állás szerint Macron pártja a maga 24-25 százalékos népszerűségével jobban áll, mint az egész baloldal.
Hasonlóan jól jön az elnöknek a jobboldal megosztottsága: a 14 százalékon álló jobbközép köztársaságiak (Les Républicains) táborának jó részét elszívta Macron, az LREM-mel hasonló támogatottságú szélsőjobbos Nemzeti Tömörülés (a volt Nemzeti Front) pedig koalícióképtelen. Azaz ha most tartanák a választásokat, akkor a számok alapján nagyjából az játszódna le, mint 2017-ben, azaz az elnökválasztáson Macron és a nemzeti tömörüléses Marine Le Pen jutna a második fordulóba, ahol a nagy többség orrát befogva, de leszavazna Macronra, a parlamentben pedig még ha megtépázva is, de az LREM maradna a legnagyobb párt.
Hacsak a baloldalnak nem sikerül egységes jelöltet állítania, Macron vélhetően megmarad az eddigi balanszírozásnál: egy kis liberális gazdaságpolitika és rendpártiság a jobbközép szavazóknak, a klímaváltozás elleni harc hangoztatása és az eddigieknél jóval nagyobb szociális érzékenységgel kidolgozott állami élénkítés a balközép választóknak, és a francia nagyhatalmiság jegyében diplomáciai kardcsörtetés mindenkinek, aki szereti.
Egyes elemzők szerint ugyanakkor a koronavírus-járvány és az azt kísérő gazdasági válság miatt mégis elég rosszak Macron esélyei, még ha a teljes európai összeomlás miatt a járványt nehéz lesz pusztán az ő hibájaként beállítani, még ha időközben az elnök maga is elkapta a vírust december közepén, és karanténba kényszerült. A kockázatokkal mindenesetre Emmanuel Macron is tisztában van, nem véletlenül beszélt arról alig két hete, hogy 2022-ig még vélhetően sok népszerűtlen intézkedést végig kell majd vinnie.