Napokkal karácsony előtt kellett szigorítani a briteknél

Napokkal karácsony előtt kellett szigorítani a briteknél
Lovasrendőrök Stuttgart bevásárlóutcájában, két nappal a 2020.december 16-án elrendelt szigorítások előtt – Fotó: Sebastian Gollnow / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A briteknél vasárnapig 350 ezer embert oltottak be a vakcinával, de Londonban és környékén újabb korlátozások léptek életbe, és a korábbiaknál fertőzőképesebb vírusvariáns terjedése miatt a karácsonyra tervezett enyhítéseket is felülírták. Németországban az új rekordokat döntő esetszámok miatt az eddigi legszigorúbb intézkedésekre kényszerültek év végére. Azt is megnéztük, hogy a második hullám közepén milyen intézkedésekkel készülnek az ünnepi időszakra Franciaországban, Olaszországban, Csehországban és Ausztriában.

Karácsonykor egy-egy nap kivételt tehetnek, de a legtöbb európai országban nem enyhítettek év végére sem a koronavírus-járvány második hulláma miatt meghozott korlátozásokon, és vannak olyanok is, ahol vissza kellett szigorítaniuk, vagy éppen pont most kényszerültek az eddigi legkeményebb intézkedések bevezetésére.

Nagy-Britanniában vasárnaptól szigorúbb korlátozások vonatkoznak 20 millió emberre, Boris Johnson miniszterelnök Londonban és Délkelet-Anglia jelentős részén lefújta a karácsonyra tervezett lazításokat, miközben a koronavírus korábbiaknál fertőzőképesebbnek tűnő változatát a WHO is vizsgálja a brit szakértőkkel közösen, egyre több ország pedig utazási korlátozásokat vezet be az Egyesült Királysággal szemben.

A WHO európai irodája korábban külön is figyelmeztette az európai országok lakóit, hogy a legjobb lenne kültéren megtartani a családi összejöveteleket, mindenki viseljen maszkot, és tartsa a távolságot, beltéren pedig a szellőztetésre is gondolni kell. Itt szedtük össze, hogy mit érdemes tudni a vírusról, és hogyan ünnepeljük a karácsonyt a járvány árnyékában.

Miközben a briteknél már megkezdődött a tömeges oltás, és hétfőn dönthet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is a Pfizer-BioNTech vakcinájának engedélyezéséről, a Moderna oltóanyaga pedig január 12-én kerülhet a szervezet elé, a december 27-én a tervek szerint az EU nagyrészén megkezdődő oltások ellenére még egyáltalán nem lehet hátradőlni, az év végi ünnepi időszakban pedig különösen figyelni kell a megelőző intézkedések betartására.

Új fertőzöttek megoszlásának hétnapos mozgóátlaga, egymillió lakosra vetítve – Forrás: ourworldindata.org
Új fertőzöttek megoszlásának hétnapos mozgóátlaga, egymillió lakosra vetítve – Forrás: ourworldindata.org

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Nagy-Britannia: gyorsabban terjedő vírusvariáns, utolsó pillanatos szigorítás

Az Egyesült Királyságban elsőként engedélyezték a Pfizer-BioNTech vakcináját, és másfél hete már a tömeges oltás is megkezdődött, vasárnapig több mint 350 ezer embert oltottak be. Abban reménykednek, hogy az Oxfordi Egyetem által fejlesztett vakcina is hamarosan engedélyt kaphat az országban, és akkor idővel akár heti kétmillió ember beoltására is lenne lehetőség. Azonban a hétvége nem erről, hanem a koronavírus gyorsan terjedő új mutációjáról és az Anglia jelentős részén az utolsó pillanatban bevezetett karácsonyi szigorításokról szólt.

Az elmúlt hetekben újra felgyorsult a járvány terjedése Nagy-Britanniában: 1,1-1,2-es a reprodukciós ráta országos átlagban, ami azt jelenti, hogy 10 fertőzött 11-12 másik embernek adja át átlagosan a vírust. A briteknél – először még október közepén – azonosított egyik mutáció akár 70 százalékkal fertőzőképesebbnek tűnik a korábbi variánsoknál, de arra semmi nem utal, hogy veszélyesebb lenne, vagy súlyosabb lefolyású betegséget okozna (a mutációk lehetséges hatásairól itt írtunk bővebben). Az elmúlt hetek adatainak fényében egészségügyi szakértők, majd két brit orvosi folyóirat, a Health Service Journal és a British Medical Journal közösen is bírálta a kormány terveit, hogy a karácsonyi ünnepek idején öt napra országos lazítást vezetett volna be.

December 23. és 27. között nem lettek volna utazási korlátozások, a legtöbb területen akár három háztartásban élők is találkozhattak volna egymással karácsonykor beltéren, míg Skóciában nyolc ember lehetett volna egy helyen. Szerdától Londonban és környékén, valamint Dél-Anglia jelentős részén ugyan a készenléti rendszer legmagasabb, hármas fokozata lépett életbe, de az ötnapos lazítás ott is érvényes lett volna. Boris Johnson miniszterelnök a New York Times szerint még szerdán is azt mondta, nem változtat a döntésen, nem akarja, hogy azok érezzék bűnösnek magukat, akik már megtervezték a közös karácsonyt. Közben azért azt kérte, hogy mindenki kis karácsonyt tervezzen, és az időseket, veszélyeztetetteket lehetőleg csak azután látogassák meg, hogy megkapták az oltást.

Közegészségügyi tájékoztató tábla figyelmeztet a szigorításokra Londonban, 2020. december 20-án – Fotó: Toby Melville / Reuters
Közegészségügyi tájékoztató tábla figyelmeztet a szigorításokra Londonban, 2020. december 20-án – Fotó: Toby Melville / Reuters

Végül szombaton Johnson mégis kénytelen volt bejelenteni, hogy már néhány órával később, éjféltől új szigorítások lépnek érvénybe: Londonban és Anglia, valamint Wales egy részén egy negyedik fokozatot vezettek be, és itt a karácsonyi enyhítéseket is lefújták. Az érintett részeken élőknek lehetőleg otthon kell maradniuk, csak indokolt esetben, például munka, iskola, egészségügyi ellátás vagy bevásárlás miatt mehetnek ki. A nem alapvető árukat forgalmazó boltok, a fodrászatok, a szépségszalonok, edzőtermek is bezártak. A különböző háztartásban élők nem találkozhatnak egymással beltéren. Ezekről a területekről csak különleges indokkal lehet elutazni, és a többi országrészből sem ajánlják a beutazást. Csakhogy ez közben azt eredményezte, hogy szombat éjjel a szigorítások bejelentése miatt sokan indultak útnak autóval, vonattal, hogy az enyhébb intézkedések alá eső részeken karácsonyozzanak.

Máshol sem lesz azonban az eredeti lazítás, Anglia, Skócia és Wales más részein is a tervezett öt nap helyett csak december 25-én találkozhat egymással több család beltéren. Egyedül Észak-Írországban marad a korábbi enyhítés karácsonykor, viszont ott december 26. után lép életbe hathetes lezárás. Matt Hancock egészségügyi miniszter nem tudta megmondani, meddig maradnak az érintett részeken a szigorúbb intézkedések, de egy hónapot sem zárt ki. Közben az új vírusváltozat miatt egyre több ország, Hollandia, Belgium és Olaszország sem fogad repülőket Nagy-Britanniából.

A brit kormány azzal érvelt, hogy péntek délután érkezett meg a hivatalos tájékoztatás arról, hogy az új variáns milyen gyorsan terjed, Londonban például a fertőzések 60 százalékát ez okozza. 18 ezer beteg van kórházban, közel annyi, mint áprilisban az első hullám csúcspontján. Sadiq Khan londoni munkáspárti polgármester szerint az utolsó pillanatos bejelentés sokkal rosszabbul jött ki a családoknak és az üzleteknek, mintha korábban döntöttek volna, de egy felmérésben a nagy többség jelezte, hogy be fogja tartani az új intézkedéseket, csak 11 százalék mondta, hogy szembemenne az utolsó pillanatos szigorításokkal.

Németország: még soha nem volt ilyen súlyos a helyzet

Bár novemberben még abban bíztak a politikusok, hogy a karácsonyt majd aránylag normális keretek között tudja megünnepelni Németország, és többen is kizárták a tavaszihoz hasonló lezárás bevezetését, most mégis szigorítani kellett. A tavaszi hullámban Németország kezelte az egyik legsikeresebben a járványt, azonban a második hullámban Angela Merkel kancellár szerint a novemberben bevezetett korlátozások nem vezettek elég eredményre. Többen a tartományi vezetéseket okolják, amiért sokáig ellenálltak a szigorúbb intézkedéseknek, mások szerint a németek közül sokan nem tartották magukat az ajánlásokhoz.

Pénteken újabb rekordot döntött az egy nap alatt jelentett esetek száma, írja a Tagesschau: 24 óra alatt 30 277 új esetet regisztráltak, valamint bekerült a statisztikába 3500 csütörtökről kimaradt eset is, így 33 777 új fertőzöttről számolt be a Robert Koch Intézet. A halálos áldozatok száma pénteken volt a második legmagasabb a járvány kezdete óta, a 813 új áldozattal együtt eddig összesen közel 25 ezren haltak bele a koronavírus szövődményeibe a németeknél. Az intenzív osztályokon ápoltak száma is folyamatosan emelkedik. Az is aggodalomra ad okot, hogy ugyan a fiatalok között csökken az esetek száma, de éppen a veszélyeztetettebb idősek között emelkedik. A Robert Koch Intézet vezetője, Lothar Wieler szerint a helyzet „még soha nem volt ilyen súlyos”.

Karácsonyi füzérek egy szinte teljesen üres németországi bevásárlóközpontban, 2020. december 18-án – Fotó: Tom Weller/DPA/dpa Picture-Alliance via AFP
Karácsonyi füzérek egy szinte teljesen üres németországi bevásárlóközpontban, 2020. december 18-án – Fotó: Tom Weller/DPA/dpa Picture-Alliance via AFP

Így aztán szerda óta élnek az eddigi legszigorúbb járványügyi korlátozások az országban, egyelőre január 10-ig: bezártak a nem alapvető fontosságú boltok, ahogyan az olyan, közeli kontaktra építő szolgáltatások is, mint a fodrászatok, kozmetikák, masszázs- és tetoválószalonok. Csak két háztartás tagjai találkozhatnak egymással, és egyszerre maximum öten – ebbe viszont nem számítanak bele a 14 év alatti gyerekek. Egyedül december 24-én és karácsony két napján enyhítik a szabályt a legtöbb tartományban – öt helyett kilenc főre. Az iskolák többségét bezárták, több tartományban is bevezették az esti-éjszakai, vagy akár egész napos kijárási korlátozásokat, a gyülekezési tilalom pedig szilveszterkor is érvényes lesz – akárcsak a tűzijátékok tilalma. Az istentiszteleteket viszont meg lehet tartani továbbra is – természetesen maszkban és másfél méteres távolságtartással.

„Már látszik, hogy a január 10-ig tartó lezárással nem fogjuk tudni 50 eset alá vinni a 100 ezer lakosra jutó napi esetszámok átlagát” – mondta Karl Lauterbach, a Merkellel nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták egészségügyi szakértője a Rheinischen Postnak, hozzátéve, hogy az 50-es érték sem tartható hosszútávon, ha meg akarja állítani a járványt az ország. Lauterbach szerint a lezárás akár áprilisig is eltarthat, ha nem sikerül 50 alá vinni az esetszámok hét napi mozgóátlagát – ez az érték most 184,8 országos szinten. A lakosság több mint kétharmada is egyetért az időleges lezárásokkal mind a fiatalok, mind az idősek körében, derült ki az ARD megbízásából készített közvélemény-kutatásokból. A németek többsége nem érzi nagy tehernek a mostani intézkedéseket, de ez persze társadalmi csoporttól is függ: az iskolás gyerekes háztartások 44 százalékában mondták azt, hogy most erősen le vannak terhelve.

Franciaország: teljes karanténból ki, de csak részleges a lazítás

Franciaországban viszont pont kedden ért véget a hat hete bevezetett országos karantén, noha a kormány jelezte, hogy a járvány terjedése nem lassult annyira, mint várták, ezért több korlátozás a karácsonyi időszakra is érvényben maradt. Mindenki újra igazolás nélkül elhagyhatja lakhelyét, és utazhat az országon belül, de a Deutsche Welle szerint este 8-tól reggel 6 óráig kijárási tilalmat vezettek be. Ezt egyedül december 24-én este oldják fel, de szilveszterkor például nem. A kormány az országos korlátozás enyhítése ellenére egy hétig tartó önkéntes karantént is javasolt az ünnepi összejövetelekre készülőknek.

Továbbra is zárva maradnak a kulturális intézmények, köztük a mozik, színházak, múzeumok és koncerttermek, ahogy a vendéglátóhelyek is. Emiatt kedden több száz színész, színházigazgató, zenész, filmtechnikus és filmkritikus tüntetett Párizsban és több nagyvárosban, kifogásolva, hogy ők továbbra sem dolgozhatnak, noha november 28. óta minden üzlet, így a bevásárlóközpontok is kinyithattak. Jean Castex miniszterelnök viszont hangsúlyozta, hogy a kulturális intézmények még legalább január 7-ig, az elvitelt és kiszállítást leszámítva az éttermek január 20-ig zárva maradnak. Az egyetemeket február előtt biztosan nem nyitják ki. Castex azt is elmondta, hogy ezek megnyitása is mind attól függ, mennyire viselkednek felelősen az ünnepek alatt a franciák.

November elején még több napon át 60 ezer regisztrált fertőzött körül alakultak az esetszámok, ami aztán csökkent a lezárások hatására, de az elmúlt két hétben néhány statisztikai kilengést leszámítva valamivel 10 ezer felett megállt. Csütörtökre 24 óra alatt 18 ezernél is több új esetet regisztráltak, a reprodukciós ráta megint 1 fölé nőtt. Az enyhítést azért lépték mégis meg, mert a súlyos esetek számát viszont a terveknek megfelelően sikerült csökkenteni, kórházban 25 ezer beteget ápolnak, közülük 2808-an vannak intenzíven. Több szakértő most attól tart, hogy az ünnepek után megint nőhet a kórházi kezelésre szorulók száma, ezért az MTI szerint mindenkitől azt kérték, hogy hat felnőttnél többen ne legyenek egy lakásban. „Tényleg fokozódik a vírus terjedése, új erőre kap a járvány” – jelezte az AFP szerint Sophie Vaux, az egészségügyi minisztérium járványügyi szakértője pénteken.

Csütörtökön derült ki, hogy Emmanuel Macron francia elnök is elkapta a koronavírust, ezért a La Lanterne versailles-i rezidenciára vonult vissza legalább hétnapos karanténra. Hivatalos, de névtelenül nyilatkozó források szerint Macron lázas, köhög és fáradékony, de dolgozik tovább.

Olaszország: el kell hagyni az ölelést, a puszit karácsonykor

A tavasszal a járvány első európai gócpontjának számító Olaszországban Giuseppe Conte miniszterelnök hetekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy karácsonykor mellőzni kell majd az összejöveteleket, az öleléseket, puszikat, de egy, a németországihoz hasonló lezárást nem tartottak valószínűnek. Pénteken azonban bejelentették, hogy december 24. és 27., aztán pedig december 31. és január 3. között az összes bárnak, étteremnek és nem alapvető fontosságú boltnak be kell zárnia. Az emberek csak munka vagy egészségügyi ellátás miatt utazhatnak, ezen kívül naponta egyszer, maximum ketten hagyhatják el az otthonukat, hogy meglátogassanak másokat, nem számolva a 14 évnél fiatalabb gyerekeket. December 28. és 30. között, illetve január 4-én minden kinyithat, viszont akkor sem hagyhatják el városukat az emberek. Este 10 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom lesz érvényben, írja a Guardian. December 21-től általánosságban sem lehet utazni a tartományok között.

A kórházban kezeltek száma csökken, de még mindig 26 ezernél több, és 2855-en vannak intenzíven. Európában eddig Olaszországban vesztették életüket legtöbben, 68 447-en a járványban, és a második világháború vége óta nem haltak meg ennyien egy évben, mint 2020-ban.

Karácsonyi bevásárlók a milánói Vittorio Emanuele II sugárúton, 2020. december 14-én – Fotó: Andrea Verdelli / Anadolu Agency via AFP
Karácsonyi bevásárlók a milánói Vittorio Emanuele II sugárúton, 2020. december 14-én – Fotó: Andrea Verdelli / Anadolu Agency via AFP

A járvány által leginkább sújtott tartományokat a vörös zónába sorolták, ezekben már eddig is zárva voltak a bárok, az éttermek, a legtöbb bolt, a fodrászatok és a szépségszalonok is. A legrosszabb a helyzet az északi Veneto tartományban, ahol szombattól január 6-ig minden nap délután kettőtől másnap reggel hétig a települések között sem lehet közlekedni. Az MTI szerint a bevásárlóutcákba korlátozott számban engednek majd be embereket, míg Milánó központjában egyirányú közlekedést vezetnek be a gyalogosoknak is, miután múlt hétvégén tömegek voltak a bevásárlóutcákban, és nem tartották a távolságot sem. Az utolsó adventi hétvégére ennek elkerülésére 70 ezer rendőrt, katonát is mozgósítottak.

Ausztria: harmadjára zárják le az országot, de a sípályákat nem

November közepén tetőzött a járvány Ausztriában, majd az esetek száma folyamatosan csökkent, ezért december elején enyhítettek is a járványügyi intézkedéseken. Azóta viszont stagnál az esetek száma: napi 2-3 ezer új fertőzést jelentenek az osztrák hatóságok, és bár a reprodukciós ráta továbbra is 0,9 alatt jár, folyamatosan növekszik. Emiatt Sebastian Kurz kancellár péntek este bejelentette az ország harmadik lezárását: december 26-tól egész napos kijárási korlátozás lesz országszerte, bezár a boltok többsége, és a németekhez hasonlóan a „közeli kontaktust igénylő szolgáltatások” sem nyithatnak ki. Az iskolák visszaállnak az online távoktatásra – a sípályák viszont a tartományok döntései alapján továbbra is kinyithatnak december 24-től kezdve.

Bár az intézkedések január 24-ig tartanak, enyhítést kaphatnak azok, akik részt vesznek az országos koronavírus-szűrésen – negatív teszteredménnyel ugyanis már január 18-án kinyithatnak számukra az iskolák, az éttermek, sőt, a kulturális rendezvényeken is részt vehetnének. Január 15. és 17. között tesztelnek tömegesen Ausztria-szerte, a kormány tervei szerint pedig január 24. után igyekeznének visszatérni a normális állapotokhoz. Ez persze attól is függ, mennyire lesz eredményes a lezárás: az Oe24.at cikke szerint szombat reggel 2296 új esetet jelentettek az osztrák hatóságok egy nap alatt, és 82-en haltak bele a koronavírus szövődményeibe.

December 27-én pedig megkezdődhet az oltóanyagok kiosztása Ausztriában is: az oltási terv szerint az első fázisban 10 ezer dózist szállít majd le a Pfizer Belgiumból, amit az idősotthonokban és az egészségügyi dolgozók között osztanak szét februárig a Standard videója szerint. Január és március között közel egymillió dózisnyi oltóanyag érkezik majd az országba, ezzel félmillió embert tudnak majd beoltani: a tervek szerint ebből kapnak majd az idősek és a „létfontosságú infrastukturákban”, például a bankszektorban vagy az energiaellátásban dolgozók is. Áprilistól kezdve nyárig mindenki megkaphatja majd a koronavírus elleni oltást, természetesen önkéntes alapon.

Csehország: lazításba kezdtek, aztán gyorsan visszakoztak

Csehországban két héttel ezelőtt lazítottak a korlátozásokon, újra megnyithattak az üzletek, az éttermek és szolgáltatások, ahogy az éjszakai kijárási tilalmat is eltörölték. Miután a járványhelyzet azonban romlani kezdett, péntektől a harmadik helyett újból a negyedik kockázati sáv lett az érvényes. Az éttermek, hotelek, kulturális intézmények megint bezártak, visszatért az éjjeli kijárási tilalom este 11-től reggel 5-ig, a BBC szerint beltéren és kültéren is legfeljebb hat ember találkozhat az eddigi tíz és ötven helyett. Viszont a boltok meghatározott feltételekkel nyitva lehetnek.

Csütörtökön 7600 új fertőzöttet regisztráltak. Ez a novemberi eleji tetőzésnek a fele, de több ezerrel magasabb, mint a hétfői és a múlt heti adatok. A reprodukciós ráta péntekre már 1,22-re nőtt, ami szintén a járvány gyorsulását jelzi. A kórházak leterheltsége viszont már csökkent a legrosszabb hetekhez képest, most 4600 beteget ápolnak kórházban, közülük 600-an vannak súlyos állapotban. Az új halálos áldozatok száma az elmúlt két hétben napi száz alatt alakult.

Andrej Babiš miniszterelnök hétfőn akar dönteni a karácsony alatti intézkedésekről. Az már kiderült, hogy az éjjeli kijárási tilalom ellenére megtarthatók lesznek az éjféli misék, de csak a templomok befogadóképességének ötödét tölthetik meg az emberek. Babiš azt is kéri a képviselőháztól, hogy hosszabbítsa meg egy hónappal a december 23-án lejáró szükségállapotot, erről azonban az MTI szerint vita van a képviselők között.

A síszezonnal sok helyen kivárnak

Külön kérdés volt, hogy mi legyen a sípályákkal azokban az országokban, ahol jelentős a síturizmus. Olaszország, Németország és Franciaország például megegyezett arról, hogy nem nyitnak ki karácsonykor a síközpontok. Macron azt üzente a síelésből élő városok vezetőinek, hogy megfelelő feltételek esetén januárban már változhat a helyzet. Ez viszont azt jelenti, hogy a népszerű síközpontok az Alpokban és a Dolomitokban több milliárd euró bevételtől eshetnek el, ezért a turizmusban dolgozókat képviselő szervezetek kritizálták a döntést: az egyik francia szakszervezet azzal példálózott, hogy négyszáz ember lehet egy helyen a francia metróban, de négyen egy síliften már nem.

A bezárt Grandvalira síközpont Andorrában, 2020. decemberében – Fotó: Jean-Christophe Milhet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
A bezárt Grandvalira síközpont Andorrában, 2020. decemberében – Fotó: Jean-Christophe Milhet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Hasonlóan érvelt Elisabeth Köstinger osztrák turisztikai miniszter is, aki szerint „ha Bécsben lehet metróval közlekedni, akkor a sífelvonók sem jelenthetnek nagyobb kockázatot”. Ahogy írtuk, bár Ausztriát már harmadjára zárják le, Kurz kancellár péntek esti bejelentése alapján a tartományokra bízzák, hogy kinyitják-e a sípályákat – Tirolban, Salzburgban és Stájerországban pedig a vendéglátóhelyek drámai helyzete miatt örülnek, ha meg tudják menteni a húsvétig tartó síszezon egy részét. A cseh kormány péntektől engedélyezte a síközpontok működését, de a hegyvidéki szállodák és panziók zárva maradnak.

A CNN szerint Svájcban a hatóságok és az idegenforgalmi szektor is sokáig egységesen amellett volt, hogy folytassák a síszezont a járványügyi védekezést betartva. A romló járványhelyzet miatt azonban a svájci kormány is lépett, pénteken elrendelte az éttermek, bárok, a kulturális- és sportlétesítmények bezárását december 22-től január 22-ig. Azt a 26 katonra bízták, hogy a sípályákkal mi legyen: a legtöbb kantonban keddtől bezárnak a síközpontok, eddig egyedül Wallis és Bern döntött a nyitvatartásról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!