Azonosították a nizzai terrortámadás elkövetőjét

2020. október 29. – 18:39

frissítve

Azonosították a nizzai terrortámadás elkövetőjét
A francia rendőrség és a terrorelhárító egység (RAID) tagjai a Notre Dame-nál Nizzában a merényletet követően – Fotó: Valery Hache / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Azonosították a csütörtöki, három halálos áldozattal járó nizzai terrortámadás elkövetőjét. A tunéziai származású, 21 éves Brahim Ausszaui a hatóságok szerint szeptember végén érkezett Olaszországba, majd onnan utazott tovább Franciaországba, írja az AFP a nyomozáshoz közel állók információi alapján.

A férfi délelőtt 9 óra körül késsel támadt emberekre a nizzai Notre-Dame-ban és közelében. A rendőrök rálőttek, de nem vesztette életét. A város polgármestere, Christian Estrosi újságíróknak elmondta, hogy az elkövető az orvosi ellátása közben is az „Allahu Akbar”-t (Isten a leghatalmasabb) ismételgette.

Nem sokkal a támadás után a rendőrség Lyonban letartóztatott egy afgán származású személyt, akit egy 30 centis késsel próbált felszállni egy villamosra. A Nizzába utazó Emmanuel Macron elnök bejelentette, hogy fokozzák a rendőri és katonai jelenlétet az utcákon. Jean-Francois Ricard terrorizmusellenes ügyész 21 órakor tartott sajtótájékoztatót Nizzában.

A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja

Ezen beszámolt a támadás részleteiről is. Azt mondta, hogy az elkövető reggel 6:47-kor a nizzai vasútállomáson látták, ahol átöltözött, kabátot és cipőt váltott, majd 8:13-kor távozott onnan a 400 méterre lévő Notre-Dame-hoz. A templomba 8:29-kor lépett be, és kevesebb mint fél óráig tartózkodott ott, a harmadik áldozata 8:54-kor menekült ki onnan, és még annyi ereje maradt, hogy segítséget kérjen. A helyszínre négy rendőr érkezett ki, akik az oldalsó bejáraton jutottak be a templomba. A terrorista Allahu Akbar kiáltásokkal indult feléjük, mire a rendőrök 14 lövést adtak le, írja a Le Figaro.

Az első áldozata egy 60 éves nő volt, akinek elvágta a torkát a támadó. A templom 55 éves sekrestyésének szintén a nyakát sebesítette meg súlyosan. A harmadik áldozat egy 44 éves nő, aki az épület közelében lévő étteremben halt bele a szúrt sérüléseibe.

A támadónál két mobiltelefont és egy koránt találtak, a gyilkosságokat pedig egy 30 centis késsel követte el. A táskájában még további két kést, és az olasz Vöröskereszt papírjait találták meg, ami szerint 1999-ben született Tunéziában.

Emmanuel Macron francia elnök és Christian Estrosi nizzai polgármester a támadás helyszínén – Fotó: Eric Gaillard / Pool / Reuters
Emmanuel Macron francia elnök és Christian Estrosi nizzai polgármester a támadás helyszínén – Fotó: Eric Gaillard / Pool / Reuters

„Tunézia határozottan elítéli a nizzai terrorista incidenst és szolidaritását fejezi ki a francia kormánnyal és néppel” – áll a tuniszi külügyminisztérium közleményében, amelyben elutasítják a szélsőségesség minden formáját, és óvnak a vallások ideológiai és politikai kihasználásától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!