Női elnökjelöltje lesz a francia jobboldalnak az idei választásokon

2021. december 4. – 16:31

Másolás

Vágólapra másolva

Valérie Pécresse nyerte meg a francia jobbközép Köztársaságiak (LR) párt államfőjelölt-választó szavazásának második fordulóját, írja az MTI. A párt kevésbé szélsőséges vonalához tartozó Pécresse a szavazatok közel 61%-át szerezte meg, míg ellenfele, a jóval radikálisabb Éric Ciotti csak a 39%-át. Az első kört egyébként nagy meglepetésre Ciotti nyerte, de a második körben már Pécresse volt az esélyes.

A legnagyobb francia ellenzéki pártnak számító LR történetében először adnak női elnökjelöltet, ráadásul Pécresse inkább jobbközép politikát képvisel, amellyel erős kihívója lehet a francia választásokon Emmanuel Macronnak, aki éppen azzal nyert szavazatokat a megválasztásakor, hogy a centristább jobboldaliakat is meg tudta szólítani.

Az más kérdés, hogy a Euronews szerint Pécresse támogatottsága valahol 10-11% körül lehet országosan, amivel nem csak Macron mögött marad le jóval, hanem a két szélsőjobboldali elnökaspiráns, Marine Le Pen és Eric Zemmour mögött is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!