A hírtévéket bedöntötte, a népet nem nagyon győzte meg Biden első száz napja

Joe Biden előválasztási kampánya során pártbéli ellenzéke és a sajtó egy jelentős része is azt pedzegette, hogy egy letűnt politikai éra centrista veteránjaként, 78 évesen nem sok erős húzás várható tőle – főként nem olyan húzások, amelyek a Demokrata Párt fiatalodó és balra tolódó táborának vágyait is kielégítik.

Ehhez képest Biden az elnöki beiktatása óta eltelt első száz napban meglehetősen aktív, sok tekintetben pedig kifejezetten formabontó volt.

• Felpörgette az amerikai oltási kampányt, és bő egyévnyi fejetlenség után lefojtotta a koronavírus-járványt Amerikában.
• Könnyített az egészségbiztosításhoz való hozzáférésen.
• Visszavonta elődje, Donald Trump bevándorlási korlátozásainak egy jelentős részét.
• Az Egyesült Államok történetének legsokszínűbb kormányát állította össze.
• Komoly klímavédelmi vállalásokat jelentett be.
• Eddigi legfontosabb intézkedéseként pedig keresztülvert a kongresszuson egy 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot, amely a korábbi washingtoni alapállással szakítva, a vállalati és pénzügyi szféra mentése helyett elsősorban a közvetlen szociális juttatásokra összpontosított.
• És már az asztalon van a két következő csomagja, amelyek még kétszer ennyit költenének az amerikai szociális háló megerősítésére és a versenyképesség javítására.

Ennek farvizén egyes balközép médiumokban Bident már elkezdték a Demokrata Párt két legfontosabb huszadik századi elnökéhez, a 1929-es pénzügyi válság utáni gazdasági talpra állást levezénylő (és a New Deal néven ismert programjával az állam gazdasági szerepét jelentősen növelő) Franklin Delano Roosevelthez és a polgárjogi reformok és a szociális háló kiterjesztése felett bábáskodó Lyndon B. Johnsonhoz hasonlítani.

Másfelől azonban az is látszik, hogy Donald Trump exelnök négy éve nem múlt el nyom nélkül. Biden külpolitikájában és külgazdaság-politikájában sok trumpi elem megmaradt, és kormánya a vakcinanacionalizmust is csak nagy nehezen kezdte el feladni. Száz nap alatt senki nem várt forradalmat, de az is tény, hogy nem változott az amerikai társadalom alapvető belső megosztottsága sem: bár Biden intézkedései egyenként népszerűek, közvélemény-kutatások szerint az elnök megítélése ugyanúgy a pártvonalak mentén rögzült, mint a hasonló reformhév által nem igazán hajtott elődjéé. A mindig megosztó kérdésnek számító bevándorlás terén pedig a helyzet nemhogy javult volna, kifejezetten romlott.

Money printer go brrrr

Ahogy nemrég a gazdasági mentőcsomag elfogadásakor is írtuk, Biden fontos gazdaságfilozófiai változást hozott az Egyesült Államokban, és nemcsak elődjéhez, hanem az előző demokrata elnökhöz, Barack Obamához képest is (a manapság balról egyre inkább egy neoliberális árulóként jellemzett Bill Clintonról nem is beszélve). Biden az adócsökkentés és a kis állam mítosza helyett karakánul kiállt az állami gazdaságélénkítés, a szociális háló kiterjesztése és a társadalmi egyenlőtlenségek kezelése mellett.

Századik hivatalban töltött napja alkalmából a kongresszusban elmondott beszédében is azt hangsúlyozta, hogy az előző év válsága által megtépázott, nemzetközi presztízséből és pozíciójából jelentősen vesztett Amerikának most nagyobb állami beavatkozásra van szüksége. Az elnök azt hangoztatta, hogy beiktatása óta „Amerika ismét megindult előre”, „lehetőséget farag a válságból, erőt farag a kudarcokból”. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy Amerika „nem állhat meg”, „a korábbiaknál jobban kell újjáépíteni”, „a kékgalléros (munkások) érdekeit szem előtt tartó politikára van szükség” a válság után, mert az ország „jelentős történelmi fordulóponthoz érkezett”, „Kína és más országok gyorsan közelednek”, a „világ nem vár ránk”.

Az újjáépítés érdekében Joe Biden az 1900 milliárdos élénkítést követően két újabb, az állam gazdasági szerepét és a szociális hálót tovább bővítő csomagot tett az asztalra. Az egyik csomag pedig 1800 milliárdból javítaná a hozzáférést az alapfokú oktatáshoz, növelné a gyermekvállalás után járó támogatást és segítené a nők munkavállalását. A terv permanenssé tenne számos olyan lépést, amelyet a koronavírus-mentőcsomag időlegesen vezetett be, például az alacsony jövedelműek megnövelt családi adókedvezményét, jelentősen kiterjesztené az amerikai szociális védőhálót. Mindezt pedig az elnök tervei szerint a gazdagok és a vállalatok megadóztatásából fedezné: részben az egymillió dollár feletti jövedelmek adókulcsának növelésével, részben az osztalékjövedelmek adóztatásának szigorításával, részben a magas jövedelműek adóhatósági auditálásának javításával emelné az állami bevételeket.

A másik csomag 2300 milliárd dollárt fektetne az amerikai infrastruktúra fejlesztésébe, amely az elnök szerint az elvakultsága miatt visszahúzza a gazdaságot, és a zöld célok teljesítését is gátolja. De az infrastruktúra mellett szerepel a csomagban az amerikai ipar támogatása, külön a csipgyártás fejlesztése, az elektromos autózás és a zöldenergia-termelés dotálása, a kutatás-fejlesztés megtolása, sőt az idősellátás javítása is. (A pontos összetételt a New York Times grafikája jól szemlélteti.)

A zöldpolitika terén Biden további fontos vállalásokat is tett. Egyik első intézkedéseként visszaléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímamegállapodásba, áprilisban pedig globális klímacsúcsot rendezett, ahol azt ígérte, Amerika 2030-ig 50 százalékkal csökkenti üvegházgáz-kibocsátását. Ez jóval ambiciózusabb bármely korábbi amerikai vállalásnál, bár az is tény, hogy a klímakatasztrófa-elkerüléséhez ez sem feltétlenül elég.

A New York Times elemzése egyenesen az amerikai társadalmi szerződés újraírásaként értelmezte a beszédet, amely egy aktívabb, erősebb, de ezáltal az amerikai politikai hagyományoknak sok tekintetben élesen ellentmondó állami szerep képét vázolta fel.

Vannak kihívások

Ezek ugyanakkor egyelőre tervek és ígéretek, a jelen pedig valamivel bonyolultabb. A jelentős csomagokat nem egyszerű keresztülvinni a kongresszuson, miután a felsőházban az erőviszonyok kiegyenlítettek a két frakció között, és az obstrukció intézménye miatt a legtöbb jogszabály elfogadásához legalább tíz republikánus szenátor támogatására is szükség lenne. Bár a demokraták költségvetési kérdésekben technikailag keresztül tudják vinni akaratukat (ilyen ügyekben nem él az obstrukció, azaz elég az egyszerű többség, szavazategyenlőség esetén pedig a demokrata alelnök, Kamala Harris plusz egy szavazata dönt), egyes centrista demokraták is sokallják az állami költekezést. Joe Manchin, az erősen konzervatív Nyugat-Virginia szenátora és Krysten Sinema arizonai szenátor is ellentartott számos balosabb ötletnek a demokrata frakcióból.

És bár az államadósság és a költségvetési hiány elszaladása miatt egyre kevesebb közgazdász és politikus aggódik, különösen a rekordalacsony államkötvényhozamok fényében, a Biden által bejelentett nagy állami költekezést azért egyes, általában a Demokrata Párt holdudvarához sorolt közgazdászok is túlzónak tartják. Larry Summers, aki Bill Clinton alatt pénzügyminiszter volt, Barack Obama alatt pedig az elnök gazdasági tanácsadó testületét vezette, például hosszú ideje amellett érvel, hogy nincs szükség ekkora beavatkozásra, és az állami pénzeső inflációs sokkot szülhet.

Az utóbbi hónapok reménykeltő tendenciái ellenére a járványnak sincs még teljesen vége. Április végére az Egyesült Államok lakosságának több mint 43 százaléka megkapta a koronavírus-védőoltás legalább első dózisát, a lakosság harmada pedig a másodikat is. Ám annak ellenére, hogy az államok felében jelentősen csökkentek az újonnan regisztrált esetek, még így is maradtak kisebb gócpontok. Egyes, jellemzően jobbra húzó államokban pedig az országos átlagnál jóval alacsonyabb az átoltottság. Az egészségügyi szakemberek azt is aggodalmat keltőnek tartják, hogy az első oltást megkapók számottevő része (eddig nyolc százaléka) nem jelentkezett a második oltásra.

Egy másik válságon pedig egyáltalán nem sikerült úrrá lenni. Joe Biden januárban azt ígérte, hogy megreformálja az évtizedek óta problémás amerikai bevándorlási rendszert, egyelőre azonban nem jutott messzire. Bár elődje számos, emberi jogi okokból bírált lépését visszavonta, reformterve egyelőre a kongresszusi útvesztőkben bolyong, a déli határon pedig – a korábbi várakozásoknak megfelelően – jelentősen megnőtt az illegális határátlépések száma. Márciusban 172 ezer bevándorlót tartóztatott fel az amerikai határőrség, ami húszéves rekord.

A republikánusok szerint ennek a keményvonalas trumpi határvédelmi intézkedések feladása az oka, míg a Biden-kormány szerint egy eleve válságban lévő rendszert örököltek, amelynek rendbe tétele hosszabb időt és bátrabb politikai lépéseket kíván. Az igazságtól függetlenül az viszont a republikánusok malmára hajtja a vizet, hogy felmérések szerint a bevándorlást övező, növekvő publicitás nem kedvez az elnök megítélésének.

Népszerű, de népszerűtlen

Biden elnöksége eddig azt illetően is újat hozott, hogy Donald Trumppal szemben nem uralta le a médiát: kifejezetten kerülte a rivaldafényt, nincsenek felháborító tweetek, nincs mindennap botrány és gumicsont. Ennek egyik következménye, hogy egyes hírcsatornák, például a Trump mindennapos botrányait folyamatosan elemző, most azonban muníció nélkül maradt CNN nézettsége hatalmasat esett. Másrészt a konzervatív csatornák és politikusok relatíve kevés támadási felületet találtak eddig az elnökön (hacsak azt nem, hogy szerintük menekül a sajtó elől). Tucker Carlson, az amerikai Bayer Zsolt például odáig kellett hogy menjen, hogy Biden és felesége szerelmének valódiságáról polemizáljon, a Newsmax jobbos adó pedig azzal vádolta Bident, hogy kutyája nem „elnökhöz méltó”.

A FiveThirtyEight közvélemény-kutatási átlaga szerint Bidennel az amerikaiak 54 százaléka volt elégedett elnöksége századik napja előtt. Donald Trump elnöksége azonos időpontján 42 százalékos népszerűséggel bírt. A koronavírus-járvány kezelésével az amerikaiak 62,5 százaléka elégedett, míg Trump távozásakor ez az aránya 40 százalék volt.

Az Economist összesítése szerint Biden megítélése egy másik megközelítésből mégis nagyon hasonló elődjééhez. Trumppal első száz napjának végén a republikánusok 84, a pártfüggetlenek 38, a demokraták 13 százaléka volt elégedett. Biden most 86 százalékon áll a demokrata táborban, 39 százalékon a függetleneknél és 15 százalékon a republikánusoknál. Azaz hiába tekerte le a hisztimétert, hiába próbálta a nemzet egységét hangoztatni, és hiába tett nagyrészt népszerű lépéseket az első három hónapban, az amerikai társadalom megosztottságát, a politikai szekértábor mentalitást nem tudta megtörni.

Ez utóbbi a történelmi összehasonlításból is átjön. Századik napján Barack Obama 61 százalékon, George W. Bush 57,6 százalékon állt. Biden megítélése Trumpon kívül az 1945 óta megválasztott összes elnöknél alacsonyabb három hónap után. Ahogy a FiveThirtyEight elemzése írja, a korábbiakkal ellentétben az amerikai elnök ma már nem számíthat arra, hogy megnyerje a rivális tábor egy számottevő részének támogatását. Politológusok pedig azt is kiemelték, hogy a jelentős (és relatíve) népszerű reformok átnyomása sem feltétlenül vezet a támogatottság növekedéséhez. A Covid-csomag például meglehetősen népszerű is volt, mégis mérsékelt hatást gyakorolt csak az elnök mutatóira.

„Számomra irreálisnak tűnik az az elképzelés, hogy a következő két évben egy rendkívül produktív demokrata (többségű) kongresszus bebizonyíthatja az amerikaiak számára, hogy a (nagyobb) kormányzat jól működhet, és elfojthatja a cinikus populista hullámot. Van bárki, aki azt gondolja, hogy Trump 2016-os népszerűsége az empirikus realitások talaján állt?” – írta Seth Masket, a Denveri Egyetem professzora. (Az amerikai társadalom megosztottságával és az abból fakadó politikai kihívásokkal tavaly, a választások után részletesen is foglalkoztunk.)

Természetesen a száznapos határvonalnak technikailag nincs különösebb jelentősége, ám kutatások szerint ez valóban az elnökség legproduktívabb időszaka, amikor a frissen megválasztott vezető relatíve könnyen képes megvalósítani programját. Azonban az is tény, hogy nem az első száz nap eredményei vagy bakijai határoznak meg egy elnökséget, és három és fél év múlva, a 2022-es elnökválasztáson sem ez lesz a döntő tényező. A fenti adatok alapján mindazonáltal könnyen lehet, hogy az első száz nap mégis csak indikatív lesz a következő évek felállását illetően.

Balról is, jobbról is savazzák

Más jelek szerint a szakadék a két oldal között tovább mélyülhet. Az állam szerepének átrajzolása egyes vélemények szerint mozgósíthatja a retorikailag a nagy állam ellen küzdő (bár kormányon a nekik kedves ügyekben, például a nemzetbiztonsági területen folyamatosan az állami szerep növelésén mesterkedő) republikánusok táborát.

„Úgy tűnik, mintha Biden elnök ismerős arca mögé bújva a legradikálisabb washingtoni demokraták kezébe került (a kormányzat) kulcsa, és megpróbálják annyira balra terelni (a kormánypolitikát), amennyire csak tudják, mielőtt az amerikai választók visszakérik tőlük a kulcsot”, kommentálta Biden első száz napját Mitch McConnell, a republikánusok felsőházi frakcióvezetője. Mitt Romney, a republikánus felsőházi frakció legmérsékeltebb tagjainak egyike pedig úgy értékelte a helyzetet, hogy „ha (Biden) fiatalabb lenne, azt mondanám, ideje, hogy az apja elvegye tőle a hitelkártyáját”.

Bár néhány republikánus képviselő a kormány több törvényjavaslatát is megszavazta, az a fajta, pártvonalakon átívelő nemzeti egység, amelyet Biden tavaly a kampánya alatt hirdetett, messze nem jött össze (bár egyes vélemények szerint ez eleve nem is volt cél, pusztán egy politikai termék volt a nemzeti egység a kampány során). Eközben a Demokrata Párt balszárnya még most sem elégedett Bidennel, és a balos kommentárok szerint az eddigieknél jóval súlyosabb reformokra lenne szükség ahhoz, hogy Roosevelthez vagy Johnsonhoz lehessen hasonlítani teljesítményét.

Ezt a puszta számok is alátámasztják. Bár valóban voltak fontos lépései, az első száz napban elfogadott törvények száma alapján Biden nem tartozik a legproduktívabb elnökök közé. És bár elnöki rendeletek tekintetében kifejezetten kiemelkedő volt, ezek nagy része a Trump-éra idején hozott intézkedések eltörlésére szorítkozott – ez persze önmagában nagy szemléletváltást takar, de az elnöki rendeletek ereje sok területen korlátozott.

A jelképes társadalmi ügyekben tett lépései is jelzik, hogy mennyire kilátástalan az a fajta középen lavírozás, amelyet Biden a kampányban ígért. Az elnök elítélte a feketékkel szembeni rendőri erőszakot, de kiállt a rendőrség mint intézmény integritása mellett is; nemrég valamelyest szigorította a fegyvertartási szabályokat, de átfogó reformról szó sincs. Az ehhez hasonló lépéseket balról centrista árulásként, jobbról az amerikai értékek elárulásaként kommentálják.

Van, ami a régi

Ahogy az előre várható volt, a Kínával szembeni gazdasági és politikai feszültségek megmaradtak. Bár Biden belpolitikai téren elődje számos fontos lépését azonnal visszavonta, a Kínára kivetett büntetővámokhoz nem nyúlt. Sőt, Trumptól eltérően ismét elővette az emberi jogi ügyeket, az első amerikai-kínai diplomáciai csúcs pedig kényelmetlen odamondogatásba torkollott.

Biden külpolitikai csapata korábban azt hangoztatta, hogy az Európai Unióval és Európán kívüli demokráciákkal (Kanada, Ausztrália, Japán, India) karöltve akarnak nemzetközi koalíciót kialakítani Kína általuk fenyegetőnek tartott globális ambícióinak féken tartásához. Ezek a próbálkozások eddig az Európán kívüli világban (Új-Zéland kivételével) elért mérsékelt részsikereket jelentettek, az európai vezetők viszont a jelek szerint nem nagyon akarják megbolygatni országaik kínai üzleti kapcsolatait a csatlakozással az amerikai kardcsörtetéshez. (És itt nemcsak a Kína iránt a jelek szerint mély érzelmeket tápláló Orbán Viktor magyar miniszterelnökről van szó, hanem Emmanuel Macron francia elnökről és Angela Merkel német kancellárról.)

Kimért, de eddig nem különösebben hatásos keménykedésbe került Biden Oroszországgal is, és bejelentette azt is, hogy az Egyesült Államok 2021. szeptember 11-ig kivonul Afganisztánból, ahol közel húsz éve háborúznak változó elánnal a tálibok ellen.

Vélhetően nem segített Amerika nemzetközi imázsán, hogy a Biden-kormány a koronavírus-vakcinák tekintetében a trumpi „Amerika az első” stratégiát követte, és exporttilalmat vezetett be mind az oltóanyagra, mind az oltóanyag előállításához szükséges alapanyagokra (szemben például a rengeteg vakcinát exportáló Kínával). A vakcinapolitika átgondolatlanságát jelzi, hogy márciusban az Egyesült Államok még arról állapodott meg Indiával, hogy a kínai vakcinadiplomáciát ellensúlyozandó, amerikai pénzből terítik majd az indiai gyártású Covid-vakcinákat Délkelet-Ázsiában. Ehhez képest pár hétre rá Indiát elkapta a koronavírus eddigi talán legsúlyosabb hulláma, az oltóanyag pedig elfogyott, részben azért, mert az amerikai exportkorlátozások miatt nem jutottak alapanyaghoz az indiai vakcinagyárak.

Bár a Biden-kormány az utóbbi napokban elkezdett segítséget küldeni Indiának, a dolog nem ment valami olajozottan. Sajtóhírek szerint ennek hátterében az állt, hogy a kabinet egyes tagjai attól tartottak, nem elégséges az adakozáshoz a hazai vakcinakészlet, és a külföldi felajánlás belpolitikai támadásokat idézhet elő. Az Egyesült Államok által felajánlott 60 millió AstraZeneca-vakcina pedig csepp a tengerben az 1,4 milliárdos India számára.