Amerika és Kína megidézte a hidegháború legkeményebb beszólogatásait

2021. március 21. – 13:48

frissítve

Amerika és Kína megidézte a hidegháború legkeményebb beszólogatásait
Az amerikai-kínai tárgyalások kezdete Anchorage-ban 2021. március 18-án – Fotó: Frederic J. Brown / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A hét végén az alaszkai Anchorage-ban először ültek asztalhoz az amerikai és a kínai diplomácia vezetői Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta. A találkozót sem amerikai, sem kínai oldalról nem előzték meg komolyabb remények, a végkifejlet viszont a pesszimistább várakozásokat is mélyen alulmúlta: a csúcs nyílt légköre, a két fél közti nyílt odamondogatás a hidegháború legemlékezetesebb szovjet-amerikai kardcsörtetéseit idézte, éppen csak cipőjükkel nem verték az asztalt a felek.

A dolgok kevésbé vészjósló értékelései szerint végső soron nem történt semmi meglepő, csupán azon nézeteltéréseket vágta egymáshoz Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó, illetve Vang Ji kínai külügyminiszter és Jang Csie-cse, a kommunista párt központi külügyi bizottságának elnöke, amelyekről eddig is mindenki tudott, az egész showműsor pedig inkább a belső közönség felé előadott kötelező performansz volt, mintsem nemzetközi diplomácia.

A pesszimistább gyorsértékelések viszont arról szólnak, hogy a találkozó alapján Peking és Washington már képtelen normális keretek között érintkezni egymással, ami nem sok jót jelez a jövőre nézve.

Rossz kilátások, nagy blamázs

Mint arról korábban írtunk, az Egyesült Államokban az utóbbi években kétpárti konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy Kína fenyegetést jelent, és emiatt ellent kell tartani Peking külpolitikai és külgazdasági törekvéseinek.

Választási kampánya során Biden is kemény Kína-politikát ígért, és a kínai találkozó előtt Japán, India és Ausztrália kormányfőivel tartott csúcstalálkozóján próbált tágabb nemzetközi támogatást keríteni a Peking féken tartását célzó politikája mögé. Ehhez hasonlóan a kínai külpolitikai retorikában is megerősödött az a (2008-as pénzügyi válság óta jelen lévő) narratíva, hogy a Nyugat hanyatlik, a feltörekvő Kínának pedig erőteljesebben fel kell lépnie nemzeti és nemzetközi érdekei védelmében Amerikával szemben.

Ettől függetlenül abban azért mégis lehetett reménykedni, hogy a Kínával szemben hol keménykedő, hol visszavonulót fújó, kiszámíthatatlan Donald Trump exelnök bukásával legalább sikerül stabilba tenni a két ország kapcsolatait. Azt pedig Biden emberei is sokszor elmondták, hogy bizonyos kérdésekben, például a klímaváltozás terén vannak közös érdekeik Kínával, és ezekben készek az együttműködésre is. Blinken külügyminiszter korábban arról beszélt, a két ország kapcsolatában vannak olyan területek, ahol versengenek egymással, ahol nyíltan ellentétes oldalon állnak, és olyanok is, ahol van tér a kollaborációra.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó a tárgyalások után Anchorage-ban 2021. március 19-én – Fotó: Frederic J. Brown / POOL / AFP

Ez a remény a héten Alaszkában szertefoszlani látszott. Blinken és Sullivan azzal nyitott, hogy felemlegette a hongkongi demokrácia kiherélését, a hszincsiangi muszlim ujgur kisebbség elnyomását, a Tajvan elleni fenyegetéseket, a kínai kibertámadásokat. Emellett a nemzetközi rend aláásásával vádolták Pekinget, és kijelentették, hogy az Egyesült Államok erős, számos szövetséges ország támogatását élvezi.

A két-két és fél perces amerikai nyitásra Jang Csie-cse (aki a külügyminiszter felett áll a hierarchiában) egy közel húszperces tirádával válaszolt, amelyben keményebben megpróbálta ráhúzni a vizes lepedőt Amerikára, mint a rapszámokban szokás. Egyebek mellett felhozta, hogy az Egyesült Államok gyakran „alkalmaz erőt, dönt meg rezsimeket, mészárol le embereket más országokban”, a kibertámadásokat illető képességek terén világelső, az amerikai emberi jogi helyzet kétségbeejtő, a rasszizmus átitatja a rendszert, a társadalom pedig egyre kevésbé bízik a demokráciában.

Azt is elmondta párszor, hogy bár erről Washingtonban gyakran megfeledkeznek, a világ jelentős része nem ért egyet velük; Amerikának pedig semmi joga beleütni az orrát Tajvan, Hongkong vagy Hszincsiang kérdésébe, ezekben az ügyekben Kína nem ismer kompromisszumot.

A hangulatot talán jól leírja, hogy a tárgyalások után Jao Jün-csu kínai tábornok és akadémikus arról beszélt, miután a jelek szerint a két fél közti bizalom megbomlott, a komolyabb konfrontációk elkerülése érdekében ideje nagyobb figyelmet fektetni a katonai válságmenedzsmentre.

Nem minden a show?

Bár ebből úgy tűnhet, hogy a két oldal valóban valamiféle új hidegháborúra készül, azért többen kiemelték, hogy a nagyívű beszédek a kameráknak szóltak.

Egyesek szerint az amerikai és a kínai oldal is elsősorban a belföldi közönségnek játszott, és korábban már jó párszor kinyilatkoztatott álláspontjaikat ismételték meg. A Biden-kormány fő szlogenje, hogy legyőzi a koronavírus-járványt, beindítja a gazdaságot, megerősíti az országot, és megcáfolva a demokratákat gyenge külpolitikával vádló republikánusokat, keményen érvényesíti majd az amerikai érdekeket a világban.

Egyes értékelések szerint

az egész alaszkai csetepaté arról szólt, hogy az új amerikai kormány ez utóbbit tudatosítja a kínaiakban.

A másik oldalon a kínai pártállam hónapok óta a kínai rendszer és a kommunista vezetés győzelmeként írja le a járvány sikeres kezelését, és ennek farvizén külföldön is próbálja a válságban őrlődő, agresszív Egyesült Államok képét szembeállítani a kompetens és a világot vakcinákkal segítő Kínáéval.

Dali Yang, a Chicagói Egyetem professzora szerint Jang Csie-cse volt a találkozó személyes nyertese, mivel beszéde hatalmas sikert aratott a kínai sajtóban és a közösségi médiában. Mások szerint a Biden-kormány jött ki pozitívan a dologból, mivel Jang magatartására utalva hivatkozhat arra, hogy az effajta kínai diplomáciával nem lehet konstruktívan együttműködni. (Az elnök azt mondta, büszke Blinken teljesítményére.)

Megint mások azt írják, hogy a csetepaté egy része félrefordításokon és félreértéseken alapszik. És olyanok is voltak, akik azt emelték ki, hogy a kínai diplomácia még a Trump-kormánnyal szemben sem ütött meg ilyen hangnemet – amely egyesek szerint azt jelzi, hogy gyengének ítélik Amerikát, mások szerint azt, hogy Bidentől jobban tartanak, mint a könnyebben átverhető Trumptól.

Letekerték a hangerőt

A kevésbé fatalisták azzal nyugtatták a kedélyeket, hogy a fontosabb dolgokról zárt ajtók mögött tárgyaltak, és a hazai sajtónak mindkét fél azt próbálta kommunikálni, hogy a kamerák kiküldése után azért voltak jobb pillanatok is.

Joe Biden akkori amerikai alelnök és Hszi Csin-ping akkori kínai alelnök találkozója Los Angelesben 2012. február 17-én – Fotó: Xie Huanchi / Xinhua / Xinhua via AFP

Az amerikai külügyi szóvivő azt mondta, „tudjuk, hogy ezek a diplomáciai beszédek sokszor túlzóak, és talán a hazai közönségnek szólnak”. „Kemény és közvetlen tárgyalásokra készültünk, és így is lett”, kommentálta a dolgot Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó. Blinken szerint a két ország között voltak közös pontok a klímaváltozást, valamint Iránt, Észak-Koreát és Afganisztánt illetően, és az amerikai diplomácia elérte a találkozóval, amit el akart. A „gazdasági, technológiai ügyeket illetően pedig elmondtuk a másik félnek, hogy a kongresszussal, szövetségeseinkkel és partnereinkkel közösen áttárgyaljuk ezeket az ügyeket, és a továbbiakban a dolgozóink és vállalataink érdekeinek védelmében fogunk eljárni”.

A másik oldalon Jang a kínai médiának arról beszélt, hogy a tárgyalások konstruktívak és hasznosak voltak, bár „természetesen maradtak nézeteltérések”. Bár Vang Ji arról beszélt, hogy Kína kiállt szuverenitása mellett, és figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne becsülje alá Pekinget, azért azt is hozzátette, hogy az első, keményebb menet után a második forduló sokkal békésebb hangnemben telt.

A találkozó hivatalos kínai összefoglalója már arról szólt, hogy a „nyílt, mély és konstruktív párbeszéd” során egy klímaügyi munkacsoport felállításáról, a (szintén nagyhatalmi versengés tárgyává vált) koronavírus-vakcinákról és a két ország közötti vízumügyek megoldásáról is tárgyaltak — még ha ez elég sovány napirend is két globális világhatalom számára.

Vannak nagyobb bajok

A külpolitikai keménykedésnek ugyanakkor ennél húsba vágóbb következményei is vannak, amelyre az ázsiai-amerikaiakkal szembeni támadások megszaporodása és egy, az alaszkai szópárbajt alig néhány nappal megelőző tömeggyilkosság világított rá. A koronavírus-járvány átpolitizálása és a két ország kapcsolatait valamiféle feloldhatatlan konfliktusként jellemző amerikai médiafelhajtás a jelek szerint felerősítette az ázsiaiakkal szembeni rasszizmust, és egyeseket felbátorított rá, hogy erőszakkal vegyenek elégtételt olyan embereken, akiknek amúgy semmi köze a kínai államhoz és a nemzetközi nézeteltérésekhez.

Virágok egy atlantai masszázsszalon előtt, ahol egy fegyveres férfi 2021. március 16-án lelőtt három ázsiai-amerikai nőt – Fotó: Megan Varner / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Joe Biden és Kamala Harris alelnök az utóbbi napokban elítélte a támadásokat, és azt ígérték, hogy a kormány keményebben fel fog lépni a gyűlöletbűncselekményekkel és a rasszizmussal szemben, bár az egyelőre nem világos, hogy pontosan hogyan. Az ázsiai-amerikaiak jelentős részét mindenesetre nem győzte meg a kormány. Érdekvédelmi szervezetek szerint a támadások rávilágítottak arra, hogy az ázsiaiakat mindig is másodrendű polgárokként kezelték Amerikában, amit egyebek mellett az is jelez, hogy feltűnően kevés ázsiai tagja van Biden eredetileg reprezentatívnak szánt kabinetjének.

Az viszont ettől függetlenül nem látszik, hogy rövid távon nagyobb igény lenne a Kínával szembeni feszültségek csökkentésére Washingtonban. Hogy ez kölcsönös, azt jelzi, hogy miközben Washington ázsiai szövetségeseivel paktál, Kína is talált magának játszótársakat. Ahogy hazaért Alaszkából, Vang Ji külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztert fogja vendégül látni Pekingben, ahogy a kínai külügy szerint közös nemzetközi kihívásaikról fognak beszélni.

Joe Biden pont pár nappal korábban gyilkosozta le Vlagyimir Putyin orosz elnököt egy, az alaszkai találkozóhoz hasonlóan odamondogatós interjúban (ennek esetleges vetületeiről Biden és Putyin számára itt írtunk), szóval nem különösebben nehéz kitalálni, hogy milyen közös kihívásokról van szó. „Természetesen Kína erősíteni akarja a stratégiai együttműködést Oroszországgal, hogy közösen válaszoljanak az amerikai külpolitika változására”, kommentálta Csu Feng, a Nakingi Egyetem professzora.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!