A svájci kórházak a kapacitásuk határához közelítenek

Legfontosabb

2020. december 11. – 07:12

frissítve

A svájci kórházak a kapacitásuk határához közelítenek
Védőfelszerelést viselő ápolók és orvosok a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent János Kórházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány legfontosabb pénteki hírei egy helyen.

Kövesse velünk percről percre!

Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármesterének facebookos covid-híradójában megszólalt Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosa, aki elmondta:

Szeptember 1. óta 2550 koronavírusos beteg kapott ellátást az intézményben, a bekerültek 16 százaléka hunyt el, az intenzív osztályra került betegek 54 százalékát sikerült megmenteni. Jelenleg átlagosan napi 160-180 koronás pácienst látnak el, és pénteken 19 beteg van intenzív osztályon a győri kórházban.

A főigazgató-főorvos elmondta, voltak olyan nehéz hetek, amikor 300 fölötti beteget láttak el öt megyéből – ezt részben egy szemész főorvos vezényelte le, aki nagyon büszke rá, hogy ezt végig tudta vinni. 3-4 hete átlagban 160-200 fekvőbeteg van: ők biztonságban vannak, nincs túlterhelve az osztály, közölte Tamás. (Ugytudjuk.hu)

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) minden koronavírus elleni védőoltást meg fog vizsgálni, hogy kiszűrjék, tartalmaznak-e tiltólistás összetevőket – írja a WADA közleménye. A sportolók érdekében figyelemmel kísérik a vakcinák fejlesztését, és abban a valószínűtlen esetben, ha egy vakcina a Doppingellenes Világkódex alapján sértené a doppingellenes szabályokat, akkor a WADA intézkedni fog, hogy a „vakcina és az antidoping elvei ne kerüljenek konfliktusba.” Azt is bejelentették, hogy kapcsolatban állnak a Pfizer gyógyszergyártóval, valamint a Gyógyszergyártók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetségével is ez ügyben.

„Svájcban sokkal rosszabb a járványhelyzet, mint az első hullám idején. A járvány exponenciálisan terjed, a kórházak a teljesítőképességük határához közelítenek” – mondta Simonetta Sommaruga elnök pénteki sajtótájékoztatóján. A járvány első hullámát viszonylag kevés fertőzöttel vészelték át, ám a második hullámban naponta mintegy ötezer új beteget és száz halálesetet jelentenek. A pénteken elfogadott korlátozások után az éttermek és bárok december 12. és január 22. között csak este hét óráig tarthatnak nyitva, de a kedvezőbb járványügyi helyzetben lévő kantonokban a nyitva tartás meghosszabbítható. Svájcban a járvány kezdete óta 368 695 igazolt fertőzöttet jelentettek, a halálesetek száma 5824, az elmúlt héten 643-an vesztették életüket. (MTI)

Simonetta Sommaruga elnök 2020. december 11-én, Bernben – Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP
Simonetta Sommaruga elnök 2020. december 11-én, Bernben – Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

Egy friss vizsgálat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) bizonyítékát találta egy Milánó környékéről származó négyéves kisfiú 2019. december elejéről származó mintájában, amely három hónappal korábbi annál, hogy az első koronavírusos esetet azonosították volna Olaszországban, írja az MTI. Ezen információk és más bizonyítékok alapján 2019 késő őszére helyezhető át a SARS-CoV-2 európai terjedésének kezdete – írják az amerikai járványügyi központ (CDC) kutatói. Hosszútávon a SARS-CoV-2 észrevétlen terjedése Észak-Olaszországban ha csak részben is, de magyarázatot adhat a koronavírus gyors terjedésére és pusztító hatására Lombardiában.

Elhalasztották határozatlan időre a párizsi Eiffel-torony újranyitását, amely eredetileg a koronavírus-járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén feloldásának másnapjától, december 16-tól lett volna ismét látogatható. A halasztás oka, hogy bár Franciaországban folytatódik a járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, de az eredetileg tervezettnél lassabban, miután a napi esetszám egy hete stagnál. (MTI)

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint Londonban és Kelet-Angliában emelkedik a pozitív koronavírustesztek száma. Az ONS szerint továbbra is a középiskolás gyerekek (11-18 éves kor között) körében a legmagasabb a fertőzöttek aránya. Ugyanakkor országosan vegyes a kép a járványhelyzetről, vannak olyan régiók, ahol a december 5-ig bevezetett korlátozások meghozták az eredményüket, és csökkent a fertőzöttek aránya, de például Walesben is úgy tűnik, hogy még minidig terjedőben van a vírus. Észak-Írországban csökkent az új fertőzöttek száma, míg Skóciában stagnál. A vírus R-száma (ami azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan hány személynek adja át a vírust) a becslések szerint most 0,9 és 1,0 között van az országban, ami magasabb a múlt heti 0,8-1,0 közötti átlagnál. Egyes déli és keleti megyékben meghaladhatja az 1-et. Az ONS becslése szerint Angliában 115 ember közül egy fertőzött, Skóciában és Walesben 120-ból egy, mí Észak-Írországban 235 ember között van egy fertőzött személy. (BBC)

Az egy hónapig tartó csökkenés után a héten ismét nőtt az új igazolt fertőzések napi száma Csehországban, és emelkedett a vírus terjedési mutatója is. Az egészségügyi miniszter javasolni fogja a kormánynak a szigorúbb óvintézkedések bevezetését. Az üzletek Blatny szerint nyitva maradnak, de szabályozni fogják a vásárlók számát, visszatér az éjjeli kijárási tilalom, és korlátozzák a vendéglők, valamint az iskolák működését. Engedélyezni fogják a síközpontok működését, de a hegyvidéki szállodák és panziók továbbra sem fogadhatnak vendégeket. Kötelező marad az arcmaszkok viselete a bel- és kültéren is. December 18-ától január 15-éig az ország egész lakossága számára lehetővé teszik az önkéntes és ingyenes antigén-tesztelést. (MTI)

Az AstraZeneca még az idén közös kutatásba kezd a Szputnyik V nevű oltást előállító orosz kutatóintézetekkel, hogy kombinálják a két típusú vakcinát. Azt remélik, hogy több védőoltást tudnak létrehozni, és ezek majd széles körben elérhetővé válnak.

Elhunyt egy beteg, akit véletlenül lekapcsoltak a lélegeztetőgépről a bukaresti Victor Babeș Járványkórházban. A kórházigazgató szerint az egyik betegszállítónak egy elhunyt beteget kellett volna lekapcsolni a gépről, de helyette egy még élő páciens oxigénellátását szüntette meg. A különlegesen súlyos mulasztás miatt a rendőrség nyomozni kezdett. (Transindex)

A kormány támogatását kérik a turisztikai autóbuszos személyszállító kis- és középvállalkozók megsegítésére a fuvarozói érdekképviseletek a válság túléléséhez, az újrainduláshoz, a költségek csökkentéséhez, a képzett munkaerő megtartásához és visszaszerzéséhez.

A nagy értékű, többségében hitellel terhelt buszok az év eleje óta forgalomból kivonva állnak, a jelenlegi jogszabályok által biztosított ideiglenes kivonási lehetőségük rövidesen kimerül – írták, hozzátéve: a szektor még talpon maradt képviselői utolsó tartalékaikat élik fel.

Az érdekképviseletek egyebek mellett ezért szeretnék, ha a különjárati belföldi személyszállítási szolgáltatás áfája 5 százalékra csökkenne, és lehetőséget kapnának a hitelmoratórium opcionális hosszabbítására a jövő évre. (MTI)

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Gál Kristóf azt mondta, hogy saját észlelés alapján a rendőrség nyomozást indított négy járványtagadó hangadó ellen, hozzájuk köthető helyszínen házkutatást tartottak és lefoglaltak informatikai eszközöket és adathordozókat. A rendőrségi eljárás ebben az ügyben rémhírterjesztés miatt indult, de felmerülhet a hatósági rendelkezés elleni uszítás bűntette is. Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője felolvasta a már amúgy is ismert napi adatokat, és ezen kívül bejelentette, hogy a posta ma kezdte el kézbesíteni a nyugdíjasok leveleit, amiknek visszaküldésével koronavírus elleni oltásra regisztrálhatnak az idősek.

Több mint másfél milliárd forint értékben érkeztek korszerű gépek és berendezések a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházba a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. A kórház pénteki közleménye szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ eszközpark-fejlesztési projektjéből 1,7 milliárd forint értékben érkezett tíz altatógép, 58 lélegeztetőgép, 79 betegőrző monitorrendszer és 336 infúziós pumpa. (MTI)

Péntek reggel megérkezett a kínai oltóanyag dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

A magyar szakemberek nekiláthatnak annak a vizsgálatnak, amelynek eredményeként eldönthetik, hogy engedélyt adnak-e a kínai oltóanyag magyarországi használatára.

Rekordot döntött az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek és a járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban. Az utóbbi 24 órában 29 875 ember szervezetében mutatták ki SARS-Cov-2-t. Ez csaknem harmincszázalékos növekedés az előző csúcsértékhez, a csütörtökön regisztrált 23 679-hez képest, és a járvány rohamos gyorsulását jelzi. A Covid-19-cel összefüggésben 598 halálesetet regisztráltak egy nap alatt. Az előző rekord szerdán 590 volt. Az új esetekkel együtt már 1 272 078 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A járvány halálos áldozatainak száma 20 970-re emelkedett. (MTI)

67 éves korában meghalt Egerszegi Judit színésznő, írja a Bors. A szintén színész Körtvélyessy Zsolt felesége kedden halt meg öthetes küzdelem után a kórházban. A színésznő Szolnokon, Békéscsabán és Miskolcon volt társulati tag, később a Kényszerleszámolás című monodrámájával járta az országot. Szerepelt több Jancsó Miklós-filmben, de a karrierjét később feladta, hogy támogassa az országosan is népszerű férjét, illetve egyengesse a család életét. „Judit cukorbeteg volt, vizesedéssel került kórházba, de aztán koronavírus-pozitív lett, ezért átszállították a Szent László Kórházba. Ott rohamosan romlani kezdett az állapota, lélegeztetőgépre került, levették arról, aztán megint vissza... így ment ez két-három hétig. Végül öt hét alatt ment el” – nyilatkozta a Borsnak Körtvélyessy Zsolt.

6197 új fertőzöttet mutattak ki. Az aktív fertőzöttek száma 185 ezer fölé emelkedett. Cikkünk a témában>>>

„Az elnökség arra kéri valamennyi gyógyszerészt, hogy a betegekkel való kapcsolattartás során és a civil életben is tájékoztassanak a védőoltások használatának szükségességéről, honfitársainknak pedig azt javasoljuk, hogy a szkeptikusoktól, valamint a védőoltásokról folyó különböző motivációjú vitáktól függetlenítsék magukat, minél többen igényeljék a védőoltást és az első adandó alkalommal oltassák be magukat.” (Mgyk.hu)

Nagymértékben csökkent az eladott öltönyök száma az elmaradt esküvők, szalagavatók és a home office elterjedése miatt, de céges formaruhákból is jóval kevesebb fogy az idén. A vásárlók száma mostanáig 37 százalékkal, az eladott termékek darabszáma 49 százalékkal maradt el az előző évitől, az árbevétel-kiesés pedig év végére akár 60 százalékos is lehet. (Vg.hu)

A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 69 598 462-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké 1 581 902-re, a gyógyultaké pedig 44 872 013-ra a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. Egy nappal korábban 68 900 483 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 569 454, a gyógyultaké 44 383 849 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. (MTI)

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) szakértői bizottsága a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti engedélyeztetését javasolta az Egyesült Államokban. Tizenheten támogatták a döntést, négyen szavaztak ellene és egy tartózkodás volt. A végleges döntést az oltóanyag jóváhagyásáról az FDA hozza meg, amely általában követi a szakértői testület nem kötelező érvényű ajánlásait. (MTI)

Ausztráliában felhagytak a Queensland egyetem és a CSL biotechnológiai cég által közösen kidolgozott vakcina klinikai tesztelésével, mert több résztvevőnél hamis HIV-teszteredményt mutatott. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök elmondta, tudományos javaslatra nem folytatják tovább a fejlesztést. A helyi oltóanyag egyike volt négy, fejlesztés alatt álló vakcinának, amelyekre az ausztrál kormány megrendelést adott le. Egy megállapodás alapján Canberra 51 millió adagot biztosított volna magának. A 25 millió lakosú Ausztráliában 28 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 908-an haltak meg. (MTI)

Kirúgták a járvány miatt? Munkát kellett váltania? Más tevékenységbe fogott? Írja meg nekünk!

Ötödik hónapja, július óta csökken a GKI fogyasztói bizalmi index, de a havi csökkenés mértéke most decemberben volt a legjelentősebb 5,5 pont. Cikkünk a témában>>>

Napi adatok: 171 ember meghalt, 5415 új fertőzöttet regisztráltak. Az elhunytak száma 6451-re nőtt Magyarországon.

Hivatalosan is meghosszabbították a korlátozásokat Magyarországon, amelyek így legalább január 11-ig maradnak érvényben.

A Kormányinfón elhangzott, hogy idén nem lehet majd tűzijátékot venni szilveszterre, és még egy hónapig marad az ingyenes parkolás és az ingyenes internet.

A járvány legnehezebb négy hetére számít az osztrák egészségügyi miniszter.

A 11-18 éves korosztályban terjed leggyorsabban a vírus a brit egészségügyi miniszter szerint.

A karácsony előtti tumultus elkerülésére az ádventi időszakban várhatóan eltörlik az idősek vásárlási sávját az üzletekben, és akár a vásárlók létszámát is korlátozhatják.

A koronavírus is sok trükköt bevethet saját túlélése érdekében, már most 12 ezer mutációról tudnak a kutatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!