Kombinálni akarják az AstraZeneca vakcináját a Szputnyik V-vel

2020. december 11. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Közös kutatásokat kezd a AstraZeneca az orosz Gamaleja Intézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) és az R-Pharm gyógyszergyárral annak érdekében, hogy saját, az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcináját kombinálja a Szputnyik V-vel, írta az MTI.

A kutatásokba az AstraZeneca szerint 18 évesnél idősebb önkénteseket vonnak majd be. Az RFPI arról adott ki tájékoztatást, hogy az AstraZeneca vakcinájának a Szputnyik V Ad26 humán adenovírusával való kombinálását célzó klinikai kutatások még idén megkezdődnek.

Az AstraZeneca azt reméli, hogy az együttműködésük eredményeként többféle védőoltást hoznak létre, és még könnyebben hozzáférhetők lesznek a vakcinák.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester, aki pénteken látogatást tett az R-Pharmnak a fővárosi technopoliszban épülő Szputnyik V-üzemében, kijelentette, hogy ott a csúcsrajáratást követően havi mintegy 10 millió dózis vakcina készül majd.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken azzal vádolta meg a világ gyógyszerészeti óriásvállalatait, hogy „nem a legméltóbb eszközökkel” és „piszkos eszközökkel” igyekeznek hitelteleníteni a Covid-19 elleni orosz vakcinát a „kemény konkurenciaharcban”, míg Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint az orosz vakcina ellen külföldről finanszírozott lejáratókampány folyik. Azt állítja, hogy erről bizonyítékaik is vannak.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!