Kirúgták a járvány miatt? Munkát kellett váltania? Más tevékenységbe fogott? Írja meg nekünk!

2020. december 11. – 05:06

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány a súlyos egészségügyi hatások mellett nagyon jelentős gazdasági problémákkal is jár. A Telexnél most arra vagyunk kíváncsiak, hogy az Ön munkahelyét, anyagi helyzetét hogyan érintette a járvány.

Kénytelen volt más munkát keresni a második hullám alatt? Nehéz helyzetbe került a vállalkozása, ezért inkább profilt váltott?

Évek óta dolgozott az eredeti szakmájában, de a koronavírus miatt belevágott valami teljesen másba?

Vagy épp ellenkezőleg, a megváltozott körülmények miatt ezerszer több munkája van, és most vaskos fizetésemelést kapott? Soha ilyen jól nem ment a vállalkozásának, annyira megnőtt a bevételük, hogy bővíteni is tudnak?

Írja meg nekünk a tapasztalatait az ugyelet+jarvany@telex.hu címre!

Lapunk infovideó-sorozata, a Telexikon első részében azt jártuk körül, mit tett a világgazdasággal a koronavírus, miért különleges a mostani válság, és milyen hosszú távú hatásai lehetnek a járványnak a gazdasági életre. Az animációt itt lehet megnézni:

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!