2024. május 26. – 13:17
Melyik a legnépszerűbb olasz étel? Hát a tészta, nem? Amúgy nem csak az, de ez egy másik téma – az viszont minimum meglepő, hogy a fasizmus idején még a világ egyik legkedveltebb olasz étele is veszélyben forgott.
1932-ben a La Cucina Italiana magazin a legjobb tésztaszósznak járó díjat egy Sugo Marinetti nevű ételnek adta. Ez azért volt igazán érdekes, mert egy olyan emberről nevezték el, aki ugyanebben az időben éppen a tészta intézménye ellen kampányolt. A La Cucina Italiana nevű gasztronómiai magazint Umberto Notari alapította, egy gazdag, fasiszta szerkesztő, aki támogatta a futurista Filippo Tommaso Marinetti tésztaellenes kampányát. A Futurista Konyha Kiáltványa című cikk a tésztát egy abszurd olasz gasztronómiai vallásnak bélyegezte, és felhívást kezdeményezett annak eltörlésére.
A futurizmus a kultúra sok területével kapcsolatban megfogalmazott ehhez hasonló felhívásokat, a régi dekonstrukcióját és új irányokat követelt költészetben, festészetben és filmben is a gasztronómián túl. A futurizmus a klasszikus olasz tradíciók és hagyományok helyett egy férfias, technológia-központú, háborúpárti szemléletet képviselt.
A Futurista Konyha Kiáltványa a hagyományos olasz gasztrokultúra helyett új, funkcionális táplálkozást képzelt el az olaszok számára, amelyben tablettákkal, parfümök által generált illatokkal, zenével viszik be a kellő tápanyagmennyiséget. Olyan abszurd ételek mentén valósította volna meg ezt, mint a kávéban és kölniben főtt szalámi.
Marinetti a tésztát hibáztatta Olaszország elmaradottságáért. Úgy vélte, nemcsak a májnak és a hasnyálmirigynek árt, hanem lustaságra, pesszimizmusra, passzivitásra ösztönöz. A kiáltvány mellé több olasz művész, író, költő is odaállt, sőt, Genovában megalakult az antitészta társaság. Ezzel együtt sokaknak nem tetszett ez a szemlélet, az aquilai nők levélben védték a tészta becsületét, Nápoly polgármestere pedig egyenesen azt mondta, „az angyalok is paradicsomos vermicellit esznek a mennyben”.
A beszédre persze a kiáltvány szerzője is reagált, a futurizmusra jellemző katolicizmus-ellenes stílusban jelentve ki, hogy a paradicsom unalmas, az angyalok élete pedig egyhangú. A tészta körüli konfliktust a nemzetközi sajtó is felkapta, Angliában és Amerikában is cikkek jelentek meg arról, vajon tényleg eltűnik-e a tészta Olaszországból.
Az antitészta kampánynak volt még egy fontos támogatója Benito Mussolini személyében, aki le szerette volna választani az országot a nemzetközi búzaimportról, ezért a rizsfogyasztás mellett kampányolt, mivel remek volt a rizstermés Észak-Olaszországban.
A nagy pasta-beefre ügyesen úszott rá a Puritas tésztagyár, és éppen abban a magazinban hirdetett receptversenyt, amelyben a tésztaellenes kiáltvány megjelent. A legjobb, makarónihoz passzoló szószt keresték, és a zsűriben ott volt maga Marinetti is. Hű maradt az elveihez: rizst és levest követelt a szószok mellé, nem volt hajlandó az általa gyűlölt tészta mellett kóstolni.
Közel ezer pályázat érkezett, a nyertes pedig egy tapasztalt, korában királyi szakácsként, akkoriban pedig a magazin szerkesztőjeként dolgozó pályázó szósza lett, amit egy stílusos fricskával Marinettiről nevezett el. A szósz később feledésbe merült, a tészta pedig Marinetti és Mussolini halála után népszerűbb lett, mint valaha.
A receptet mégis érdemes elővenni újra, mert minden létező olasz mártásnál furcsább, mind technológiájában, mind ízvilágában. Az olasz kulináriában bevett minimalizmusnak nyoma sincs benne, rengeteg összetevőből áll és játszik az ízekkel, állagokkal, keményítőkkel is. Bizonyos szempontból mégis csak méltó a futurista propagandista nevéhez, csak egyáltalán nem úgy, ahogyan ő gondolta. Van benne sokféle zöldség, egy része turmixolva, más része ropogósra sütve, és a végén még pisztáciát is szórni kell rá, szóval egészen olyan, mintha a mai gasztronómiai trendeket követné.
Az eredeti receptet egy ponton igazítottam a magyar viszonyokhoz. Éppen nem volt otthon articsókám (disclaimer: sosincs otthon articsókám), ezért a hozzá állagban hasonló új káposztát sütöttem ki vajban.
Marinetti spagetti
Alapanyagok 4 normál adaghoz:
A krumplivízhez:
- 2 db krumpli
A szószhoz:
- egy evőkanál vaj
- egy db kis vöröshagyma
- egy szál sárgarépa
- egy zellerszár
- só, bors
- egy kis konzerv sűrített paradicsom (100 gramm)
- két szelet sonka
- egy evőkanál kapribogyó
- 4 db szardella
a tetejére:
- egy negyed fej káposzta
- 4 evőkanál pisztácia
A krumplit meghámozom, felkockázom és megfőzöm annyi sós vízben, amennyi ellepi. A megpuhult krumplit kihalászom, a vizet megtartom. (A krumplit én ugyan külön megsütöttem, hiszen ki ne örülne egy adag sült krumplinak bármi mellé, de ez eredetileg veszteség, csak a víz miatt kell.)
Amíg a krumpli fő, nagyon apróra kockázom a répát, hagymát, zellerszárat, és a vajban egy mélyebb serpenyőben, kevés sóval puhára párolom. Hozzáadom a paradicsomot, kapribogyót, felcsíkozott sonkát, majd locsolgatni kezdem a krumpli főzővizével, egészen addig, míg épp megfelelő állagú mártást nem kapok. A mártást leturmixolom. Közben bő, sós vízben kifőzöm a spagettit is, és a mártásba forgatom. Amíg a tészta fő, kevés vajban aranyszínűre pirítom a felcsíkozott káposztát.
A tésztát a káposztával és durvára aprított pisztáciával tálalom.
Források:
