Sorra lőtte ki a megfigyelő ballonokat a háborúban, aztán amputált lábbal döntött ejtőernyősrekordot

A ballonokat gyakorlatilag azóta használják a háborúkban, amióta a Montgolfier testvérek 1783-ban felengedték az első léggömbjüket. Az első katonai ballont már a francia forradalom csatáiban bevetették, és azóta is előkerülnek a mai napig. Az orosz–ukrán háborúban Oroszország is küldött fel ballonokat, hogy megzavarják az ukrán légvédelmet, tavaly pedig egy Amerika fölött lebegő állítólagos kínai kémléggömb okozott diplomáciai feszültséget.

A léggömbök és irányítható verzióik, a léghajók talán az első világháborúban kapták a legnagyobb szerepet. Addigra viszonylag biztonságossá vált a kezelésük, a hőlégballonokat is részben felváltották a hidrogénnel töltött léggömbök, a harci repülőgépek pedig még nem voltak olyan hatékonyak, mint pár évtizeddel később. A ballonok sokkal tovább tudtak a levegőben maradni, mint a repülők, és egy léggömb legénysége értékes információkkal szolgálhatott például az ellenséges csapatmozgásról. A ballonokat kötéllel rögzítették a földhöz, és a kötél mellett sokszor telefonvonal is vezetett a léggömbig.

A nyugati fronton, ahol a harcoló felek mindkét oldalon százszámra vetettek be léggömböket, a megfigyelő ballonok kiiktatása a vadászrepülőgép-pilóták egyik legfontosabb feladata volt. Ebben a belga Willy Coppens járt az élen, aki egyik hajmeresztő küldetést teljesítette a másik után, míg a háború végén ő is találatot kapott.

Coppens 1892-ben született a Brüsszel melletti Watermael-Boitsfortban. Bár apja festőművész volt, a fiú inkább műszaki pályára termett: szárazföldi vitorlás járműveket tervezett és épített a háború előtti években. 1910-ben látta meg az első repülőgépet, és onnantól kezdve a levegőbe vágyott, de édesapja megfenyegette, hogy kiteszi a szűrét a házból, ha repülőre ül. A háború viszont mindent megváltoztatott. Coppens előbb gránátosként, majd lövészként szolgált, aztán 1915 őszén felvételét kérte a légierőbe. A belga pilótaképzés olyan ellátási gondokkal küszködött, hogy Coppens és 39 társa inkább vállalták, hogy saját költségen Angliába mennek, és ott elvégeznek egy nyolchetes tanfolyamot. Decemberben meg is kapta a pilótaigazolványát.

Első éles bevetésére 1917 áprilisában indult útnak, de a siker sokáig elkerülte. Több mint egy évig nem volt olyan bevetése, amin le tudott volna szedni ellenséges célpontot. Ezalatt több repülőgéptípust is kipróbált, eleinte kétszemélyes gépekben repült, később egyszemélyes modellekben. Végül megállapodott a Hanriot HD.1 típusú francia duplafedelesnél, amire pár hónap múlva a gép 7,92 milliméteres fegyverénél egy erősebb, 11 milliméteres Vickers géppuskát szereltetett.

A repülő kiváló manőverezési képességeit Coppens 1918. február 18-án a belga fővárosnak is bemutatta. Egy kilométeres magasságban az akkor még németek által megszállt Brüsszel fölé szállt, aztán gyors ereszkedésbe kezdett. Kétszáz kilométer mélyen járt ellenséges területen, de ez nem akadályozta meg abban, hogy szülei háza körül menjen néhány kört olyan alacsonyan, hogy a futómű szinte a fákat súrolta. Csak akkor távozott, amikor megbizonyosodott róla, hogy az apja észrevette és felismerte őt.

Bár valószínűleg korábban is volt már sikeres találata, Coppensnek 1918. április 25-ig kellett várnia az első megerősített győzelmére: egy Rumpler típusú német felderítőgépet lőtt le. Május 8-án az első ballonja is megvolt, sőt rögtön a második is, és ráérzett a léggömbvadászat ízére.

Azt gondolhatnánk, hogy egy hidrogénnel töltött, helyben lebegő, óriási lufit könnyű kiiktatni: elég neki pár találat, és leereszt, sőt a kiszabaduló hidrogén oxigénnel keveredve egy lövedéktől akár be is robbanhat. Az első világháborúban viszont ez nem volt ilyen egyszerű. Egy ballon kilövéséhez egy repülőgépnek először is ellenséges terület fölé kellett merészkednie, ahol nem csak léggömbökkel akadt dolga. Egy ballonhoz földi személyzet is tartozott, ennek tagjai légvédelmi fegyverekkel vigyáztak rá, de csörlővel le is tudták húzni. Emellett néha ellenséges repülők is cirkáltak a ballonok körül, várva arra, hogy megtámadják az érkező ballonvadászokat.

Coppens és a hozzá hasonló pilóták tehát nagyon veszélyes küldetésekre indultak, és gyorsan kellett cselekedniük, amikor ellenséges léggömböket akartak leszedni. A ballonvadász pilóták közül több nem is érte meg a háború végét, és Coppens sem úszta meg végül sérülés nélkül. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a ballonokban szolgálatot teljesítő katonák alapfelszerelése volt az ejtőernyő, de a belga pilótáknak nem volt ilyen menekülési lehetőségük.

Coppens 1918 nyarán egyik ballont lőtte ki a másik után, állítása szerint sikere titka az volt, hogy csak akkor kezdett el tüzelni, amikor már legalább 150 méterre megközelítette a célpontot. Egy alkalommal, amikor egy sérült ballonból tüzet nyitottak rá, rászállt a léggömb tetejére, és kikapcsolta a motort, nehogy a légcsavar megsérüljön. Amikor aztán a ballon kezdett leereszteni, a Hanriot lecsúszott az oldalán, és zuhanni kezdett. Coppens ekkor bekapcsolta a hajtóművet, és sikerült felrántania a gépet.

A németek egy idő után már csak „a kék ördög” („der blaue Teufel”) néven emlegették Coppenst, aminek az a magyarázata, hogy a belga pilóta kékre festette a repülőjét. Gyakori akcióinak eredményeként a németek már nem engedték olyan magasra a ballonokat (Coppens visszaemlékezése szerint 1200 méter helyett csak 900 méterre) és a ballonállomások messzebb húzódtak a frontvonaltól. A léggömbök légvédelmét is megkettőzték. Sőt, augusztus 3-án az egyik ballon szokatlanul nagyot robbant, és a Hanriot is megsérült, de Coppensnek sikerült visszaérnie vele a bázisra. Később egy elfogott német révén megtudta, hogy a ballont robbanószerekkel látták el, hogy csapdát állítsanak vele a kék ördögnek – a németek számítása nem vált be, mert a pilóta megúszta a robbanást, viszont a lángoló léggömb német katonákra zuhant.

Október 14-én aztán Coppenst elhagyta a szerencséje. Miután ismét leszedett egy ballont, egy másikra támadt 800 méteres magasságban, de a léggömböt védők egy géppuskasorozata eltalálta a kék Hanriotot. Egy lövedék Coppens bal lábának sípcsontját roncsolta szét, és artériát is ért. A pilóta, ép lábával használva a kormányrudat, hazafelé kormányozta a gépet, és elmenekült az ellenséges területről. A fájdalom és a vérveszteség miatt az ájulással küzdve landolt egy útszéli mezőn. Sikerült elég gyorsan kórházba kerülnie ahhoz, hogy meg tudják menteni az életét, de a lábát amputálni kellett. A műtét utáni napon Albert belga király személyesen tüntette ki őt.

Az első világháborúban a pilóták közül az érdemelte ki az „ász” minősítést, aki légi harcban legalább öt ellenséget kilőtt. A belga légierő hat ásszal zárta a háborút. Willy Coppens 37 megerősített légi győzelemmel végzett az élen, az utána következő öt pilóta összesen jegyzett 40 győzelmet. Megsemmisített célpontjai közül 34 ballon volt, 3 ellenséges repülőgép.

A háború után Coppens katonai attasé lett, és 1940-ben szerelt le őrnagyként. A levegőbe még többször visszatért, de már ejtőernyősként. 1928-ban egy rekordot is beállított, amikor hatezer méter magasról ugrott ki ejtőernyőjével. 1930-ban Albert király Houthulst lovagjává ütötte (Coppens Houthulst térsége fölött lőtte le a legtöbb ballonját), harminc évvel később Badouin királytól bárói címet kapott. Az egykori pilóta 1940-ben Svájcba költözött, ahol megházasodott, és a helyi ellenállás munkáját segítette. Csak a hatvanas évek végén költözött vissza Belgiumba, ahol kibővítette 1931-ben megírt önéletrajzát, majd egykori pilótatársai életrajzait is elkezdte feldolgozni. Az utolsó ilyen munkáját már nem tudta befejezni: 1986 végén, 94 évesen halt meg.