Volt, hogy a suliban megkerestek azzal, törjem fel valakinek az Instagram-fiókját

2023. március 25. – 10:44

Volt, hogy a suliban megkerestek azzal, törjem fel valakinek az Instagram-fiókját
Marsjáró készül a Women in Technology pályaorientációs programján – Fotó: Dénes Gabor / Maker’s Red Box

Másolás

Vágólapra másolva

Világszerte kevés a női mérnök és informatikai szakember, és ez egyre égetőbb probléma. A mérnöki-informatikai területen dolgozók és a műszaki felsőoktatásban tanuló nők aránya itthon csupán 17-19 százalék, ami az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Ezen igyekszik változtatni a Women in Technology nevű országos élményközpontú programsorozat. A célja az, hogy lebontsa a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat és vonzóvá tegye a 16-19 éves lányok számára az IT- és mérnökszakmákat. Hogy ez sikerült-e, arról az esemény után három középiskolás lánnyal beszélgettünk. Egyikük már gyerekként bútorokat készített, a másik munkagépeket vezetett, a harmadik lány pedig 17 évesen a suli mellett dolgozik etikus hekkerként.

Középiskolás lányok csöppennek egy elképzelt Mars-utazásba. A Földről indulnak, majd a Marson kell helytállniuk, miközben különféle helyzetek szimulációival találkoznak, például viharba keverednek, amelyben megsérülnek a létfenntartásukhoz szükséges eszközeik, ezért újakat kell gyártaniuk. Végül több új tudás segítségével mentik meg magukat. „Azt modelleztük le, hogy a Marson olyan kihívások jelentek meg, ahol helyt kellett állniuk. A cél az volt, hogy a lányok az alkotáson keresztül tapasztalják meg, milyen egy olyan mérnöki folyamatban részt venni, amely során nemcsak megismerik a 3D-nyomtatást, a lézervágást, a mikroelektronikát, hanem a csapattársaikkal együttműködve oldanak meg problémákat, és más, az iskolában kevésbé fejlesztett készségeik is fejlődnek” – mondta a szimulált utazásról Buda Barna, a Maker’s Red Box tananyagfejlesztő pedagógusa. A Maker’s Red Box egy magyar tananyagfejlesztő cég, amely modern, digitális technológiákat, és új pedagógiai módszert vezet be a gyerekek és a pedagógusok gondolkodásába.

Kevés a női mérnök és informatikai szakember

Mielőtt megnéznénk, mi történt a Marson, érdemes szót ejteni arról, hol járunk a Földön: a Women in Technology nevű, az ország több pontján zajlott pályaorientációs programsorozat márciusi zárórendezvényén Budapesten. A tavaly októberben indult élményközpontú edukációs program célja az, hogy

lebontsa a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat, és vonzóvá tegye a 16-19 éves lányok számára az IT- és mérnökszakmákat.

Régóta ismert és egyre égetőbb probléma, hogy világszerte kevés a női mérnök és informatikai szakember, miközben a munkájuk eredményeként létrehozott termékek, például a digitális eszközök többségét ugyanúgy használják nők és férfiak is.

Az Eurostat 2020-as adatai szerint az Európai Unióban az infokommunikációs (IKT) szakértőként foglalkoztatottaknak csak kevesebb mint ötöde, 18,5 százaléka volt nő, nálunk ez a szám alig több mint 12 százalék. A mérnöki-informatikai területen dolgozók és a műszaki felsőoktatásban tanuló nők aránya pedig itthon 17-19 százalék, ami az egyik legalacsonyabb arány az EU-ban. (Ezt a témát is érinti Telexikonunk, amely azt mutatja be, hogy miért nem indul azonos esélyekkel egy ikerpár lány és fiú tagja.)

A Huawei és a Maker’s Red Box közös programsorozata ennek a tendenciának – azaz a nők alacsony mérnöki pályaorientációjának – a megfordításán dolgozik úgy, hogy a világ több országához hasonlóan Magyarországon is pályaválasztás előtt álló lányoknak tart a Mars-utazáshoz hasonló workshopokat. Közel 15 ezer makerspace, azaz digitális/közösségi alkotóműhely működik a világban. Ezek olyan helyek, ahol egy kezdő is eljuthat odáig, hogy, mondjuk, megépítsen egy távirányítható marsjárót 3D nyomtatott és lézer-vágott elemekből.

Hetven tinédzser lány töltötte zsinórban több hétvégéjét efféle foglalatossággal, és a márciusi záróeseményen hallottak alapján remekül érezték magukat közben.

A Women in Technology pályaorientációs programsorozat egyik foglalkozása – Fotó: Dénes Gabor / Maker’s Red Box
A Women in Technology pályaorientációs programsorozat egyik foglalkozása – Fotó: Dénes Gabor / Maker’s Red Box

Miután megértettük, mi van a háttérben, a Mars-expedíció résztvevőivel beszélgettünk. A 17 éves Varga Dorottyával például olyan sokat, hogy úgy döntöttünk, a beszélgetést külön interjúban közöljük. Ő elöljáróban annyit mesélt magáról, hogy etikus hekker is a gimnázium mellett.

Mikortól tevékenykedsz etikus hekkerként?

Hatodik osztályos koromban kezdtem elsajátítani annak a tudásnak az alapjait, amire egy hekkernek szüksége van. Ötödiktől programozni tanultam, de sokáig nem volt pontos képem arról, mivel szeretnék foglalkozni, csak annyit tudtam, hogy az IT-n belül valamivel. Harmadikban volt az első informatikaóránk, és nagyon megtetszett, mindig is éreztem egyfajta vonzódást a számítógépekhez. Aztán a nyolcosztályos gimnázium első évétől egy Skool nevű szervezet több programján is részt vettem. Ők is azzal foglalkoznak, hogy lányokat vonzanak be az IT világába. Náluk tanultam meg a programozási alapokat, ami egyre jobban érdekelt. Láttam egy Mr. Robot című sorozatot, aminek a főszereplője éjszaka foglalkozik hekkeléssel – hogy az mennyire etikus, eléggé megkérdőjelezhető, viszont a sorozat megmutatja, hogy a hekkelés által elért változásokat lehet jóra is használni, nem csak önös céloknak alárendelni.

Ez inspirált engem, és arra gondoltam, hogy ha ez egy olyan dolog, amivel jobb hellyé lehet tenni a világot, akkor nekem ez a feladatom.

A jó szándék, a világ segítése és a programozás fűződik ebben össze.

A világ jobbá tételén belül milyen témákra gondolsz?

Az oktatásra. A hekkerek az egyik olyan csoport az informatikán belül, amelynek tagjai a legátfogóbb tudással rendelkeznek a különböző rendszerek felépítéséről. Szerintem meg kellene osztani a tudásukat az emberekkel azért, hogy biztonságosabbá tegyék a világot. Az emberek egy csomó hibát el szoktak követni, amik könnyen elkerülhetők lennének, ha ráirányítanák a figyelmüket.

Mire gondolsz?

Például ha kiteszünk egy képet a netre, figyeljünk rá, hogy ne legyen rajta utcatábla vagy olyan hely, ami alapján könnyen beazonosítható, hol járunk. Ne használjunk olyan jelszavakat, amikben olyan ember szülinapja van, aki közel áll hozzánk, vagy a kiskutyánk nevét 1-2-3-mal. A bankkártyaadatainkhoz se használjunk szülinapokat. Alapvető dolgokról van csak szó és nem arról, hogy rossz az, aki így csinálja, egyszerűen csak nem hívták még fel rá a figyelmét.

A hekkeri tevékenységeid közül említesz pár példát?

A cégen belül, ahol iskola után dolgozom, főleg mobilappbiztonsággal foglalkozom, az appokat szkennelem sérülékenységek után kutatva. Ha találok valamit, azt kijavítom, vagy egy olyan ember segítségét kérem, aki ki tudja javítani. Hálózatok szkennelésével kezdtem, de azt csak a szabadidőmben csináltam, és nem megbízás alapján vagy munkaügyben. Amit hekkeri tevékenységnek lehetne mondani és szintén a szabadidőmben csinálom kedvtelésből, azok a capture the flag (CTF) típusú feladatok, amelyek során általában virtuális gépeket kell feltörni és megtalálni bennük egy előre megadott információt, amit flagnek hívunk – innen a név. Létezik olyan, hogy csapatok versenyeznek egymás ellen, és amelyik csapat a leghamarabb feltöri a gépet vagy a gépeket és hamarabb megtalálja a flaget, az nyer. Én nem versenyzem, mert nincs hozzá csapatom, de egy nap majd mindenképpen szeretnék.

Varga Dorottya – Fotó: Vincze Barbara / Telex
Varga Dorottya – Fotó: Vincze Barbara / Telex

Nem jellemző, hogy valaki a gimnázium mellett ilyen munkát végezzen. Mióta dolgozol?

Lassan egy éve. Gyakornoknak vettek fel és semmi gondjuk nem volt azzal, hogy tizennyolc alatti vagyok, most pedig részmunkaidőben csinálom a gimnázium mellett: kábé négykor végzek az iskolában, és mivel a csapatom Amerikában van, hat óra az eltolódás. Mire ők kezdik a napjukat, én pont befejezem az iskolát.

Hogy merült fel, hogy ne csak saját kedvedre hekkerkedj, hanem egy cég munkatársaként?

A Skool egyik ösztöndíjprogramjában kaptam egy mentort, aki épp ennél a cégnél dolgozik. Volt egy szakmai nap, aminek a keretén belül beszéltem a mostani főnökömmel, ami egy elég hosszú interjúvá alakult át és miután mondtam, hogy szeretnék itt dolgozni, megkérdezte, hogy akkor eddig miért nem vett fel senki. Ezután megbeszéltük a jogi dolgokat a budapesti iroda operációs vezetőjével, rá kábé egy hétre aláírtam a szerződést és felvettek.

Remekül hangzik. Ezen a területen többségben vannak a fiúk és a férfiak. Okoz ez neked gondot bármiben?

Hozzászoktam. Amerikában sokkal jobban odafigyelnek rá, hogy kiegyenlítettebbek legyenek az arányok, de azért még nekik is van hova fejlődniük. A budapesti irodában nincs túl sok lány vagy nő. Viszont mivel a férfi kollégáim nem éreztetik, hogy ez probléma lenne, én sem érzem annak. Nagyon segítőkész mindenki, és ezt megbecsülöm.

Említetted a beszélgetés előtt, hogy nálad nem a szüleid felől jött az inspiráció, mert ők nem ilyen pályán mozognak. Emiatt érdekel, hogy van esetleg ötleted arra, hogyan lehet vonzóvá tenni a nem tipikus lányos szakmákat az általános iskolás lányok számára?

Szerintem tanárként azt érdemes figyelembe venni, hogy nem elsősorban az anyag a fontos, amit le akarunk adni, hanem az, hogy hogyan közvetítjük. Minden gyerek szeret játszani, és ha megpróbáljuk onnan megközelíteni a dolgot, hogy a gyerekek ne azt érezzék, egy feladat van előttük, hanem egy játék, amiben részt vehetnek, akkor sokkal motiváltabbak lesznek. Így lehet, hogy olyan területek kezdik el érdekelni a gyerekeket, amik eddig fel sem merültek bennük.

Szóval sok múlik a tanárokon.

Abszolút. Nekem például volt egy nagyon-nagyon jó kémiatanárom. Ha abban az iskolában maradtam volna, biztos, hogy kémiafaktra is járok, pedig a kémia nem lesz a további életemben releváns. Az a tanárom zseniálisan tanított, az elvárásai is magasak voltak, és közben érdekes, vicces és szórakoztató is volt.

A mostani programsorozat is tele volt játékos elemekkel, például elromlott az űrhajótok a Marson, amit meg kellett szerelnetek. Melyik feladat tetszett leginkább?

A nagyon kézzelfogható dolgok, amikor például valamit meg kellett szerelni, amikor csavarokkal dolgoztunk vagy forrasztani kellett, LED-eket kötögettünk össze. Ha nem szakiskolába vagy magániskolába mész, akkor ilyenekkel egyetlen iskolában sem fogsz találkozni, és ez nagyon szomorú, mert szerintem mindenkinek át kellene élnie ilyet legalább egyszer. A műszaki dolgokkal valószínűleg nem találkoztam volna saját érdeklődésből, de nagyon jó volt részt venni ilyenben.

A Women in Technology pályaorientációs programsorozat egyik foglalkozása – Fotó: Dénes Gabor / Maker’s Red Box
A Women in Technology pályaorientációs programsorozat egyik foglalkozása – Fotó: Dénes Gabor / Maker’s Red Box

Mit szólt hozzá a családod, amikor látták, hogy nemcsak átmeneti hóbort nálad az informatika, hanem kitart az érdeklődésed?

Nagyon támogatók voltak. Elsőként az merült fel, hogy végigcsinálom a gimnáziumot, de milyen egyetem jöjjön azután? Nagyon sokáig óriási kérdőjel volt számunkra, hogy melyik intézményben tanuljak tovább. Ha minden összejön, a jelenlegi állás szerint az MIT-ra szeretnék menni, Computer Science irányba (Az MIT a világ egyik legjobb egyeteme az Egyesült Államokban. A tudomány és a technika területén kiemelkedő, de több más téren is, eddig összesen 98 jelenlegi és korábbi tagja kapott Nobel-díjat.) Nagyon jó, hogy itthon is igyekeznek fejleszteni az oktatást, de úgy érzem, hogy még mindig van egy kis lemaradás ahhoz képest, ami most az IT világában történik.

A barátaid értik, mivel foglalkozol iskolán kívül?

Tőmondatokban szoktam nekik elmagyarázni, hogy mivel foglalkozom, de általában annyi megy át nekik, hogy azt csinálom, mint egy hekker, csak legálisan. Úgy szoktam érezni magam ilyenkor, mint amikor az ember a nagymamájának próbálja elmagyarázni, hogy pontosan mit jelent egy bonyolultabb technikai dolog. Szóval nem igazán tudják, hogy pontosan mivel foglalkozom és erre elég jó példa, hogy voltak, akik megkerestek olyan megbízásokkal, hogy törjem fel valakinek az Instagram-fiókját vagy szerezzem meg valakinek a Facebook-jelszavát. Ezeket nyilván visszautasítottam, mivel illegális, és egyébként sem ilyen egyszerű ez, mindennek következménye van. A barátaimnak nagyon hálás vagyok, mert elfogadnak és támogatnak mindenben.

Ha valaki (kis)lányként észreveszi magán, hogy olyan dolgok érdeklik, amik inkább a fiú osztálytársait szokták, szerinted mit érdemes tennie?

Szerintem a legfontosabb, hogy maradjon kíváncsi és érdeklődjön. Mindennek menjen utána, tegyen fel kérdéseket, próbáljon meg minél több ilyen emberrel kapcsolatba kerülni. Álmaimban sem gondoltam volna két-három évvel ezelőtt, hogy hol leszek mostanra, és elképesztő, mennyi embert ismertem meg.

Azt üzenem minden (kis)lánynak, hogy nagyon fontos a bátorság és a magabiztosság, és ha bárki azt mondja, hogy valamiben nem leszel jó vagy valamit nem tudsz megcsinálni, csak azért, mert lány vagy, azt sose szabad elhinni. Mindenre tökéletesen képes vagy, legalább annyira, mint egy fiú – ezt érdemes észben tartani.

Ehhez kapcsolódva, ha lehetőséged nyílik olyan emberrel beszélgetni, aki jól vagy nálad jobban ért egy adott szakmához vagy területhez, akkor azt mindenképpen érdemes kihasználni és annyit kérdezni, amennyit csak lehet – még akkor is, ha az illető férfi és esetleg attól félsz, hogy nem vesz komolyan, mert ez általában nem így van.

Marad valamennyi szabadidőd az iskola és a munka mellett?

Karatézom lassan több mint tíz éve, és imádom csinálni. Szabadidőm valóban nincs sok, sőt egyesek szerint az én napjaim több órából állnak, mint huszonnégy, de az igazán fontos dolgokra mindig kerítek időt.

Akkor a fizikai biztonságodról gondoskodsz. A netes biztonságod miatt szoktak aggódni a szüleid?

A szüleim úgy látják, hogy a biztonságomat én tudom a legjobban kontrollálni a neten, és valószínűleg jobban meg tudom védeni magam, mint ők. A kétely persze mindig ott van, hogy valamilyen adatomat esetleg ellopják, de ez kétélű fegyver: onnantól kezdve, hogy kapcsolatba lépek valakivel, akinek nem feltétlenül etikusak a szándékai, én is fel tudom használni ellene, amit megtudok róla. Ez mindkét irányba el tud sülni.

Ha olyan tíz-tizenöt év múlva kiszállhatnál egy időgépből, hol látnád magadat szívesen?

Mindenképp maradnék az etikus hekkelésnél. Tíz éven belül nagyon sokat változik a technológia, ezért nyilván át fog alakulni a munkaköröm. Konkrét cégre nem szoktam gondolni, de az fontos, hogy ne kelljen mindennap bejárnom, és mivel nagyon szeretek utazni, így az is szempont, hogy bárhonnan el tudjam végezni a munkámat. Leginkább egy nagyvárosban képzelném el magam: Tokiót vagy Bostont mondanám most.

Úgy kezdtük a beszélgetést, hogy szeretnél javítani a világon. Ha bármilyen területen megtehetnéd, hol kezdenéd?

Sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznék az általános iskola felső tagozatában és a gimnázium első két évében arra, hogy megtanítsuk a gyerekeket biztonságosan használni az internetet. Mert ez az egész téma sokszor megáll ott, hogy az internet rossz, az internet tele van gonosz helyekkel, emberekkel és programokkal. És igen, ennek egy része teljesen valós. De közben van egy nagyon egyszerű és kézben tartható módja annak, hogy a gyerekek is élvezni tudják az internet építő jellegű és szórakoztató részét. Van egy csomó remek oktató YouTube-csatorna, és már a Netflix is tele van ilyennel, de még a TikTokon is van egy csomó hasznos dolog. Nyelveket is nagyon jól lehet tanulni az interneten.

Ha pedig valaki belép a közösségi médiába, rögtön az elején meg kellene tanítani arra, hogy mi az, amit nem szabad csinálnia. Én például nem értek egyet azzal, amikor valaki a kisbabáját rakja ki úgy, hogy látszik az arca

– nem biztos, hogy az a gyerek szeretné, ha évekkel később az ismerősei vagy a munkáltatói visszakeresnék. Ami az interneten történik, az örökre ott marad attól a pillanattól kezdve, hogy megnyomod a küldés gombot. Hiába törlöd le, valaki már lehet, hogy lementette vagy máshol visszakereshető.

Az apák mint lányaik inspirációi

Dorottya mellett még két lánnyal beszélgettünk: Kanalas Orsolya Kinga (11. osztályos) és Henézi Janka (10. osztályos) fizika–kémia szakos tanárnőjük biztatására vett részt a programban.

Kanalas Orsolya Kinga és Henézi Janka – Fotó: Vincze Barbara / Telex
Kanalas Orsolya Kinga és Henézi Janka – Fotó: Vincze Barbara / Telex

Orsolya fizikafakultációra jár és megjárt már néhány matekversenyt is. „Szerintem engem azért érdekelnek ezek a dolgok, mert apukámmal nagyon sok mindent terveztünk, például a szobámban is olyan bútorok vannak, amiket együtt csináltunk. Apukám gázszerelő, de szereti otthon maga megcsinálni a dolgokat.”

Jankának is a tanárnőjük hívta fel a figyelmét a programra, és az érdeklődés nála is otthonról, építőmérnök édesapjától jön. „Már kiskoromban vezethettem a gépeket és nézhettem a munkálatokat, és már akkor is nagyon érdekelt az egész. Egyértelmű volt, hogy ilyen irányba szeretnék továbbmenni, egyébként a matek és a fizika iránt érdeklődöm – mondta. – Nálam anyukám is matek-fizika-mérnöki vonal, szóval ő is nagyon támogat.”

Orsolya kiskorában építőjátékokkal játszott, apró házakat épített az édesapjával és a ház körül is segédkezett; később a lakberendezés érdekelte, majd ahogy nőtt, a mérnöki pálya kezdte vonzani, ezért most leginkább építészmérnöki pályára lépne. Jankánál ötödik osztály körül világosodott ki minden, de a szülei szerint már egészen kicsi korában látszott, hogy mi érdekli: játszott ugyan Barbie babával, de szerelni is legalább annyira szeretett.

Szerintük mindenképp szerencse, hogy otthon meg tudták tapasztalni, hogy a fiúsnak tartott feladatok egyáltalán nem azok vagy ahogy Orsolya fogalmaz: „Tudja az ember, hogy meg tud csinálni dolgokat, és nem kell feltétlen mindenhez szerelőt hívni.” Janka összegzése szerint sok lány azért nem mer természettudományi vagy műszaki irányba menni, mert fél, hogy nem lesz elég jó a férfiak mellett, esetleg el is nyomják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!