RSS
Az AKG-ban az éves tandíj 1,8 millió forint.
Rendőri kísérettel érkeztek egy soroksári alapítványi középiskolához, amelynek épületét tavaly elárverezték. Az iskola vitatja a végrehajtás jogalapját.
Lesújtó a diákok mentális állapota is, ezért segítő programot indítanak.
A vádirat szerint a 19 éves fiú már előre elhatározta, hogy ölni fog, és legalább másfél hétig úgy járt iskolába, hogy hátizsákjában kalapács, olló és két kés is volt.
Többek között angol és matematika–informatika szakos tanárra lenne szüksége az ország egyik legjobb középiskolájának, az alapítványon keresztül adnának pluszpénzt a jelentkezőknek.
A fiatal Budapesten szerezte be az Elf Barokat, amiket győri ismerőseinek adott el.
Az utóbbi években folyamatosan nőtt azoknak a száma, akiknek a szegedi Motiváció Oktatási Egyesület tanodái nyújtottak tanulási segítséget. Segítik megérteni a tananyagot, korrepetálnak, vállalkozói...
Erdélyi Eszter, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanára munkáját a Szegedért Emlékéremmel ismerik el. Több évtizede tanít, és elmondta a Telexnek, miért kell szerinte változtatni a hazai közoktatáson.
Mars-expedícióban veszel részt, de elromolnak a létfenntartásotokhoz szükséges eszközök. Az a 70 lány, aki kipróbált egy ilyen – egyelőre csak a földi körülmények között – szimulált helyzetet,...
„Átfogó oktatási reformra van szükség, mindannyiunk érdekében” – írták a Facebookon.