Felpörgött a bértámogatás kifizetése: már 98 százalékot elutaltak

A vendéglátósok januárban arról panaszkodtak, hogy még a novemberi összeg sem érkezett meg.

Euforikus tavaszi újranyitásra készül Budapest

Turisztikai csomaggal segítik a vendéglátóipart, de fontosnak tartják, hogy ne zárt, hanem nyitott helyeken találkozzanak az emberek.

Festékszóróval üzent kedden az Árkádnak egy elkeseredett bérlő, rendőrök vitték el

Egy salátabár bérlője a koronavírus miatt felgyűlt tartozásairól nem tudott megállapodni a plázával. Az áruházban egyik napról a másikra gipszkarton fallal zárták el az üzlethelyiségét, ekkor fújta...

Magyar Nemzet: Előre megkapják a bértámogatást a vendéglátósok

Gyorsabban és egyszerűbben jön a támogatás a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozóknak.

Szombathely polgármestere nem érti, miért ehetnek együtt a politikusok a képviselőház éttermében,...

Erre korábban a Telex is megpróbált rákérdezni a kormányinfón, hiába.

Igazoltatásokkal zajlott a vendéglátós tüntetés a Hősök terén

Tilos a gyülekezés, de a sok ezer érdeklődő közül több százan így is kimentek.

Utcai harcok és polgári engedetlenség: egyre több országban fogy a türelem

Sokan egzisztenciális okokból nem bírják már a járvány miatti korlátozásokat, a kevésbé szerencsés vendéglátósok például ott is csődbe mentek mostanra, ahol a magyarnál bőkezűbb a támogatás. Közben...

Fél évre bezárják az engedély nélkül kinyitó vendéglátóhelyeket

A visszaesők egyéves bezárásra számíthatnak.

Vendéglátósok: Az adósságok jönnek, meg az éhenhalás

Van, aki szerint a vendéglátó egységek lezárása szükséges rossz azért, hogy sikerüljön megfékezni a járványt. Más szigorú létszámkorlátozással a nyitást sürgeti. Abban viszont minden vendéglátós...

Ötpontos mentőcsomagot hoz létre Székesfehérvár a vendéglátósoknak

A bérleti és teraszdíjak elengedése mellett 30 milliós alapot és adományszámlát is létrehoznak.

Kövess minket Facebookon is!