Tovább fogynak a szórakozóhelyek és kocsmák: fél év alatt mintegy ezer ilyen hely zárt be

2023. november 23. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány, az energiaárak, az infláció és az életszínvonal csökkenése folyamatosan akadályozta az elmúlt években a vendégátóipar szárnyalását, és ezek eredményeként az egységek fokozatosan fel is adták a küzdelmet: míg 2019 első félévének végén még 51 459 kereskedelmi vendéglátóhely működött Magyarországon, addig idén június végén azonban már csak 45 914 – írja a Portfolió a KSH adatai alapján.

Az előrejelzéseknek megfelelelően 2022 végéhez képest is számottevő a visszaesés: azóta 482 étterem, gyorsbüfé, 53 cukrászda, 433 italüzlet, kávézó, zenés-táncos szórakozóhely és 65 közétkeztetést végző hely zárt be.

(Cikkünk eredeti változatában összekavaradott néhány adat, amit javítottunk, a hibáért elnézést kérünk!)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!