Vasút

Megérkezett Zoltán, és megakasztotta Németország közlekedését
A vihar éppen a karácsonyi roham közepén végzett pusztításokat az infrastruktúrában.
Megépíthették volna kétszer a Déli és a Nyugati közötti alagutat, lett helyette Budapest–Belgrád
Több százezer ember életét lehetne megkönnyíteni néhány vasúti fejlesztéssel, amelyekre évek vagy évtizedek óta nem volt pénz. Az, hogy mire költött ezek helyett a kormány, megmutatja, hol vannak a...
Berúgott és elaludt a karácsonyi szolgálat közben a vasutas, leállt a közlekedés
A bíróság közérdekű üzem működésének megzavarása miatt 375 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. Két vonat is az ő jelzésére várt, végül a rendőrök ébresztették fel.
Keressük a MÁV legjeit
Olvasóink segítségét is várjuk, hogy feltárjuk a MÁV legnagyobb problémáit, és felfedjük a legnagyobb titkait. A magyar vasút legizgalmasabb, leglátványosabb, legvidámabb és legszomorúbb dolgait...
A MÁV öt legnagyobb problémája
Igen, persze, az öt nagy ellenség: a négy évszak és az utasok. De fordítsuk komolyra a szót.
Legalább másfél millió ember számára tenné ingyenessé a tömegközlekedést Lázár János
Bár nem teljesen egyértelmű, kiket ért Lázár közfoglalkoztatottak alatt, a jelek szerint ingyenesen használhatnák a tömegközlekedést.
Vádat emeltek a balatonfüredi vonatbalesetet okozó mozdonyvezetők ellen
Két utas töréses, egy utas könnyebb sérülést szenvedett a tavaly nyári balesetben.
24.hu: Tízmillió euróért vásárolnák ki Lázárék a Strabag üzletrészét a GYSEV-ből
A lap megkérdezte a magyar-osztrák közös vasúttársaságban a tulajdonosi jogokat gyakorló, Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot, helytálló-e a hír, de egyelőre nem válaszoltak.
Vasárnaptól újra két vágányon járnak a vonatok az 1-es fővonalon
Életbe lép a téli menetrend és nem kell majd átszállni a pótlóbuszokra. A MÁV szerint a felújított szakaszon néhány hétig 80 km/h-s sebességgel járnak majd a vonatok.
Kövess minket Facebookon is!