Vasárnaptól újra két vágányon járnak a vonatok az 1-es fővonalon

2023. december 9. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

December 10-től ismét két vágányon járnak a vonatok az egyes fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, miután december 9-re elkészül a 29 kilométer hosszú, kétvágányú pálya felújítása – közölte a MÁV. Azt írták, hogy az előkészítésen és az átépítésen több mint 1100 munkatársuk dolgozott, a felújításban részt vevők a három hónap alatt napi 24 órában két műszakban – akár esőben, szélben, fagyban is – dolgoztak.

„Így az ország legforgalmasabb szakaszán december 10-én megindulhat mindkét vágányon a felújítás előtt megszokott menetrend szerinti vasúti közlekedés, már nem kell átszállni pótlóbuszokra” – közölte a MÁV.

A vasúttársaság egy videót is közzétett, ebben részletesen elmondja a helyettes szóvivő, hogy mi miért és hogyan történt a felújítás során:

Az 1-es fővonal felújítása szeptemberben kezdődött, amikor elindult a vonatpótlás, a győri vonalon, több százan maradtak le a buszokról Bicskénél, erről itt írtunk. A vonatközlekedés három héten keresztül teljesen szünetelt Biatorbágy és Szárliget, illetve Tatabánya, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között, erről itt írtunk.


Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!