Elindult a vonatpótlás a győri vonalon, több százan maradtak le a buszokról Bicskénél

2023. szeptember 18. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasói visszajelzések alapján nem sikerült zökkenőmentesen megoldani az 1-es vasúti vonal elengedhetetlen felújítása miatti első napot a MÁV-nak. Aki nem erre jár vagy él, annak is ismerős lehet ez a sztori, mert a vonal felújítását Lázár János építési és közlekedési miniszter rendelte el, miután olyan pocsék állapotba kerültek a sínek egyes szakaszokon, hogy korlátozni kellett a vonatok sebességét.

A MÁV jelezte, hogy a felújításra nincs forrásuk, mire érkezett a válasz Lázártól, hogy a MÁV vezetői azt csinálják, amire utasította őket. Nem sokkal később felmentette a vasúttársaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét, és megindult a munka.

A mostani munkálatok Szárliget és Biatorbágy között zajlanak, és körülbelül harminc kilométert érintenek. Szár, két bicskei megállóhely, Herceghalom után már Biatorbágy jön. A felújítás első szakasza október 26-ig tart. (A nemzetközi vonatokat nem érinti a felújítás, csak hosszabb menetidőre számíthatnak.)

A MÁV jó nagy táblákon tudatja is, hogyan módosult a menetrend, és mire számítsanak az utasok. A neten is elérhetőek a változások, ettől még sok dühöt váltott ki a gyakorlati szervezés.

„Késő buszok, nem pontos menetrend, több száz lemaradó ember a pótlóbuszokról, néma, nem szolgáló önkormányzatok. A maradék vonatok közlekedése is borzasztó ötlet alapján megy, a buszok késve járnak, közveszélyesek. Őskáosz”

– írta az egyik olvasónk.

Volt, aki egyszerűen csak a legaljának nevezte a szervezést. Különösen nagy felháborodást keltett egy helyi Facebook-csoportban az a történet, hogy állítólag megbüntették az ellenőrök, ha valaki nem tudta, milyen jegyet kellett vennie.

A 444 tudósítása szerint több megállóban otthagyták az utasokat, vagy épp le akartak szállni egy járatról, de ott a sofőr nem állt meg. A lap szerint a tömeg hevesen szidta az utasirányítókat.

Október 26-tól elvileg három hétre teljes vágányzár lesz, az egyik utas szerint onnantól a földi pokol vár rájuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!