Lázár János kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét

2023. szeptember 6. – 17:23

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János felmentette a vasúttársaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét – írja a hvg.hu. A lap értesüléseit Csepreghy Nándor miniszterhelyettes is megerősítette, aki arról beszélt, hogy a MÁV-ban és az Építési és Közlekedési Minisztériumban is várhatóak még felmentések.

Frissítés 21:20-kor: Cikkünk korábbi verziójában a hvg.hu cikke alapján azt írtuk, hogy két vezérigazgató-helyettest mentett fel a miniszter. A vasúttársaság később jelezte, hogy az értesülés csak Bádonfainé Szikszay Erzsébet gazdasági vezérigazgató-helyettes esetében helytálló. „Virág István vezérigazgató-helyettes bár elérte a nyugdíjkorhatárt, aktív szolgálatát nem fejezi be”.

A döntés háttérében a Budapest-Győr-Hegyeshalom 1-es fővonalon bevezetett kényszerű sebességkorlátozás áll. A két régi MÁV-os vezető, Virág István pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes és Bádonfainé Szikszay Erzsébet gazdasági vezérigazgató-helyettes felmentése azért nem meglepetés, mert a miniszter a héten már odaszólt a MÁV vezetésének.

„Aki egy nyolcszázmilliárd forintos kasszában nem talál meg 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot” – mondta a miniszter a sebességkorlátozással kapcsolatban. Majd hozzátette: a MÁV vezetői ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes arról beszélt, hogy nemcsak nekik kellett távozniuk – és nem is csak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is felmentettek embereket.

Csepreghy azt mondta, hogy „voltak és vannak, akik ezt a gyorsítást akadályozták, lassították vagy egyenesen szabotálták. És olyanok is, akik a munkájuk végzése helyett a vasúttal szembeni kampányhoz szállítottak anyagokat médiaszereplőknek, ellenzéki pártoknak. Ezektől a kollégáktól most megválunk.”

Az 1-es fővonal állapota kisebb harchoz vezetett a MÁV és az Építési és Közlekedési Minisztérium, illetve annak minisztere, Lázár János között. Augusztus 26-án derült ki, hogy olyan rossz a sínek állapota, hogy közel 30 kilométeren korlátozni kell a vonatok sebességét, ezután Lázár elrendelte a vonal felújítását, de a MÁV jelezte, hogy erre nem feltétlenül van forrás, erre érkezett a válasz Lázártól, hogy a MÁV vezetői azt csinálják, amire utasította őket.

Ebben a cikkünkben szakértők beszéltek arról, hogy mennyire egyszerű vagy épp bonyolult 32 milliárdot előrántani a MÁV kasszájából. A vasúttársaság nyáron 10 mellékvonalát zárta be, Lázár János nyáron már elnézést is kért az utasoktól a balesetekért és késésekért. A MÁV infrastruktúrájának állapotáról itt írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!