Lázár János a MÁV-nak: Ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket

2023. augusztus 31. – 08:21

Másolás

Vágólapra másolva

„Aki egy nyolcszázmilliárd forintos kasszában nem talál meg 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot”

– mondta Lázár János egy sajtótájékoztatón, miután a Szabad Európa arról kérdezte, hogy a MÁV vezetése kérte Lázárt, szerezzen pénzt a Pénzügyminisztériumtól az 1-es vasúti főút helyreállítására.

Korábban írtuk meg, hogy olyan rossz állapotban vannak a sínek a Bécsbe tartó Budapest–Győr–Hegyeshalom vasúti vonalon, hogy korlátozni kellett a vonatok sebességét, a menetidő 5-10, esetenként akár 10-20 perccel is nőhet. Lázár elrendelte a szakasz azonnali felújítását: már csak az volt a kérdés, honnan lesz minderre forrás.

„Ha nem lépünk azonnal, akkor le kell zárni a vonalat, amely beláthatatlan következményekkel járna a személyszállításra és áruszállításra is” – fogalmazott a miniszter az azonnali felújítást sürgetve. Szerinte nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy „a sebességpresszió miatt veszélybe sodorjunk egyetlen utast is”.

A MÁV megkeresésünkre azt mondta, Lázár egyértelművé tette, hogy „a lehető leggyorsabb, legátfogóbb és legfenntarthatóbb megoldást támogatja, ehhez pedig – más sajtóértesülésekkel szemben – a források is rendelkezésre fognak állni”. A források kérdésére, arra, hogy biztosít-e pénzt a kormány a felújításra, Lázár a MÁV-nak üzenve azt mondta,

„Arra szeretném kérni a sajtón keresztül a MÁV vezetését, hogy ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a helyreállítást.”

Lázár szerint ugyanis most még 120-ról 100 km/órára kellett lassítani a forgalmat, félő viszont, hogy pár hónapon belül 40 km/órára kell majd, ha nem cselekednek. A MÁV szerint a felújítás pluszforrás nélkül csak a 2024-re tervezett felújítás kárára lehetséges: Lázár erre válaszul üzente a MÁV-nak a fentebb idézet mondatot, miszerint ha ez egy nyolcszázmilliárdos költségvetésű cégnek nem megy, akkor le lehet rakni a lantot.

A Szabad Európa arról írt, hogy a Budapest–Hegyeshalom-vonalon jelenleg is folynak a felújítási és korszerűsítési munkák. A MÁV 2020-ban 19 milliárd forintot nyert az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből, és 5,2 milliárd forint magyar önrésszel kiegészülve 24,2 milliárd forint értékben írtak ki közbeszerzést.

A tendert Mészáros Lőrinc cége, az R-KORD Kft. nyerte el, és a tervek szerint a felújítás után 15 perccel csökkenhet a vonatok menetideje. A munkákat 2024 szeptemberéig kell befejezni, ám abban – az évekkel ezelőtt kiírt – közbeszerzésben a vasúti pálya felújítása egyáltalán nem szerepelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!