Legalább másfél millió ember számára tenné ingyenessé a tömegközlekedést Lázár János

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Bár nem teljesen egyértelmű, kiket ért Lázár közfoglalkoztatottak alatt, a jelek szerint ingyenesen használhatnák a tömegközlekedést.

A rendszerváltás óta eltelt időszak „legnagyobb tarifareformján” dolgozik Lázár János, aki kedden, azaz ma viszi/vitte a kormány elé javaslatait, amely értelmében több mint másfél millió emberrel többen használhatnák ingyenesen a tömegközlekedést (közel 2 millió 65 éven felülinek eddig is ingyenes volt).

Előzmények: Lázár november végén beszélt arról, hogy – Budapest után – 14 éven aluliak számára ingyenessé tenné a tömegközlekedést. A Mávnál és a Volánnál a jelenleg 6 és 14 év közötti gyerekek 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak (6 éven aluliaknak most is ingyenes).

  • A helyi tömegközlekedés tarifái pedig önkormányzatonként eltérnek (Budaörsön, Dunakeszin vagy Hódmezővásárhelyen például ingyenes a tömegközlekedés).
Mi változott?

Lázár két héttel ezelőtti posztjában – és a Blikknek adott interjújában – már arról beszélt, hogy a 14 éven aluliak mellett a közalkalmazottak és a „hátrányos helyzetűek” is ingyenesen utazhatnak majd.

  • Nem teljesen egyértelmű, hogy mit ért Lázár közalkalmazott alatt. „A munkajogi kategóriák alapján a közalkalmazottak mára csak a szociális ágazatban dolgozókat fedik le. Nem világos, hogy a többi közszolgálati viszonyra is érvényes-e az állítás” – mondta a G7-nek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
  • A szövegkörnyezet alapján Lázár az összes közszolgálati dolgozóra utalhat: posztjában felhozza példaként a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat, a Blikknek meg a „pecsétes rendszer” megszűnéséről beszélt (arra utalva, hogy jelenleg a közszolgálati dolgozók évi 12-szer 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak).
Számokban

: a KSH népszámlálási adatai alapján mintegy 840 ezer 6 és 14 év közötti gyerek él Magyarországon. Borosné szerint pedig jelenleg 618 ezer közszolgálati dolgozó van (közalkalmazott, tehát szociális dolgozó pedig 92 ezer). Lázár emellett azoknak is teljes ingyenességet adna a jegyrendszer egyszerűsítése céljából, akik eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazhattak.

  • A személyszállítást szervező Máv-Startnak tavaly nagyjából 35 milliárd forintos jegybevétele volt, miközben az államtól több mint 230 milliárd forintos támogatást kapott. Ez az arány a lépéssel tovább szélesedhet.

Tágabb kontextus

: Lázár vasúttal kapcsolatos tervei egyelőre azon alapulnak – ahogy ő is mondta –, hogy a minőség korlátozott, „olyan, amilyen”, de legalább „olcsón adja ezt a szolgáltatást”. Ha megvalósul a terve, sok százezer család és alulfizetett állami dolgozónak könnyítheti meg életét az ingyenessé tétel, ugyanakkor a Lázár által hangoztatott környezetvédelmi céloknak kevésbé egyértelmű a helyzete.

  • Kérdéses ugyanis, hogy az ingyenessé tétel hogyan hat az eddig sem túl magas szolgáltatások minőségére. Míg ugyanis Nyugat- és Dél-Európában hatalmas összegeket ölnek bele infrastrukturális fejlesztésekbe, hogy a felső- és középosztálybelieket áttereljék a tömegközlekedésre, kérdéses, hogyan hat a tömegközlekedést amúgy nagy arányban használó magyar felső- és középosztályra a tömegközlekedési vállalatok egyre nagyobb forráshiánya.

Kövess minket Facebookon is!