Valter Attila
Valter Attila egy brutálisan erős csapat tagjaként indul a Vueltán
A magyar bajnok bringás Giro- és Tour-győztes csapatársakkal együtt fog tekerni a spanyol körversenyen.
Valter Attila csapatidőfutamban nyert, és vezet összetettben a spanyol egyhetes bringaversenyen
A Jumbo-Visma győzött a Vuelta a Burgos második szakaszán. A célba érők közül Valter állt a legjobban, így az élre ugrott.
Pár óra erejéig mindenki úgy érezhette, hogy Valter Attilaként falja a kilométereket
A tavaly Magyarországon vendégeskedő Giro d'Italia emlékére a Balaton-felvidéken szerveztek amatőr bringaversenyt. A lábakat gyilkoló emelkedők mellett a balatoni panoráma is emlékezetessé tette a...
Megmutatjuk, mi történt Valter Attilával a Strade Bianche utolsó emelkedőjén
A közvetítésben nem volt látható, hogyan küzdöttek a dobogós helyért az olasz kerékpárverseny végjátékában, de a Telex kamerája rögzítette, mikor tudott elszakadni Valtertől csapattársa.
Valter Attila: Már mindenki odafigyelt rám, nem utazhattam a kerekeken
A murvás utakkal tűzdelt kerékpárversenyen, a Strade Bianchén Valter Attila ötödik lett. A legvégéig úgy érezte, hogy a győzelem is elérhető. Tudja, hogy taktikailag még fejlődhet, de új csapatában...
Valter Attila 5. lett az egyik legkeményebb olasz kerékpárversenyen
A Jumbo-Visma magyar bringása remekül versenyzett a Strade Bianchén, végig ott volt a legerősebbek között.
Valter Attila győzelemhez segítette Tour-győztes csapattársát, ő pedig harmadik lett a szakaszon
A magyar bringás az utolsó szakasz előtt a negyedik helyen áll a spanyolországi Gran Camiño versenyen.
Először versenyzett jumbósként Valter Attila, de durva hóesés miatt nem érhette el a célt
Valter Spanyolországban debütált, de az egyre rosszabbra forduló időjárás és biztonsági okok miatt egyszer csak megálltak a bringások. Lefújták a szakaszt.
Két kerékpáros legenda vonult vissza az év utolsó nagy versenyén
Ismét Tadej Pogačar nyerte az Il Lombardiát, ami Vincenzo Nibali és Alejandro Valverde utolsó versenye is volt egyben.
Hatalmas szólóval belga győzelem született a kerékpár-vb-n, Valter Attila 23. lett
A 22 éves Remco Evenepoel két és fél percet adott mindenkinek, Valter a mögötte érkező csoporttal hajrázott világsztárokkal.









