Választási csalás

Ötmillió dollárt ígért a párnamágnás annak, aki megcáfolja az elcsalt választásos elméletét....
Mike Lindell azt állította, hogy Kína beavatkozott a 2020-as amerikai elnökválasztásba.
Több mint 30 elnökválasztásba nyúlt bele egy izraeli hackercsapat
Dezinformációk terjesztése, politikai ellenfelek hiteltelenítése, megfigyelés – a Cambridge Analytica botránya óta nem látott ügyet göngyölített fel egy nemzetközi oknyomozó újságírókból álló csoport.
Brutális vereséget szenvedett az amerikai választáson, felbérelt fegyveresekkel soroztatta meg a...
Egy hónapos támadássorozat után kapták el a 48 százalékpontos vereségét csalással magyarázó politikust.
Vádat emeltek egy kecskeméti nő ellen, aki hamis ajánlóívekkel lett jelölt az országgyűlési...
A hamis ívek nélkül el sem érte volna a képviselőjelöltté váláshoz szükséges ötszáz ajánlást.
Választási csalással vádolnak 25 embert Baranya megyében
A jelölt ismerősei fejenként öt-ötezer forintot adtak az átjelentkezésért és szavazásért.
Hajléktalanokkal szavaztattak, választási csalással vádolják az örmény nemzetiségi szószólót
Akopjan Nikogosz azt írta, hogy az ügyben ő maga kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését.
„Leszavaztak a Fideszre, de közben mindenki panaszkodott” – pörögnek a szavazatszámlálók beszámolói
Ezek a szövegek egyszerre mutatnak meg valamit a vidékből, a Budapest-vidék ellentétből és a politikailag aktív fővárosiak világképéről.
Rendszerszinten biztosan nem tömtek urnákat a választásokon
Nincsenek olyan szavazókörök, ahol irreálisan sokan mentek el szavazni, és életszerűtlenül sokan szavaztak volna a Fideszre.
Nem volt szisztematikus csalás a választásokon, de furcsa a sok extrémen fideszes település
Olyan választási csalás, amit statisztikai eszközökkel egyértelműen ki lehetne mutatni, nem volt – még akkor sem, ha néhány településen nagyon egy irányba mentek a voksok.
Az Európai Ügyészségnél is feljelentést tesz az ellenzék az elégetett erdélyi levélszavazatok miatt
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerint Erdélyben minden választási évben központi utasítás dönti el, hogy a Fidesz javára hány százaléknak kell kijönnie a levélszavazatokból.
Kövess minket Facebookon is!