Élőben fogják közvetíteni Donald Trump tárgyalását

2023. szeptember 1. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

A Donald Trump és vádlott-társai ügyében eljáró bíró úgy döntött, a georgiai választási csalási ügyben indított bírósági tárgyalást közvetíteni fogják a televízióban – írja a BBC.

A tárgyalást nemcsak a televízióban, a YouTube-on is élőben lehet majd követni.

A georgiai Fulton megye kerületi ügyésze, Fani Willis azzal vádolta meg a volt amerikai elnököt augusztus közepén, hogy bizalmasaival együtt meg akarta másítani a 2020-as választás eredményét Georgia államban, ahol végül szűken, kicsit több mint tízezer szavazattal Joe Biden nyert.

Ahogy arról korábban ebben a cikkben részletesen is írtunk, Willis összesen 41 vádpontot hozott fel Trumppal és 18 bizalmasával (köztük ügyvédjével, Rudy Giulianival és kabinetfőnökével, Mark Meadows-zal) szemben. Azzal vádolja Trumpot, hogy részt vett egy széles körű összeesküvésben, amelynek célja az állam 2020-as választási eredményeinek megváltoztatása és a hatalomban maradás volt. Az ügyész korábbi bizalmasait próbálhatja kijátszani az exelnök ellen, néhány vádpont pedig kötelező börtönbüntetést von maga után.

A hivatalos vádemelés várhatóan a szeptember 5-i héten történik majd meg. Ez a negyedik vádemelés a volt elnök ellen. Ahogyan a korábbi ügyekben, Donald Trump ezúttal is tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményeket, így megjelenhet a tárgyaláson.

Az, hogy a georgiai per esetében a bíró úgy határozott, hogy a teremben lehetnek kamerák, azért is jelentős, mert a másik három ügyet olyan államokban tárgyalják majd, ahol erre a törvény nem ad felhatalmazást. Így ez a per várhatóan sokkal nagyobb médiavisszhangot fog kelteni.

Trumpnak augusztus 25-én kellett bevonulnia a hírhedt Fulton megyei börtönbe, ahol rabosítási fotó is készült róla, majd 200 ezer dolláros (több mint hetvenmillió forintos) óvadék ellenében szabadon távozhatott. Rabosítása és szabadlábra helyezése után Trump az atlantai repülőtéren újságíróknak arról beszélt, hogy ő „nem tett semmi rosszat”, az ellene felhozott ügy pedig „az igazságszolgáltatás megcsúfolása”.

Ami a 2024-es republikánus elnökjelöltségért folyó versenyt illeti, a vádemelések nem rontották Trump esélyeit, sőt. Az exelnöknek óriási előnye van kihívóival szemben a felmérésekben fél évvel a előválasztás kezdete előtt. Az amerikai törvények ráadásul azt sem tiltják, hogy elítélt emberek elinduljanak az elnökválasztáson, így Trump akár a börtönből is indulhat majd.

A vádemelések azonban így is megnehezíthetik majd Trump dolgát, mivel várhatóan mind a négy pere párhuzamosan fut majd jövő tavasszal, Trumpnak a republikánus előválasztás kellős közepén kell majd bíróságra járnia kampányolás helyett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!