Lambéria mögé csúsztak szavazólapok Angyalföldön, meg kellett bontani, hogy megtalálják őket

2024. június 13. – 23:43

Másolás

Vágólapra másolva

Egy furcsán végrehajtott választási csalásról számolt be olvasónk a vasárnapi választások után. Azt írta: a XIII. kerületi Németh László Gimnáziumban hiányzott négy szavazólap, amelyek állítólag a lambéria mögé csúsztak be. Szerinte meg kellett bontani a lambériát, ami mögül valóban előkerült 4 szavazólap, és azok közül az egyikén Vitézy Dávid neve szerepelt.

Mint az ilyen olvasói leveleknél, ennél is megpróbáltunk utánajárni a dolognak, írtunk többek között az iskolának, a Nemzeti Választási Irodának, majd egy továbbirányítás után a XIII. kerületnek. Végül a XIII. kerület jegyzője tett pontot a lambéria-gate végére, amikor megerősítette, hogy olvasónk nagyjából az igazságot írta meg. Azt írta:

„A szavazás napján az egyik választópolgár jelezte a szavazatszámláló bizottságnak, hogy a fülkéből 4 szavazólapja a lambéria mögé csúszott. Tekintettel arra, hogy a szavazólapokat kiszedni, illetve a lambériát eltávolítani nem lehetett, a választópolgár a négy beejtett szavazólap helyett újakat kapott. Az esetről jegyzőkönyv készült, melyet az összes jelenlévő SZSZB tag aláírásával hitelesített. Az érintett szavazókörben az urnában lévő szavazólapok száma és a megjelent választópolgárok száma megegyezett, ez is bizonyítja, hogy az eset se a választópolgárnak, se a választáson induló jelöltek bármelyikének nem okozott hátrányt. Valóban a lambéria lebontása után kerültek meg a szavazólapok.”

Lezárult tehát a lambéria-gate, nem ezen múlt, hogy Vitézy vagy Karácsony lesz Budapest főpolgármestere.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!