1,8 milliárdos beruházásnak köszönhetően hallgathatjuk ezentúl a Nélküledet, ha Hatvan környékén...
Ehhez a megadott sebességgel kell haladni a megfelelő útszakaszon.
A Tiborcz-közeli sárvári szállodában 200 ezer forint fölött van egy éjszaka, és még a proszektúrát...
A sárvári kórház hullaháza szó szerint útban volt, a helyén épült a bevezető a frissen nyílt szállodához. Az építők a kórház fejlesztését ígérték cserébe.
Bezárul a győri körgyűrű, ha lesz pénz az elkerülőre
Az M1-est és a szlovák határt kötheti össze a győri északnyugati elkerülő, miközben Alsó-Szigetközön is segítene. Győrújfalu és Győr között napi átlagban 13 ezer 600 jármű hajt, a faluban zebra...
Szíjj László szerint sosem volt fehérebb a magyar gazdaság, mint most
A közbeszerzéseken taroló Duna Group alapító-tulajdonosa az Indexnek adott interjút.
Hoppá, ott van még 200 méter út? Hihetetlen baki az M6-os építésénél
Az ATV úgy tudja, a közbeszerzés kiírásakor elfeledkeztek egy kétszáz méteres szakaszról.
Egyetlen kilométernyi autópályát sem fognak átadni idén Magyarországon
Mégsem kezdik építeni az M8-ast Dunaújvárosig, csúszik az M44-es átadása is, két észak-alföldi szakaszt viszont elkezdenek építeni. Az M6-oson is csak jövőre juthatunk el a horvát határig, a...
2025-re készülhet el az M44-es hiányzó szakasza, ami turbó körforgalommal csatlakozik az M5-re
A Szentkirály és Kecskemét közötti 32 kilométeres szakasz építése 107 milliárd forintba kerül majd a tervek szerint.
Magyar Narancs: „Szóbeli” engedéllyel épült aszfaltos út egy fideszes képviselő balatonlellei...
A város polgármestere szerint egy felajánlást kaptak, amit örömmel vettek.
Kiírták az új közbeszerzést az M0-s északi szakaszára
A 11-es főút Budakalász és Szentendre közötti szakasza 2x3 sávossá bővül.
Ünnepelnek a természetvédők, nem lesz út a Nádas-tó mellett
Nagy sikert könyvelhetnek el a budakeszi civilek, akik összefogva meg tudták akadályozni helyi értékes természeti területek beépítését.
Kövess minket Facebookon is!