1,8 milliárdos beruházásnak köszönhetően hallgathatjuk ezentúl a Nélküledet, ha Hatvan környékén autózunk

2024. szeptember 5. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

Elkészült Magyarország harmadik zenélő útburkolata a 21-es főúton Hatvan és Lőrinci között, jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára, Pántya József a beruházást átadó sajtótájékoztatón – írja a 24.hu

Ha az 550 méteres útszakaszon 80 kilométeres per órás sebességgel halad valaki autóval, akkor a kerekek alatt máris megszólal az Ismerős Arcok Nélküled című dalának egy részlete. Valahogy így:

A zenélő burkolatot az ÉKM megbízásából a He-Do Építő Zrt. alkotta meg egy nettó 1,8 milliárd forintos beruházás keretében, de ez a pénz nem kizárólag erre ment el. Buszvárókat, zebrákat, parkolóhelyeket és kerékpártárolókat, vadvádő kerítést is építettek belőle, de telepítettek kamerákat és a Hidegvölgyi-vízfolyást is rendezték belőle. A cég többek között a luxusjachtjairól elhíresült Szíjj László érdekeltségével is együtt dolgozik, nyáron 240 milliárdos sztrádaépítésre jelentkeztek be együtt Romániában.

A cikkben a megjelenés után jeleztük, hogy a közel 1,8 milliárd forintból nem csak a zenélő burkolat valósult meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!