Bezárul a győri körgyűrű, ha lesz pénz az elkerülőre

2024. február 14. – 12:34

Bezárul a győri körgyűrű, ha lesz pénz az elkerülőre
Néhány hete jelzőlámpákat szereltek fel a Győrben a Galántai úton, akkora lett a forgalom. Egyenesen tovább a szlovák határ vezet az út, balra a kiköltözőkkel telítődő alsó-szigetközi falvak felé – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Építési engedélyt kapott, de az optimista győrújfalui polgármester is csak reméli, hogy a 2026-os országgyűlési választások előtt egyáltalán az alapkövét leteszik a győri északnyugati elkerülőnek, mely faluja mellett átvágva összeköti a szlovák határ menti Vámosszabadit az M1-es sztrádával. Ehhez még kormánydöntések kellenek, többek közt már a nyomvonalon lévő területek megszerzésének forrásbiztosítására.

A kétezres évek elejétől fokozódó kiköltözési hullám generálta azt a forgalmat, mely a Győr melletti, alsó-szigetközi településekről araszol reggelente a megyeszékhely felé, majd tart vissza hétköznap délutánonként. A győrzámolyi Szombathelyi László is naponta ingázik ezen az úton Győr felé. Tapasztalata szerint a reggeli órákban iskolaidőben fél 7 és 8 óra között Győr felé az óránkénti 20-30 kilométeres már jó sebességnek mondható, délután 14-16 óra között kifelé, Győrzámoly irányába hasonló a helyzet, bár akkor valamivel gyorsabb azért a közlekedés. Ezekben az időkben túlterhelt a szakasz, de akkor olyan szinten, hogy az érintett falvakban egy-egy utcából szinte lehetetlenség kikanyarodni a szigetközi útra.

Győrzámolyt egyébként hivatalosan 3949-an lakják már úgy, hogy a kilencvenes évek elején még csak 1400 regisztrált lakosa volt. A 2013-as árvízkor derült ki – amikor a kitelepítés is szóba került – hogy jóval több lakója van a falunak, mint amennyit az önkormányzatnál számon tartottak. Győrújfalu is dinamikusan fejlődik, nekik fontos is volt, hogy elérjék a kétezres lélekszámot: 2016 elején még csak 1782-nél tartottak, de belehúztak, újabb lakóparkot alakítottak ki (mostanra 2526-an vannak ide bejegyezve).

Eközben az ezeket a falvakat Győrrel összekötő 1401-es szigetközi úton már akkora a forgalom, hogy a falvakban nem könnyű gyalog sem átjutni az út túloldalára. Ezt Győrújfalun több helyen zebra-zászlókkal oldották meg, vagyis az út mindkét oldalán zászlók vannak egy tartóban, és aki átkel, néha ezzel a kezében indul neki, még jobban felhívva magára a figyelmet. A Győrújfalu és Győr közötti szakaszon a mérések szerint naponta átlagban mostanra 13 ezer 600 „járműegység” halad át. Papíron közben már létezik az elkerülő, melynek csupán a tervezése 749 millió forintba került.

A győri északnyugati elkerülőt a kék csík jelöli – Fotó: NIF
A győri északnyugati elkerülőt a kék csík jelöli – Fotó: NIF

Olvasónk is ezt feszegette nekünk küldött levelében: arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1401-es (Szigetköz felé tartó) és a 14-es (a szlovák határ felé, Vámosszabadi irányába futó) főút találkozásában néhány hete kiépítették a jelzőlámpákat a kereszteződésben a megnövekedett forgalom miatt. „Véleményem szerint ha az elkerülő kész lett volna, e lépésre nem lett volna szükség” – írta.

Ennek apropóján néztük meg, miként áll az északnyugati elkerülő ügye, mely egyébként nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás. Kiderült, építési engedélyt kapott tavaly október 13-án. A fejlesztéssel bezárulhat a győri körgyűrű, amely a 14-es és 813-as út vámosszabadi körforgalmát köti össze az M85-ös M1-es autópálya győri körforgalmi csomópontjával.

Összesen 13 ezer 417 méter új főpálya szakasz, plusz az 1-es főúton 1341 méter, az 1401-es úton 771 méter útkorrekció szerepel a tervekben, valamint Győrújfalu és Győrzámoly között turbó körforgalom és a Mosoni-Dunán új híd épül.

A fejleményekre Nagy Imre Attila győrújfalui polgármester elmondta, önkormányzatuk azt kérte, hogy zajvédő fal épüljön a 1401-es út és az új Mosoni-Duna híd közötti mintegy három kilométeres szakaszon, szerencsére ez szerepel is az építési engedélyben.

Információink szerint az építési engedély megszerzését követően a komplett kivitelezési tervdokumentáció várhatóan 2024 harmadik negyedévben készül el. Az Építési és Közlekedési Minisztérium kérdésünkre úgy reagált: előkészítésükben az elkerülő út tervezése jelenleg is folyamatban van a 2023 októberében kiadott építési engedély mellett. A kivitelezési tervdokumentációval a beruházás előkészítési fázisa zárul majd. A területszerzési és terület előkészítési, valamint megvalósítási feladatainak megkezdéséhez újabb kormánydöntések és azt követően forrásbiztosítás szükséges – közölték.

A győrújfalui polgármester úgy számol, hogy az engedélyezési terv alapján a fejlesztés elkészülte utáni ötödik évben a településükön naponta áthaladó forgalom a 13 ezer 600 járműről 7700-ra csökken majd, azaz szinte minden második autó eltűnik a Mártírok útjáról. A győrújfalui önkormányzat képviselő-testülete elvi döntést hozott már arról, hogy amikor az elkerülő megépül, belterületükre a 20 tonna feletti tehergépjárművek behajtását megtiltja és egyedileg kiadott engedélyhez köti majd.

„Kellően optimista megérzésem szerint az elkerülő alapkövének letétele megtörténik még a 2026-os országgyűlési választások előtt”.

Súlykorlátozást egyébként már bevezettek egy kis szakaszon: 2022 novembere óta nem hajthatnak be 20 tonnánál nehezebb járművek a Győrújfalu és Győrzámoly közötti szakaszra. A hivatalos tájékoztatás szerint az intézkedés a nehéz teherforgalom csökkentése, ezzel az érintett településeken élők életminőségének javítása és a felújított útszakaszok állagmegóvása érdekében történt. Az Átlátszó által megkérdezett Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint azonban a tábla kihelyezése kapcsán a háttérben felsejlik a miniszterelnök unokaöccsének érdekeltsége is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!