Újbuda

A rendőr akár lőhet is, ha késsel támadják, a civil inkább fusson, ahogy bír
A késsel fenyegetés az egyik legveszélyesebb támadási forma. A rendőröket képzik az ilyen esetekre, de kevesebbet, mint kellene. Az arányosság elvének betartásával a rendőr ilyenkor a pisztolyát is...
17 centis késsel szúrta meg a rendőröket az újbudai késelő, őrizetbe vették
Az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán, a harmadikat szívtájékon szúrta meg, ő halt bele a sérülésbe. Az ügyészség nyomozócsoportot hoz létre az ügyben.
Halálra késeltek egy rendőrt Újbudán, kettőt pedig megszúrtak
A menekülő férfit egy rendőr lábon lőtte, így elfogták.
Újbuda Önkormányzata a civilekkel közösen tiltakozik a Déli Körvasút beruházás miatti fakivágások...
Korábban a civilek bírósági úton támadták meg a 337 milliárdos projekt környezetvédelmi engedélyét, amit a Fővárosi Törvényszék megsemmisített. Az indoklásban kitértek arra, milyen szempontok...
László Imre reagált az újbudai ellenzék Molnár Gyula ellen irányuló tiltakozására
Az újbudai polgármester szerint a kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés.
Tiltakozik az újbudai ellenzék, amiért a polgármester Molnár Gyulát nevezte ki kabinetvezetőnek
A Momentum, a Párbeszéd, az LMP és az MSZP közös levélben írta meg László Imrének, hogy ha nem gondolja át a lépést, akkor a decemberi ülésen már nem tudják garantálni a testületi többséget.
Legalább öt oka van annak, hogy miért kap sorra ki az ellenzék a budapesti időköziken
A kiábrándult ellenzéki választók nem mennek el szavazni, mert nem érzik az időközi tétjét, az összefogás több helyen döcög, a Fidesz viszont belead anyait-apait a mozgósításba. Tizenegy időközi...
Újabb időközi választások a fővárosban: Zuglóban a megosztott ellenzék száll harcba a Fidesszel
Sorozatos vereségek után újabb erőpróba vár az ellenzékre vasárnap. Időközi választást tartanak Újbudán és Zuglóban. A XIV. kerületben konfliktusok vannak az MSZP, a DK és a Párbeszéd között, és a...
Kövess minket Facebookon is!