Dicséretet és jutalmat kaptak a rendőrgyilkosság idején intézkedő rendőrök

2023. február 16. – 16:51

Másolás

Vágólapra másolva

Dicséretben és összesen ötmillió forint jutalomban részesítette a január 13-án tragédiával végződő intézkedésben részt vevő rendőröket Újbuda polgármestere – közölte a kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben idézték László Imre (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) polgármestert, aki kiemelte, hogy a meggyilkolt Baumann Péter nem tekintett hősként magára, ahogy kollégái vagy a rendőri állomány egyetlen tagja sem. Úgy döntöttek e hivatás mellett, hogy tudták: annak nem a nyugalom és a kiszámíthatóság a velejárója, hanem a stressz, a kockázat és a kockáztatás – fogalmazott.

Emlékeztetett: január 13-án egy rendőri intézkedésben vesztette életét Baumann Péter főhadnagy, a támadója két másik rendőrt is megsebesített. Az akcióban a XI. Kerületi Rendőrkapitányság öt munkatársa vett részt. Őket – köztük posztumusz Baumann Pétert – „az Újbuda területén elkövetett bűncselekmények felderítésében, az elkövetők elfogásában tanúsított kiemelkedő tevékenységükért és felelősségteljes munkájukért” polgármesteri dicséretben részesítette László Imre – áll a közleményben.

Ahogy arról beszámoltunk, január 13-án halálra késeltek egy rendőrt Újbudán, a Lecke utcában, kettőt pedig megszúrtak. Egy 35 éves férfi akkor támadt a rendőrökre, amikor meg akarták bilincselni, miután rátörte az ajtót a szomszédjára. Információink szerint az izmos, agresszív és zavart viselkedésű férfi azért törte rá az ajtót az szomszédra, mert hangokat hallott.

Amikor a rendőrök a ház folyosóján elkezdték megbilincselni, a férfi hirtelen rájuk támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta megakadályozni az intézkedést, majd egy 17 centis késsel mindhárom rendőrt megszúrta, a közlemény szerint azért, hogy megölje őket. A támadásban az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán, a harmadikat, Baumann Pétert szívtájékon szúrta meg, ő belehalt a sérülésbe.

A támadó elfogásáról készült videót itt nézheti meg:

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a gyanúsított akár tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat megszúrt rendőr halála miatt.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 407,73 Ft
USD 357,68 Ft
További élő árfolyamok!