Újbudán 9 milliárdnyi ingatlant vinnének az egyházak, az önkormányzat nem adná

2023. március 6. – 17:29

Másolás

Vágólapra másolva

Újbudán közel 9 milliárd forint értékű ingatlanvagyonra adták be tulajdonlási igényüket az egyházak, az önkormányzata vizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet annak érdekében, hogy tulajdonjogát megvédje – olvasható az újbudai önkormányzat közleményében.

Mint írták, az egyházaknak egy decemberi törvény értelmében február 28-ig volt lehetőségük bejelenteni igényeiket. A XI. kerületben az érintett oktatási intézmények az alábbiak:

  • Szent II. János Pál Óvoda, Általános iskola és Gimnázium, valamint a közeli közterület;
  • Grosics Gyula Sport Általános Iskola (első körben használatba vételt kérnek, de jelzik az azt követő tulajdonlási szándékot is);
  • Weiner Leó Zeneiskola;
  • Fehér Kavics Kelenföldi Református Óvoda.

Az önkormányzat szerint az ingatlanok becsült piaci összértéke megközelíti a 9 milliárd forintot, „vagyis ennyivel visszavonhatatlanul csökkenni fog Újbuda önkormányzatának vagyona”. Hangsúlyozták: „ezek az intézmények korábban soha nem voltak egyházi tulajdonban, hanem az állam vagy az önkormányzat birtokolta azokat.”

Úgy vélik, Újbuda önkormányzata „mindig törekedett a kiegyensúlyozott viszony megtartására, számos esetben díjmentesen telket vagy helyiségeket biztosított az egyházaknak, hosszú távú használatra.” Azonban „a jelenlegi törvényi szabályozás megfosztja az önkormányzatokat a döntés lehetőségétől, semmiben nem egyeztet, csak arrogánsan, diktatórikus módon elvesz. Méghozzá ellentételezés nélkül, ami példátlan állam és egyház egymást elismerő, demokratikus gyakorlatában.”

Az önkormányzat álláspontja szerint a törvény előírásai „a jogalkotói pontatlanságok miatt” nem egyértelműek. „A tulajdonjog átruházásának feltételeit Újbuda önkormányzata jelenleg vizsgálja, ahogy azt is, milyen jogi lépéseket tehet annak érdekében, hogy tulajdonjogát megvédje” – zárult a közlemény.

Békésszentandrás polgármestere sem adná át az ingatlanokat, a bilincset is vállalja

Elsőként a Hvg.hu írt arról a tavaly decemberben elfogadott jogszabály-módosításról, amely lényegében kibővítve nyitja újra a rendszerváltást követő kárpótlási folyamatot az egyházak számára. A Semjén Zsolt által kezdeményezett, majd a Fidesz és a Jobbik által támogatott módosítás értelmében az egyházak idén február végéig bármely állami vagy önkormányzati épületet ingyen kaphatnak meg, ha abban hitéleti, szakrális vagy köznevelési feladatot kívánnak ellátni.

Sinka Imre, Békésszentandrás nagyközség polgármestere hosszú Facebook-bejegyzést írt azt követően, hogy megkapta a Szeged-Csanádi Egyházmegye levelét. Ebben bejelentik, hogy átvennék a település iskoláját és óvodáját, illetve ezek minden felszerelését.

A polgármester azt írja, hogy sem ő, sem a helyi képviselő-testület nem ért egyet a követeléssel, és sérelmezi, hogy bár közvagyonról van szó, a két ingatlan átruházásáról meg sem kérdezték őt. Mint írja, mindent meg fog tenni, hogy az átadást megakadályozza, és akár a bilincset is vállalja.

Országszerte több száz ingatlan sorsa dőlhet el a fenti módon, és ahogy korábban a Telexen is olvashatták, Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az RTL Híradónak adott interjúban elmondta, hogy a városban a református egyház két olyan épületre adta be az igényét, amelyeknek csak egy kis részét használják. Az egyház amúgy korábban pénzért megvásárolta volna azokat.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az iskolák és óvodák épületeinek átadásánál a korábbi egyházi kárpótlási gyakorlatot kellene követni, vagyis az épületek ellenértékét az önkormányzatoknak ki kellene fizetni valamilyen formában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!