Szavazás

A Deseda-tavat megkerülő kerékpárút lett az év kerékpárútja
A közönségtől 1964 szavazatot kapott, így megelőzte a Győr–Pannonhalma és a Barcs–Drávatamási közötti kerékpárutakat.
A Fidesz szerint már megint nem szavazták meg, amit megszavaztak
Az MTI már fideszes EP-képviselő szövegéből is elhallgat. Második alkalommal voksolnak trükkösen a párt képviselői az orosz invázió ügyében.
Öt település, ahol egy ellenzéki szavazatra 320 Fidesz-voks jutott
A tíz legszegényebb településen a listás szavazatok közel 95 százalékát kapta a kormánypárt. Ez még 2018-hoz képest is jelentős növekedés, pedig akkor is tarolt a Fidesz.
Bármilyen sort végigálltam volna, hogy szavazhassak – választási riport Londonból
Noha az angliai magyar diaszpóra több mint százezresre rúg a becslések szerint, mindössze 8100-an regisztráltak a londoni voksolásra.
Ömlenek az eredmények, összeszedtük a legfontosabbakat
Pár pontban összefoglaljuk, milyen adatokat érdemes nézni. Vidéken hatalmas fideszes tarolás van, Budapesten is lehet fideszes mandátum, bejutásra áll a Mi Hazánk.
Fordult a kocka: már a legellenzékibb körzetekben marad el jobban a részvétel a 2018-astól
Már nagyobb a részvétel a legkevésbé fideszes választókerületekben, ugyanakkor ezekben nagyobbat is esett a szavazók aránya 2018-hoz képest, mint a leginkább kormánypártiakban.
Nehézkes a szavazás Hágában, a német nagyvárosokban hosszú órákat kell sorban állni
Stuttgartban három, Münchenben, Düsseldorfban és Nürnbergben másfél-két órás sorok alakultak ki napközben a külképviseleti szavazásnál. Londonban a regisztrált választók több mint 60 százaléka...
Választási útmutató: minden, amit tudni kell az országgyűlési választásról
Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat az országgyűlési választásról és a népszavazásról.
Zökkenőmentesen ment a szavazás az USA-ban és Kanadában
Olvasóink alig néhány perces sorokról és szervezettségről számoltak be. Egyikük egy Kétfarkú-plakátba is belebotlott a chicagói konzulátus előtt.
Összegyűjtöttünk néhány utcát, teret és községet, ahol eldőlhet a választás
A billegő körzetekben is akadnak olyan szavazókörök, ahol 80-90, vagy akár 99 százalékos szavazatarányt ért el 2018-ban a Fidesz. Ezek a helyek most is fontosak lehetnek.
Kövess minket Facebookon is!