Képviselőket csak az Országház épületéből lehet kitiltani, a hivatalaiból nem – döntött az Alkotmánybíróság

2023. április 21. – 21:54

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybíróság (AB) friss döntése alapján fegyelmi okból csak az Országház épületéből lehet kitiltani, de a tiltás nem vonatkozhat a hivatal épületeinek teljes területére, írta meg az Index. Az AB határozata szerint a meghatalmazott útján történő parlamenti szavazás is Alaptörvény-ellenes.

Szabó Tímea ellenzéki képviselő és 50 társa még 2020. február 25-én kért utólagos normakontrollt, mert szerintük az országgyűlési törvény több rendelkezése sérti a képviselők alkotmányos jogait. A törvény lehetővé teszi, hogy a képviselők üléseken folytatott magatartását és felszólalásaikat szankcionálja a házelnök, de Szabóék szerint szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát. Az új szankcióként bevezetett azonnali hatályú kitiltás pedig az indítványozók szerint sérti a képviselői jogegyenlőséget, mert akár több hónapra ellehetetlenítheti a képviselői jogok gyakorlását. Ez pedig szükségtelen az Országgyűlés rendjének fenntartásához.

Az Alkotmánybíróság határozatában arról írt, hogy a támadott szabályozás mellett nem hozható fel olyan észszerűen elfogadható, a képviselői egyenlőség elve érvényesülését és a képviselői tevékenység korlátozását alkotmányosan alátámasztó érv, amely megalapozná, hogy a képviselőkkel szemben fegyelmi okból megállapított kitiltás az Országház mellett a hivatal épületeinek teljes területére is kiterjedjen.


Az Alkotmánybíróság szerint az Alaptörvény egyetlen rendelkezése sem teremti meg az Országgyűlés plenáris ülésén a szavazati jog meghatalmazás útján történő gyakorlásának lehetőségét. A határozathozatalt az Alaptörvény kifejezetten képviselői jelenléthez köti, ez alól pedig nincs kivétel. Az AB szerint a meghatalmazott útján történő szavazás a népképviseleti elv sérelméhez vezet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!